Gyurkity Péter

Sikeres volt a SpaceX fellövése

A cég újabb rakétát juttatott fel, a visszatérés pedig lassan rutinműveletté válik.

Még a hónap elején számoltunk be arról, hogy némileg módosul a SpaceX menetrendje, hiszen az eredetileg akkorra tervezett küldetést elhalasztották, ehelyett pedig az utánpótlási célokat kitűző CRS-10 került előre, mint a soron következő lépés. Erre most került sor, az indítás pedig teljes siker volt.

Nem minden ment zökkenőmentesen, hiszen az eredeti elképzelés szerint szombaton indult volna útnak a rakéta, ezt azonban maga Elon Musk fújta le, miután az egyik szenzor anomáliát jelzett az irányítórendszerben. Állításuk szerint mindössze 1 százalék esély volt arra, hogy ez komolyabb gondokat okozzon, de ezt sem akarták megkockáztatni, ezért inkább elhalasztották a rajtot. Egy nappal később azonban ismét megpróbálkoztak ezzel, és ezúttal minden klappolt, hiszen a rakéta a tervezett időpontban startolt el, elérte a számára kijelölt magasságot, az első lépcső visszatért a szárazföldön számára kijelölt pozícióba (ez a Cape Canaveral bázison található LZ-1 volt, vagyis nem a tengeren hánykolódó drónhajó), míg a második lépcső pályára állította a Dragon teherkapszulát, amely ezúttal is a Nemzetközi Űrállomásra szánt utánpótlást vitte magával.


A fellövéshez a 14. perchez, a leszálláshoz a 22. perchez kell tekerni

A találkozó nagyjából két napot vesz igénybe, ennél azonban talán fontosabb, hogy most először vették igénybe a Launch Complex 39A névre hallgató kilövőállást, amely annak idején 12 hatalmas Saturn-V rakéta indítását tette lehetővé, ezután pedig az űrsiklókat szolgálta ki, egészen azok nyugdíjazásáig. A SpaceX még 2014-ben bérelte ki 20 évre a kilövőállást, innen összesen 20 küldetés indulna útnak, a NASA pedig most még szorosabban figyeli a Falcon 9 teljesítményét, hiszen ez döntő szerepet játszik majd az emberekkel lebonyolítandó expedíciók jóváhagyásában.

Ahogy korábban írtuk, a következő állomás az EchoStar 23 néven futó küldetés lesz, amely kommunikációs műholdakat visz majd fel, első alkalommal használva fel egy visszatért első lépcsőt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #3
    Két apróság, az első képen a Falcon 9 legrégebbi verziója van, már jó ideje nem ezt a verziót használják, tényleg nem gond az interneten frissebb , aktuális képet találni ezrével.
    A másik dolog hogy az Echostar indításnál még nem használnak újrahasznosított rakétát, a SES-10 az első ahol a tulajjal egyezségre jutottak ezzel kapcsolatban.
  • Blacktom #2
    "ezt azonban maga Elon Musk fújta le, miután az egyik szenzor anomáliát jelzett az irányítórendszerben"
    Na végre valahol korrektül leírják. Mindenhol máshol üzemzavarról írnak, és kommentelni bezzeg nem hagyják az embert hogy fontosnak érezhesse magát...
  • TokraFan #1
    Respect!!