MTI

Őskori madarak szárnyait őrizte meg a borostyán Mianmarban

Csaknem 100 millió évvel ezelőtt élt madarak borostyánkőbe ragadt szárnyaira találtak rá Észak-Mianmarban. Az egyedülálló lelet újabb ismereteket nyújt a madarak evolúciójáról.

A kövületben két kifogástalan minőségű, ép szárnyhegyet azonosítottak a lágy szövetekkel együtt. Különbséget tudtak tenni a repülő- és a pehelytollak között, nyomokban színfoltokat, csíkokat is találtak. A szárnyak méretük és csontrendszerük alapján fiatal madaraktól származnak - állapította meg a Nature Communications című szakfolyóirat megjelent tanulmány társszerzője, Hszing Li-ta, a Kínai Természettudományi Egyetem munkatársa, akit a Hszinhua kínai hírügynökség idézett.

A kutatók úgy vélik, a madarak mintegy 100 millió évvel ezelőtt, a kréta időszakban keltek ki, 45 millió évvel azután, hogy az első madarak megjelentek. A Hukawang-völgyben felfedezett szárnymaradványok néhány centiméteresek. Eredetükről azt feltételezik, hogy a madárkák óvatlan repülésük közben ragadtak bele a trópusi erdő fájának nedvébe. Ez az első ennyire teljes lelet, korábban legfeljebb tollakat vagy toll maradványokat találtak hasonló körülmények között.

A szakemberek úgy vélik, a madarak az úgynevezett Enantiornithesek csoportjába tartozhattak, tehát valószínűleg voltak fogaik, szárnyaik végén karmos ujjak lehettek. A kréta kori madarakról szóló korábbi ismeretek üledékes kőzetben fennmaradt kétdimenziós leletek tanulmányozásán alapultak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!