Ötvös Tibor

Call of Juarez: Gunslinger

Felejtsük most el, hogy tavaly volt egy ballépése a Techland csapatának, mikor a népszerű Call of Juarez sorozatot modern időbe helyezte. A The Cartel teljesítményéből tanultak és épp ezért a Gunslinger már visszatér a vadnyugatra.

A legújabb, csak letölthető formában megjelenő epizód főszereplője egy titokzatos fejvadász lesz, aki a játék elején egy kocsmába betérve kezdi el mesélni életének eddigi legfontosabb állomásait és legnagyobb trófeáit. Így igazából a Gunslinger egy visszaemlékezés, ám annak kiváló lesz.

Az első küldetésben rögtön a legendás Billy, a kölyök megleckéztetése a feladatunk és ebben segítségünkre lesz Pat Garret is. Ugyanakkor felbukkan még a sorozatban számos más ikonikus figura, így többek között Wyatt Earp és Butch Cassidy is ellovagolhat majd mellettünk.



A Gunslinger nagyon jól néz ki már a mostani állapotában is. A táj szép és éli a maga életét, a prériken pedig szabadon lovagolhatunk mindenféle komolyabb kötöttségek nélkül. A játék természetesen továbbra is FPS lesz, de kapunk majd egy fejlődési rendszert is. Itt a különböző képességeinket fejleszthetjük, melyek közül a legérdekesebb a Sense of Death nevet viseli.

Ez akkor vethető be, ha már eléggé megsebeztek minket és a halál érintését várjuk, de még egy utolsó támadással elkerülhetjük az ellenfél lövéseit és bevihetünk egy utolsó lövést. Ha sikerül, túléljük. Ha nem, meghalunk. Megvalósítását tekintve legjobban a bullet-time-ra hasonlít, hiszen itt is lelassul az idő.

A Call of Juarez: Gunslinger talán segíthet a rajongóknak elfelejteni a The Cartel okozta lelki sérüléseket, hiszen minden meg lesz benne, amire csak egy igazi western rajongó vágyhat. A program csak jövőre jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • alien47 #2
    Ne feledjük: Red dead redemption -t sem!
    Az nekem bejött.
  • Zolthen #1
    Ez volt a Borderlandsban is...