Ötvös Tibor

Nem jön PC-re a NASCAR the Game: Inside Line


Az Activision érdekes megoldást választott, mikor belépett a sportjátékok piacára. Ahelyett, hogy a legnépszerűbb ágazatokat próbálta volna adaptálni (foci, kosár, jégkorong), inkább az extrém sportok irányába fordult. A Tony Hawk's Pro Skater sikerének hatására meg kell állapítanunk, hogy jól döntöttek.

Anno még az EA is fejlesztett Nascar játékokat, ám a csökkenő érdeklődés hatására végül leállították eme szériát. Az Eutechnyx azonban lát fantáziát a tengerentúlon elképesztő népszerűségnek örvendő autóversenyben és folyamatosan, évente jelentetik meg a különböző alcímekkel ellátott részeket, melyek aztán az Activision gondozásában látnak napvilágot.


Az idei epizód a NASCAR the Game: Inside Line címet kapott idei rész jelen állás szerint csak konzolokra jelenik meg, de ettől még érdemes megnézni, miben tudnak újítani idén a fejlesztők. Először is javítottak a Karrier-módon. Ezúttal már szabadon választhatunk a több mint 60 szponzor közül, melyek azonban egyedi elvárásokat támasztanak felénk. Ha ezeket teljesítjük, akkor dől a pénz.

Ebből a pénzből pedig fejlesztgethetjük az autónkat és szinte minden paraméterét megváltoztathatjuk. Természetesen lesz multi is a játékban, ráadásul helyi, osztott képernyős módban is összecsaphatunk az ismerőseinkkel. A versenyek előtt természetesen gyakorolhatunk és a gép kielemzi a teljesítményünket. Elárulja, hol kell jobban fékezni, hol lehet nagyobb ívben kanyarodni, hol lehet spórolni a gumikkal. Ennek nagy hasznát vesszük majd a versenyekben.

A NASCAR the Game: Inside Line a rajongóknak valószínű kellemes kikapcsolódást nyújt majd, ám a legtöbben valószínű kihagyják a november 6-án megjelenő programot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rayden02 #4
    Nem,nem,most már közeleg!
  • Ender Wiggin #3
    Az izgalom nem a kanyarban van (bár ezek szerint nem tudod, hogy két futamot nem oválon rendeznek), hanem az autó beállításában. Ha nincs jól beállítva, akkor azt a balkanyart sem fogod tudni bevenni. Lásd Montoya, aki az F1-ben azért letett valamit, de a NASCAR-ban csak a fentebb említett kanyargós pályákon villogott - már ott sem. A NASCAR futamokat megnyerni a legnehezebb a világon (nem számítva 12-24 órás versenyeket), mert annyi tényező játszik közre, hogy nem elég jól futni az időmérőn, az nem garantál semmit.
  • nlght #2
    milyen izgalmas lehet egymás után 500 db balkanyart bevenni...
    már az 1994-es első nascarral is úgy játszottunk haverral, hogy ki bír az első körben több kocsit kiütni, ha a rajtnál megfordulunk és szembemegyünk a forgalommal, egyébként dögunalmas volt a sima verseny, nem értem, hogy az amcsik miért rajonganak érte
  • Ender Wiggin #1
    Ha már az EA-t említed, akkor inkább a Papyrust kellett volna, mert ők voltak a NASCAR fizika királyai. Miket beszélek, még mindig azok, pedig 2003-ben bezárták a boltot. Azért nincs érdeklődés, mert konzoljátékok, konzolfilozófiával (buta irányítás, semmi realizmus, ellenben dögivel a megszokott karrier opció).

    Pont mire megjelenik, a Bristol Motor Speedway nem így fog kinézni...