Ötvös Tibor

Embertelen körülmények között készülnek a kontrollerek

Korábban már bemutattunk egy National Labor Committee jelentést, melyben a billentyűzeteket gyártó Dongguan Meitai Plastics & Electronics Factory nevezetű cég üzemeiben uralkodó borzalmas munkakörülményeket mutatták be.

Az ember azt hihette, hogy annál rosszabb valóban nem nagyon lehet, hiszen a nagyobb gyárak talán tanultak az esetből és aki esetleg hasonló megoldásokat alkalmazott, az a kirobbant botrányt látván gyorsan változtatott rajta. Sajnos nem így történt. A legújabb NLC jelentés szerint ugyanis egy másik kínai cég, a KYE Systems Corp. az előzőnél is rosszabb körülményeket "biztosít" munkásainak.



Itt érdemes megjegyezni, hogy bár a cég neve nem lehet ismerős, de a vevőiké már annál inkább. A KYE Systems gépeket gyárt a Hewlett-Packard, Samsung és Best Buy részére, de a legnagyobb megbízója mégis a Microsoft. A kínai részlegben állítják elő az X360 kontrollerét és a meghibásodott termékeket is ide küldik vissza javításra. De lássuk az NLC tapasztalatait.

Az elmúlt három évben példa nélkül álló képek jelentek meg a fentebb megnevezett cég kínai gyárában tapasztalható elvárásokról. A fenti fotón is látszik, hogy a munkások a szünetekben a sor mellett alszanak. A KYE több száz, de talán ezer 16-17 éves "tanulót" alkalmaz, akik napi 15 órás műszakban dolgoznak heti 6-7 napot. 2007-ben és 2008-ban az ott dolgozók többsége mindössze 14-15 éves volt. Egy műszak a gyárban 7:45-től 22:55-ig tart.


Egy ilyen munkás átlagosan 3-6 hónap között marad a gyárban, a cég azonban jobban szeret 18-25 év közötti nőket alkalmazni. A nem hivatalos indoklás szerint őket könnyebb fegyelmezni és irányítani. A gazdasági válság előtt, 2007-ben és 2008-ban egy munkás átlagosan heti 97 órát töltött a gyárban, ebből 80,5 órát dolgozott is. 2009-ben ez a szám lement 83 órára, melyből "csak" 68 zajlott munkával.

Az órabér mindössze 65 centet tesz ki (ez olyan 100-110 forintot ér), ám ebből csak 52 centet visznek haza, mivel 13 centet levon a cég az étkezésre. Ami egyébként a dolgozók szerint förtelmes és ehetetlen, de ez a képen is látszik. A sorokon szigorúan tilos beszélgetni, zenét hallgatni vagy munkaidőben kimenni a mosdóba. Büntetés is van. Aki hibázik, elront egy darabot annak kell a műszak végén kitakarítani a mosdókat.



Tizennégyen osztoznak egy primitív hálótermen, melyben 7 darab emeletes ágy van elhelyezve. Tusoláskor egy kilyuggatott fémvödröt használnak, mely alá beállva gyorsan lefürdenek. És ha mindez még nem lenne elég a biztonsági őrök a fiatal lányokat folyamatosan zaklatják, molesztálják. A sor mellől nem mozdulhat el senki a munkaidő alatt és egyetlen alkalmazottnak sincs semmilyen joga.

Ráadásul a napi normát minden körülmények között teljesíteni kell, mely egy Microsoft egér esetében 2000 darabot jelent. A Microsoft az ügy kipattanása után sajtóközleményben tudatta a világgal, hogy "fogalma sem volt a KYE Systems gyáraiban uralkodó körülményekről" és "azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Balumann #51
  • Julius Caesar #50
    Nem csak a !
  • Kerub #49
    Elég brutál, azért nem vártam, hogy MC ilyen bakot lő O_o
    És én még a Halo Film miatt aggódom
  • chronos75 #48
    Ténylég ha a kínaiak is "emberré" válhatnak majd meg még a végén az afrikaiak is, akkor gyarmatosítanunk kell egy bolygót hogy az ott élők termeljenek majd nekünk? lol..
  • chronos75 #47
    A Kye Systemset szerintem nálunk mindenki ismeri, csak nem tudja :D
    A kereskedelmi márkájuk a "Genius" így már gondolom dereng.. de az engem is meglepett hogy az MS egereket meg a kontrollereket is ők rakják össze.

    Basszus ez kellene M.o.-n is, nem pofázni.. és akkor le tudnánk nyomni Kínát.. (jó, ebben van némi irónia is mielőtt az egyszerűbbek elkezdenének osztani)

    De álszent dolog ezen meglepődni, szerintem mindenki érzi, hogy ezek az olcsó cuccok nem légkondis munkahelyeken napi háromszori étkezés mellett készülnek..
  • Mat666 #46
    Szerintem hiba mindent a vevőre háritani és azt mondani hogy az olcsó árak miatt van ez a helyzet kínában ugye a Kínai kormánynak kellene elsősorban ez ellen tenni valamit persze amíg le se szarja az embereit ez nem fog változni.
  • zola2000 #45
    Magyarországon konkrétan az emberek hülyék, ha valaki tényleg mer sztrájkolni, azt már mindenki elkezdi szidni, ha a média úgy akarja (itt most a vasutasokra gondolok).
  • BCS pixel #44
    azt nem mondtam hogy egyszerű :)
  • zola2000 #43
    Hát ha hangoskodunk, akkor minimálisan javul a helyzetük, ahogy az apple gyáraiban is javult ... és akkor idővel a kínaiak is inkább fogyasztani fognak, míg afrika fog dolgozni így nekik/nekünk is... (a kérdés hogy mennyire bírják a föld erőforrásai)
  • Retechegér #42
    Agyarhunban is csak álszakszervezet van akit a munkáltató fizet, a munkáltató emberei irányítják, és ha bármit szeretne elérni az ember kirakják a következő héten a lehető legagyamentebb indokkal.... "mert megtehetem", "ha nem tetszik el lehet menni", stb.