Kiadó: Bethesda Softworks
Fejlesztő: Bethesda Games Studios
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: 1 GB RAM (XP)/ 2 GB RAM (Vista), 2.4 Ghz Intel Pentium 4 processzor, NVIDIA 6800 vagy ATI X850 videokártya vagy ennél jobb
Ajánlott: Intel Core 2 Duo processzor, 2 GB RAM, NVIDIA 8800-as sorozat vagy ATI 3800-as sorozat
Hasonló játékok: Oblivion, Fallout 1-2
Kategória: szerepjáték

Hosszú idő telt már el azóta, hogy legutóbb ráaggathattuk egy Fallout-epizódra az "új" jelzőt, pedig tagadhatatlan, hogy igény az lett volna rá, tekintettel a sorozat játéktörténelmi jelentőségére. Emiatt is nagy várakozás övezte a harmadik rész körüli munkálatokat, meg amiatt is, hogy a jogokat felvásárló és a fejlesztést végző Bethesda neve ismerősen cseng a szerepjátékok rajongóinak körében. Vajon a Bethesda poszt-apokaliptikus víziója felér az elődök legendás hírnevéhez?

Mielőtt belecsapnék a lecsóba, egy vallomással kell kezdenem: én is azok táborát erősítettem, akinek egyik szeme sírt, a másik pedig nevetett, amikor a Bethesda bejelentette, hogy felvásárolták a Fallout név jogait, és nekiláttak a harmadik rész készítésének. Egyrészt a cím hallatán azonnal beindult a nyálelválasztásom, másrészt azonban a stúdió eddigi munkásságát nem tartottam kiemelkedőnek, mivel a szakmai és anyagi sikerek ellenére az Elder Scrolls-epizódokban inkább hatalmas bevásárlólistákat ("szerezz 10 ezt meg azt, hozd el amazt, öld meg őt") láttam, mint igazi szerepjátékot, szerintem egyedül az Oblivion Dark Brotherhood küldetéseiben volt valamicske igazi eredetiség. Szerencsére a Bethesda is ráérzett arra, hogy az előbb említett küldetéssorozat munkásságuk azon része, mely a legközelebb áll a Fallout hangulatához, így az ezért felelős Emil Pagliarulót helyezték a fejlesztés élére, és láss csodát (előre lelövöm a poént): sikerült egy méltó Fallout-folytatást megalkotni.


Ha valakinek nem lett volna szerencséje az előző részekhez, és nem is tervezi a bepótlásukat (bár mondhatnám, hogy ez tarthatatlan állapot, de nem teszem, mert el kell ismernem, hogy a mai igényeknek már sok szempontból nem felelnek meg), azoknak egy rövid háttértörténet: 2077-ben kitört a nukleáris háború a Földön, és pár óra alatt összeomlott a civilizáció. A szemfülesebb és tehetősebb emberek a bombák lehullása előtt speciális földalatti bunkerekbe vonultak, a felszínen maradó többség szerencsésebbje azonnal meghalt, a szerencsétlenebbje pedig zombiszerű mutánssá alakult. Ezután a bunkerek a kormány hátsó szándékainak megfelelően különböző sorrendben kinyíltak vagy nem nyíltak ki (a felelősök ugyanis titokban szociológiai kísérleteknek szánták a bunkereket, és mindegyikben más módon szúrtak ki a lakókkal), és az emberek több-kevesebb sikerrel a felszínen próbálkoztak az élet folytatásával, valamilyen kezdetleges civilizáció újbóli kialakításával.

A Fallout 3 kétszáz évvel a Nagy Háború után játszódik, és az elődöktől eltérően ezúttal nem akkor kapcsolódunk be a történetbe, amikor hősünket kvázi kirúgják otthonából, egy komoly küldetést a nyakába sózva, hanem a születésekor. A karaktergenerálás ugyanis igen eredeti módon a 101-es Vaultban, karakterünk felcseperedése közben zajlik le: születésekor kiválasztjuk a nemét és a kinézetét, másfél évesen a fizikai tulajdonságait, tízévesen megtanulja a lőfegyverek használatát, 16 évesen meghatározzuk a képzettségeit, s hamar elérkezünk 19. életévéhez, amikor is minden a feje tetejére áll, és végre beindul az "igazi" játék. Hősünk Liam Neeson által megszólaltatott édesapja ugyanis eltűnik a Vaultból, és ez a hevesen elszigetelődéspárti Overseernek (ő lenne a helyi polgármester-féleség), aki még csak hallani sem akar a külvilágról, nem nagyon tetszik, így jobb híján karakterünkre uszítja a rendfenntartó erőket. Szó szót, ütés ütést követ, s hamarosan főhősünk is a felszínen találja magát, apja után kutatva.


Kiérve a "friss" levegőre végre szemünk elé tárul az Egyesült Államok porig rombolt fővárosa (pontosabban annak környéke) - a látvány nem okoz csalódást. A grafika volt az egyetlen terület, ahol még a cinikusok is elvárták a Bethesdától, hogy igazán odategye magát, hiszen a játéknak nyilvánvaló előnye van ilyen téren a Fallout 1-2 tíz évvel ezelőtti, 640x480-ban pompázó pixelhalmazaival szemben. A Fallout 3 még a legkellemesebb pillanataiban is nyomasztóbb, mint az elődök bármikor (ezt szigorúan csak a látványra értve), és a századik kiégett lakóház látványától is ugyanúgy a hideg futkározott a hátamon, mint az elsőétől. Mondjuk, azt nem tudtam eldönteni, hogy az Oblivion alatt is ketyegő Gamebryo motor tényleg annyira ki lett-e pofozva, mint amennyire úgy tűnik, vagy csak a textúrák felbontását és a karaktermodellek kidolgozottságát növelték, és minden más azért tűnik reálisabbnak, mert úgyis minden mocskos, szürke és kiégett.

De ez mindegy is, a lényeg az, hogy az egész tájból süt a nagybetűs Hangulat, és ezt csak az animációk darabossága töri meg néha. Ezen a téren még van mit fejlődnie a Bethesdának, mivel az NPC-k eszméletlen idiótán mozognak: lépnek hármat, eközben haladnak előre hat métert; mintha jégen járnának. Ez igaz a főhősre is, de őt legalább nem kötelező kívülről nézni. Sőt, a TPS nézet továbbra is olyan, mint az Elder Scrolls-okban: mintha csak az utolsó pillanatban zsúfolták volna be, hogy legyen benne az is, a megvalósításra már nem figyelve. (Talán még a Duke Nukem 3D-ben volt hasonló hatása a külső nézetnek, ahol annyi történt, hogy a játék az FPS nézet közepére bevágott egy Duke modellt, ami kitakarta a kép nagy részét.)


Hanghatások terén már nem ennyire felemás a helyzet, itt bizony, szinte minden a mérleg pozitív serpenyőjében foglal helyet. Az ellenfelek csatakiáltásai helyzetüktől függően fenyegetőek vagy kétségbeesettek (egyedül a szupermutánsokkal lőttek mellé, ők inkább röhejesek). A sima mutánsok hangjától mindig őrülten fordultam kettőt, hogy merre járnak, pedig már első találkozásunkkor sem jelentettek kihívást. Külön dicséretre méltó a zene, amelyet rádióadások képében kapcsolhatunk ki vagy be, mindenki ízléstől függően.

Az egyik adón a Three Dog becenevű DJ számol be a puszta eseményeiről (külön kitérve a főhős minden fontos tettére), majd a köztes blokkokban az '50-es évek muzsikáival szórakoztat (többek között a trailerben is hallható I Don't Wanna Set The World On Fire című nótával). Egy másik, opcionális (csak akkor kapjuk meg, ha teljesítünk egy mellékküldetést) frekvencián pedig egy hegedű hangjában gyönyörködhetünk reggeltől estig. Ezenkívül van egy zenementes adó, melyen az USA új elnöke fújja a propagandát szünet nélkül, s a rádiók között foglalnak helyet az elcsípett segélykérő adások is, melyek mindig új mellékküldetést jelentenek. A szinkronszínészek munkája külön dicséretre méltó, mivel csak elenyésző alkalommal futottam hiteltelenül előadott mondatokba, és azok is többnyire az - amúgy ritka - NPC-k közti párbeszédekben fordultak elő. A külsőségeket kivesézve végre rátérhetek a játék velejére, először a szerepjátékos elemeket véve górcső alá. A küldetésekben a Bethesda ezúttal a minőség a mennyiség helyett elvét követte. Ezáltal összesen kevesebb, mint 30 küldetést találhatunk a játékban (ha a részekre osztott főszálat egynek számolom). Ügyesen kikerülték azt a csapdát, melybe a szerepjáték-készítők gyakran beleesnek, és nem tömték tele a játékot sem fetch-questekkel, azaz a "gyűjts össze 15 ezt meg azt" típusú rémálmokkal (a bekerült pár ilyen még éppen elviselhető, akkor van gond, ha ezek túl sokan lesznek), sem azokkal az idegesítő továbbpattintós küldetésekkel, amelyekben minden egyes érintett NPC egy bagatell feladattal továbbküld egy másikhoz, aki majd egy harmadikhoz stb..

Ha mégis az előbbi két kategóriába tartozik egy misszió, akkor vagy rövid, lényegre törő és egyedi a jutalom (mint például a korábban említett hegedűszóval andalító rádióadó), vagy értelmesen megmagyarázzák már az elején, hogy milyen helyszíneket kell bejárnunk (emiatt egyszer sem éreztem úgy, hogy mesterségesen nyújtják a küldetést, mivel mindig elég jól becsülhető volt, hogy hol és mikor fog véget érni).

A párbeszédek azt nyújtják, amit szerepjátékokban megszokhattunk: vannak a jó választások, a rossz választások, meg a köztesek. Ugyan a Witcher alapján a fejlesztők már megtanulhatták volna, hogy tényleg lehet olyan küldetéseket kitalálni, amelyekben semmi nem fekete-fehér, de hát nem lehet mindenki CD Projekt Red (bizony, szentségtörő módon egy elismert stúdió munkájának viszonyítási alapjául egy egyjátékos fejlesztőcsapatot választottam).


A karakterfejlesztés lényegi elemeit természetesen az első két részből hozták vissza, kisebb átalakításokkal. A Special rendszer változatlan: hét tulajdonságunk van, mindegyik 5 pontról indul, legfeljebb 10 lehet az értéke, és a játék elején 5 további pontot oszthatunk szét közöttük. A skilleket már kicsit átírták, mivel az elődökhöz képest jóval kevesebb van, és 300% helyett csak 100%-ig fejleszthetjük fel őket. Továbbá kivették a traiteket (ezek a karaktergeneráláskor választható speciális tulajdonságok, melyek egy előnnyel és egy hátránnyal jártak), viszont minden egyes szintlépéskor (korábban ez minden harmadik volt) választhatunk perkeket (ezek olyan speciális tulajdonságok, melyek csak előnnyel járnak).

Az egyetlen gond a rendszerrel, hogy akármennyire is igyekeztek a fejlesztők kiegyensúlyozni azt, a fegyverhasználati szakértelmeknek egyszerűen nincs jelentősége: egy karizmatikus és intelligens karaktert kezdve, beszédre és számítógépek feltörésére fektetve a hangsúlyt végig egy gyilkológép voltam, akármilyen fegyvert is vettem a kezembe. Egyszerűen, ha elég közel kerültem az ellenséghez (ami rendkívül könnyű feladat), akkor fejre célozva pár lövéssel el is intéztem.

Persze, ez nem lenne ilyen egyszerű a rendkívül túltápolt VATS rendszer nélkül. Ennek az eredeti célja valószínűleg az lett volna, hogy kicsit visszahozza a Fallout 1-2 körökre osztott, akciópont-alapú csatáinak emlékét (és kombinálja a célzott lövések lehetőségével), de míg az elődökben ez korlátozást jelentett, itt hatalmas helyzeti előnyt mutat az ellenfelekkel szemben. Még szerencse, hogy hatalmas élmény a fejek szétloccsantása, így senkit nem fog zavarni, hogy az egyetlen reális esély az elhalálozásra (a sugárfertőzésen és a zuhanáson kívül) az, hogy hagyjuk magunkat sarokba szorítani akciópont nélkül.

A harcrendszer másik gyenge pontja a közelharc: pár kifröccsenő vércseppen kívül semmi visszajelzés nem érkezik arról, hogy egy ütés becsapódott... az ellenfelek nem tántorodnak meg, nem kapnak a végtagjukhoz, gyakran még hanghatásokkal sem jelzik, hogy ez bizony fájt. Erre az egyetlen mentség, hogy a játék 99%-ában lövöldözni fogunk (kivéve egy közelharcos karakterrel, de olyannal nem próbálkoztam), így ez nem lesz sokáig zavaró.

Ahol tényleg nem ér fel a Fallout 3 az elődökhöz, az a nyomasztó hangulat (ezúttal szigorúan nem a grafikára értve). Egyszerűen sokat elvesz az éléből a prostituáltak és a gyerekek elleni erőszak hiánya. Ez elég furán hangzik ebben a formában, valószínűleg érdemes bővebben kifejtenem. Egyrészt, ha eljönne egy, a játékban felvázolthoz hasonló nukleáris Armageddon, és visszaesnénk a civilizáció egy korai, primitív korszakába, biztos vagyok benne, hogy a nők nagy része kénytelen lenne a világ legősibb szakmájához fordulni a túlélés érdekében (hasonlóan a férfiak jelentős hányada útonálló orvgyilkossá képezné magát), és nem az egyenjogúság kérdése lenne a legfőbb problémája. E nélkül egyszerűen hiteltelen a játék. Hasonló a helyzet a gyerekgyilkossággal is: ha nem is célom a fiatalság lemészárlása (bár a játék egy bizonyos, gyerekek lakta városában nagyon viszketett az ujjam, hogy eleresszek pár sorozatot), azért az, hogy a lehetőségtől is megfosztanak, szintén butítja a helyzet komolyságát. Így lett a Fallout 3 egy családbarát apokalipszis.


Akadnak kisebb gondok a történetmeséléssel is. Gyakran kiábrándító, hogy az események teljesen függetlenek a játékmenettől. Előfordult például olyan helyzet, ahol egy elzárt ablakon keresztül vizsgáltam az eseményeket, mert (a játék szerint) úgysem lett volna semmi esélyem a beavatkozásra, miközben az ott látható ellenfeleket (igyekszem óvatosan fogalmazni, hogy kerüljem a spoilereket) fejenként egy-két lövéssel intézem el egy normális találkozó közben.

Hasonlóan zavaró volt az is, hogy az utolsó küldetés folyamán a történet szerint komoly akadályba ütköztem a radioaktivitás képében (akik végigvitték a játékot, azok biztosan azonnal tudják, miről van szó), miközben ott állt mellettem a sugárzásra teljesen immunis szupermutáns kísérőm, akinek pár másodperc lett volna az amúgy körülményes feladat teljesítése, minden erőfeszítés nélkül. Tudom, hogy valamilyen formában előre kell lendíteni a történetet, de ezt megpróbálhatnák jobban egyensúlyba hozni karakterünk lehetséges képességeivel, hogy az ilyen helyzetek ne egy - a játékosnak lekevert - pofon érzetét keltsék.

A végére hagytam még pár technikai kérdést, elsősorban az irányítást. Érdekesség, hogy míg a gamepaddal is irányítható játékokat érdemes azzal játszani, addig a Fallout 3 esetében áldás az egér + billentyűzet kombó. Ráadásul nem csak az FPS nézet miatt (abban alig érezni a különbséget), hanem sokkal egyszerűbbé válik a dolgok kiválasztása. Ami a gamepaddal három-négy gombnyomás, az az egérrel csak egy kattintás. Ez leginkább a célzott lövéseknél feltűnő, ahol egérrel elég a támadni kívánt testrészre kattintani, míg gamepaddal az analóg kar segítségével kell végiglapozni a célpontokon, ami nem humanoid ellenfelek esetében egy rémálom (néha csak azért támadtam kart vagy lábat, mert a fejet egyszerűen nem tudtam kiválasztani). Értelmetlen ötletnek érzem a fejlesztők részéről a felszerelés kopását. Minden fegyverünk és vértünk kopik a használattól, és folyamatosan javítanunk kell. Ehhez azonban más, azonos típusú fegyverekre és vértekre van szükség (az elmélet az, hogy a tartalék alkatrészeit használjuk fel; a játékmenet szempontjából ez úgy fest, hogy két fegyvert egy jobb állapotban lévő harmadikká kombinál). Ezzel még nem is lenne gond, de minden a Far Cry 2-t idéző nevetséges sebességgel amortizálódik, és így a "realitás" (nem tudom, hogy mennyire reális a fegyver ilyen gyors kopása, de az biztos, hogy a páncélé az, sőt még lassú is, hiszen pár lövéstől már használhatatlanná kellene válnia) a játékélmény rovására megy.

Ezzel, azt hiszem, beszámoltam a játék összes lényeges részéről. Már csak a végítélet maradt volna hátra, ha nem lőttem volna le az első bekezdésben: a Fallout 3 megéri a pénzét, az idei év egyik legkiemelkedőbb játéka. Bár sok dologba bele lehet kötni, ezekről az apróságokról gyorsan megfeledkezik az ember egy szürke éjszakai égbolt alatti ráérős séta közben a kihalt pusztaságban.

Grafika: Gyönyörű, hangulatos, tökéletesen visszaadja azt a hangulatot, amit megcéloztak a fejlesztők. Néha csak úgy elvesztem a pusztában sétálva, és gyönyörködtem a romos tájban, a messzeségben látható összeomlott hidakban és felhőkarcolókban. Egyedül az animációkkal akadnak gondok, de ezeket el lehet nézni.

Kezelőfelület: Érezhető a konzolosság: három kategóriában (státusz, tárgyak, adatok) lapozhatunk, azokon belül további almenük vannak, melyekben még további választások is akadnak. Körülményes és gamepadra tervezett, de paradox módon mégis egérrel könnyebb a használata, bár nem annyira, mintha egyenesen arra készült volna. Az automap nagyon gyenge, de azért a célját betölti, és használható.

Játszhatóság: Hosszú, hatalmas, tele érdekes helyszínekkel. 30-40 órát könnyedén a játékba ölhetünk egy végigjátszás alatt, ráadásul ez soha nem süllyed egyszerű kényszeres keresgéléssé, végig érdekes marad. Tele van apró poénokkal, eldugott egyedi tárgyakkal és ellenfelekkel. Megunhatatlan.

Intelligencia, nehézség: Az MI felemás. Egyrészt pozitív, hogy nem csak rólunk vesz tudomást, hanem más ellenfelekről is, másrészt negatív, hogy akkor is hajlamos másnak nekiesni, amikor egyértelmű, hogy mi sokkal nagyobb veszélyt jelentünk. A nehézség viszont nem túl magas, mert a VATS-nak hála nagyon hamar a puszta rémeivé válunk.

Hangok és zene: A hangok a kellemes és az elviselhető között mozognak, soha nem válnak zavaróvá. A zene pedig telitalálat, a rádióadók megvalósítása a játék egyik legnagyobb ötlete volt, egy hatalmas lapáttal rátesznek a világvége érzésre.

Összegzés: Számomra az idei év talán legjobb játéka, és egyértelműen a legkellemesebb csalódása. Kisebb hibák ugyan akadnak, de nyugodtan el lehet felettük siklani, egyszerűen túl jó a játék ahhoz, hogy ilyeneken fennakadjunk. Aki még nem próbálta ki, annak irány a bolt!

A játékot bemutató videó