Ötvös Tibor

Bukott a PC-s Devil May Cry 4

A Capcom végre hosszú idő után úgy döntött, hogy konzolos sikerjátékaikat PC-re is átportolják. Ám ezek nem szimpla átiratok voltak, hanem mindegyikben (Lost Planet, Devil May Cry 3-4) voltak extra tartalmak is.

Sajna manapság a PC-s játékokkal kapcsolatban folyamatos téma a warezolás. Legutóbb a Crytek egyik embere panaszkodott, az EA pedig szimplán nem adja ki sportjátékait számítógépre. Tegnap pedig a Capcom vezetője, Christian Svensson a cég hivatalos fórumán fakadt ki a Devil May Cry 4 eladásai miatt.



A konzolokon milliós példányszámban elkelt játék PC-n alig-alig fogyott, a cég minimális elvárásainak negyedét sem teljesítette. A szakember szerint ők hibáztak, hiszen - mint a konzolos verziók esetében - itt sem alkalmaztak semmilyen másolásvédelmet, aminek köszönhetően alig pár perccel a megjelenés után szinte mindenhonnan le lehetett tölteni a programot. Svensson kijelentette, hogy ennek ellenére továbbra is bizalmat szavaznak a PC-s társadalomnak és a Bionic Commando is megjelenik számítógépre. Egyes találgatások szerint a Resident Evil 5 is visszatér PC-re, de ezt hivatalosan sehol ne erősítették még meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #43
    Magambol kiindulva azt mondanam van abban vmi amit mondasz...imadok konzolon ilyen jatekokkal jatszani (meg agyatlan verekedos jatekokkal,Soulcalibur es tsai) de pc-n az eletben le nem ulnek ilyesmivel...
  • galocza #42
    hopsz, érdekes utolsó mondat, bocsi, azért ki lehet hámozni, remélem.
    reggel van.
  • galocza #41
    hát nem tudom, szerintem volt épp elég hír és hype a dmc4-gyel kapcsolatban, nem különben sok pozitív kritika, szóval nem lehet az ismeretlenségre fogni a gyenge szereplést.
    viszont én is megnéztem, miféle-fajta ez a játék és rájöttem, hogy abszolúte nem izgat.
    újra felmerült bennem, hogy a konzolnak és pcnek más a célközönsége (nyilván, hiszen igényei szerint veszi az ember egyiket vagy másikat), ezért sincs értelme az állandó pc vs konzol háborúnak: biztosan vannak átfedések, meg várva várt címek egyik vagy másik platformra de általánosságban a pc/konzolhívők más-más típusú játékokat preferálnak.
    nem biztos hogy így van, de megmagyarázná ennek az agyondícsért játéknak a pc-s bukására - kivéve ha ezt is a pirátokra akarjuk fogni.
  • Polllen #40
    Sztem a Crysis messze van a zsákbamacskától!Igaz alapból az 1.21-s patch-el kezdtem el játszani, így valszeg én már egy jó verzióval találkoztam...szvsz nagyon tuti a gém!az elején úgy voltam vele,h bah a timeshift simán jobb, de aztán egész érdekes lett, uh most az egyik legjobb sp gémnek tartom. utoljára cod4 sp része tetszett ennyire...
  • Balumann #39
    Hát én biztos nem vennék. Nincs közöttük olyan játék, amivel olyan sokat játszanék ami megér annyit. Az új játékokat 10k körül adni, mikor leginkább a 22-23 éven aluliak játszanak, butaság. Ha GTA 4-et kiadnák pc-re most 5-6000Ft -ért körülbelül, tökéletesen optimalizálva, hogy még 7600 gt-vel is tökéletesen fusson, nem lenne olyan akinek nem eredetibe lenne meg (főleg aki interneten is szeret ilyesmivel játszani). Jó nálunk lehet lennének páran, de közel sem annyian, hogy a warezra egy szó is lehetne. Itt nem a játékosok hozzáállásával van a probléma már.
  • STurmGewehr #38
    Inkább Dragonballt adnának ki pcre meg gta4-et..
  • bertino #37
    fail.
  • Vardar #36
    Én warezoltam/ok. A warezolás alatt ismertem meg a Hearts of Iron II-t és a BFME I-et. Mind a kettő istencsászár program. Meg is vettem eredetibe a BFME II-t(ami szar az elődhöz viszonyítva), és a HOI 2-t(ez megérte, de nagyon) Azért van warez mert:
    1. drágák a játékok 2. zsákba macska(Crysis)
    A konzolokból meg elegem van. Mind a 3 Halot a saját XP-men akarom játszani!
  • 2504 #35
    ez igaz nekem is van olyan ismerősöm aki inkább letölti a játékot mint hogy megvegye. pedig olyan gépe van hogy tényleg elég komoly.
    de mikor én megveszek egy játékot PS 2-re akkor azt kérdezi , hogy miért nem csippeltetem ki annak az árából, mondom neki , hogy jobb egy játékot úgy végigvinni hogy eredeti mint másolt.Legalábbis nekem:D
  • feamatar #34
    egyik ismerősöm megvette anno UT2k4et mert klánozni kellett, a másik megvette a Dio2t a battle.net miatt. Viszont míg egyik emellett a Dawn fo Wart nyomja keményen, míg a másik a Civ3at egyiküknek sincs meg eredetiben. Sőt legtöbb PCs ismerősömnél még eredeti játékot sem láttam. Nem az árral van a probléma...