Gyurkity Péter

Intel: weboldal játékfejlesztőknek

A processzorgyártó új internetes portált indított, amely elsősorban a játékfejlesztőknek hivatott segíteni az új technológiák felhasználása terén. Előtérbe kerülnek a cég saját chipkészletei és a Larrabee projekt.

Az Intel Visual Computing Developer Community névre keresztelt weboldal egyelőre a G45 jelzésű chipkészletre, az ezzel együtt megjelenő GMA X4500HD grafikus vezérlőre (amely támogatja a 1080p felbontású tartalmak lejátszását), valamint a cég által támogatott felfogásra helyezi a hangsúlyt, miszerint a játékoknál nem minden a kinézet. A fejlesztőknek szeretnének segíteni, eközben persze saját termékeit tolva az előtérbe.

Nem véletlen, hogy ezúttal a játékokra helyezik a hangsúlyt, ezzel kapcsolatban ugyanis Roger Chandler, a cég Visual Computing Software részlegének marketingigazgatója elmondta, hogy itt van lehetőség most a nagy ugrásra. Nemcsak arra kell törekedni, hogy a kinézet minél jobban közelítsen a valósághoz, hanem arra is, hogy a cselekmény, a játékok működése is egyre inkább valósághű legyen. Ez utóbbi területen két fontos szegmenst emelnek ki: a mesterséges intelligenciát (AI), valamint a játékban megjelenő fizikát, amely legalább ilyen jelentős szereppel bír.

Idővel persze egyre inkább előtérben kerül majd az oldalon a Larrabee projekt, illetve az ennek eredményeként megjelenő fejlesztések. A sokmagos megoldások először 2009 második felében bukkannak majd fel, és a cég szerint alapvetően megváltoztatják majd a piacot, valamint az arra épülő szoftveres oldalt. A portál emellett számos háttéranyagot tartalmaz a nagy felbontású tartalmakról, fórummal, blogokkal és wikivel kiegészítve.

Az Intel tehát fontos lépésekre készül a játékpiacon, nyilván nem szeretnének kimaradni az itt várható nagy durranásból - szeretnék szorosabbra fűzni kapcsolatukat a külső fejlesztőkkel, eközben tovább népszerűsítve saját fejlesztéseiket. Meglátjuk, hogyan reagál majd erre a céltábor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gaboca76 #7
    Szerintem ez jó jel mert nagyobb lesz a konkurencia harc és ez a hardvernél pedig meredek ár esést jelent!!!!!Ha le is fizet egy pár játék fejlesztőt az intel akkor is csak mit tud elérni vele legfejeb a rósz játékok úgyis csak el tűnek maradnak a jók.És még több zsé ömlik a játék iparba ezzel arányosan nö a termelési ráta és tőb jó programozó lesz és ami fö több jó játékot eredményez.Hajrá intel!!!!
  • JTBM #6
    Egy fejlesztő rengeteg tud ebből tanulni. Nem csak intel környezetben működő programoknál lehet használni a megszerzett tudást, hanem máshol is.
  • Sanyix #5
    Nem csak egy játékkal játszottam. Jópárral már. De biztos hülye az a többszáz játékos, akiknek mindenféle géppel diavetítés az a bizonyos játék, csak pénéggyel megy normálisan, köszhönhetően az intel áldásos tevékenységének, amivel maga alatt is vágta a fát. Ha egy hardvergyártó "segít" (lefizet hogy csak arra a hardverre optimalizáljanak) egy játékfejlesztőnek, abból nem sok jó sülhet ki (volt már rá pár példa). Nemtudom egyébként ez az egyjátékos marhaság honnan jött neked.
  • DarkLaca #4
    Na Sanyix neked is kb annyi eszed van mint egy zsák molylepkének...Ha nem csak 1 játékkal játszottál volna akkor nem ilyen baromságokat mondanál.
  • Sanyix #3
    Jajjaj intel ne adjon játékfejlesztőknek tippeket, abból jó nem sülhet is. Egy játékkal játszottam ami tele van best runs on pentium4 reklámokkal, de tényleg ilyen is lett... a gáz, hogy nem csak amd-kkel lassú szar, hanem a core2-kkel is...
  • Hedgehunter #2
    Vajon miert az UEF-es commander van a kepen a Supreme Commanderbol?
  • sirpalee #1
    Ha nem lennék képes normális videókártyát gyártani, szerintem sem a kinézet lenne az első...