Ötvös Tibor

Háttérbe szorul a PC-s Unreal

Amint az várható volt, az Epic a következő Unreal résznél elsősorban a konzolosoknak próbál megfelelni, elképzelhető, hogy PC-re el sem készül.

Legalábbis ez vehető ki a cég alapítója és jelenlegi vezére, Tim Sweeney nyilatkozatából. A férfi elárulta, hogy bár igen hosszú és remélhetően fényes karrier áll még az Unreal III technológia előtt, ők azonban már a következő motorra összpontosítanak. Ez konzol-exkluzív lesz, vagyis a következő generációs PlayStation, Xbox és Nintendo masinára lesz belőve.



A PC-s verzió csak ezután kerülhet szóba. Ez valószínű az Unreal Tournament III számítógépes sikertelenségének köszönhető, melyből ha nem lett volna PS3-as verzió, bizony csúnyát hasalt volna a pénztáraknál. Így azonban a héten átlépte az egymilliós eladott példányszámot.

Ez természetesen még a távoli jövő, hiszen a jelenlegi generációban még simán van 3-4 év.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • PacaTriK #13
    Én megvettem!!!
  • M0RN1NGST4R #12
    gondolom az oprendszerrel is igy vagy :D
  • Su0my #11
    Hmm én 2003-nál vagyok még leragadva vagy hol... a Kérdésem az lenne, hogy a 2004-ben is van olyan labdás játékmód???


    A warezolósok meg... no comment.. ifjú emberként (mondom ezt 21 évesen :D ) velem is megesett, de azóta egy részét megpróbáltam pótolni, a másik részére meg nemhogy büszke nem vagyok, mitn egyesek, szégyellem magam.. ugyebár lopni bűn!
  • SA2B #10
    Kár hogy ps2-re nem olyan egyszerű warezolni mint pécén
  • Theodoric #9
    Kár, hogy a sok sügér inkább lewarezolja, mintsem megveszi a most 5ezer körüli játékot... aztán meg néznek nagyokat hogy a game ipar szép lassan csak konzolra fejleszt, mert ott még kissebb a warez arány (az egyéb elönyök mellett).
  • Sanyix #8
    Kár hogy 65000 szín bőven elég is...
  • M0RN1NGST4R #7
    Az egyetlen negativum a kevés (vagy inkább kevesebb) játékmód. Mondom ezt úgy, hogy Vehicle Capture the Flag-en kivül mással nem is játszok :D:D:D
    Nekem speciel ez annyira megunhatatlan, hogy ha más nem is lenne benne, nem is hiányozna. Kicsit lehetne több pálya mondjuk, de ezt majd megoldják a modderek. Most asszem olyan 5000 Forintba kerül a program szóval, én csak biztatni tudok mindenkit a vásárlásra. A grafikáról meg annyit, hogy izlések és pofonok. Szerintem ez a fajta grafika sokkal unreal-esebb, mint a 2003, 2004 kicsit képregényszerű látványvilága. Nekem eddig mindegyik UT nagy kedvencem volt, de eddig ez viszi a pálmát.
  • schrank #6
    lehet hogy nem 65000 színt tudó gagyi hádéelcédén kellett volna kipróbálni
  • Sance231 #5
    Sztem az UT3-nak igazi UT1 feelingje van, teljesen el van találva, még a soundtrack is tulképpen az első rész zenéinek remixe. Gáz, hogy nem vették meg PC-re a 3-at, kíváncsi vagyok, hogy ennek mi lehet az oka (talán az, hogy PC-n már unalmas az online FPS, konzolon viszont teljesen új élmény), a játék ugyanis teljesen hozza az UT szintet, nem is értem a sok lehúzót. Vszínűleg üzletileg nem hiba a konzolokra összpontsoítani, bár én sajnálom, hogy már ezt az ős PC-s címet is elveszítjük.
  • OliApa #4
    Korrekt. Én játszom a PS3-as verzióval, de a 2004 mindent üt. A konzolos barna-szürke árnyalatos az egész, alig vannak színek, élsimitás nuku, a rakéta alig ad ki fényt, eccerűen nem értem! Még a "rongybaba" effektus is kevésbé látványos. Érdekes. A CoD4-ben meg minden zöld-barna...