Gyurkity Péter

Sony: aratási időszak PlayStation-vonalon

Hosszú ideig tartott, de megérte kivárni: a Sony harmadik negyedévében végre méretes nyereségről számolt be a PlayStation konzoloknál, sőt a bevételek rekordszintet értek el.

A Sony csütörtökön számolt be Tokióban a pénzügyi év harmadik szakaszának összesített eredményéről, és végre örömteli hírről ránthatták le a leplet a konzolok szegmensében: a tetemes veszteséget nyereségbe fordították át, mégpedig nem is akármilyenbe. Megugrottak az eladások, ennek eredményeként pedig soha nem látott bevételt söpörtek be.

Az elemzők és részvényesek előtt megtartott beszámoló szerint a harmadik negyedévben, vagyis az októbertől decemberig tartó időszakban az eladások és a bevétel elérte a 25 milliárd dollárt, ami 9,6 százalékos növekedést jelentett. Még ennél is fontosabb azonban, hogy a játékkonzolokra és az azokon megjelenő játékszoftverekre specializálódott részleg ezúttal 120 millió nyereségre tett szert, vagyis az egy évvel ezelőtti több mint 500 milliós veszteséget sikerült pozitívumba átfordítani, ami meglehetősen nagy szónak számít.



A három hónap alatt összesen 4,9 millió PlayStation 3 konzolt sikerült értékesíteni, amit 5,76 millió hordozható PSP egészített ki. Emellett 26 millió PS3-játékot adtak el a piacon, és bár az előd, a PS2 eladásai 1,35 millióval csökkentek, még így is jobb eredményt értek el a legújabb változathoz képest, hiszen a már igencsak korosodó konzolból 5,4 milliót adtak el. Ami a PSP-re szánt játékokat illeti, itt 3 millióval romlott az eredmény, ám még így is 18 millió szoftvert értékesítettek. Az összképen sokat javított, hogy bár a PS3 önmagában véve még mindig veszteséget termel, a gyártási költséget sikerült olyan szintre szorítani, hogy a többi termékkel már ellensúlyozni tudják a kiadásokat. Mindazonáltal a játékrészleg vonatkozásában csak a következő pénzügyi év második felére várják az áttörést, amikor már magabiztos profitot termelhet a csoport.

A teljes Sony-birodalom ugyanezen időszak alatt 1,88 milliárd dolláros nyereséget könyvelhetett el, ami a vállalat történetének legjobb negyedéves eredménye.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #29
    Hát nem, a PS részleg (PS2/PS3/PSP) kb 2X akkora forgalmat bonyolít le szoftver eladásokban mint az X!!!

    A médiában másról sincs szó mint a PS3/X360/Wii trióról. Csakhogy ha az üzletet nézzük, akkor azt látjuk, hogy a Sony nagyon profin hajtja végre a generáció váltást. És ha azt nézzük, hogy pl a Wii igaz hogy új, mondhatni nextgen, viszont nem HD!, akkor bizony a PS2 teljesítményének is van hírértéke, mint ahogy jelentősege bizony van.
  • muerte2 #28
    Ez azért így korai. A szoftver eladásokkal keresik a nagy pénzt és abban még mindig veri az MS gyermeke.
  • NEXUS6 #27
    Europát gyak megnyerte, csak be kell söpörnie a nyereményt. Valószínűleg idén karácsonykor már megint Amcsira gyúrnak, szal szerintem megint kimaradunk a jóból.

    Túl könnyen adtuk magunkat!;)
  • narumon #26
    Márciusban jön haza haver.
  • Zodd #25
    A sony meg átgondolhatná picit a stratégiáját (hol mikor hozza ki a game-ket).
    A eredményeikből is látszik hogy Európa az élretört, számomra talán ez a legjobb hír.
    2006 2007
    US 764e$ 758e$ -0.7%
    EU 682e$ 842e$ +23.4%
  • Tinman #24
    Volt már...
  • NEXUS6 #23
    Megvan már a PS3-ad?
    ;)))
  • narumon #22
    "PS3 némely verziójával ami egyáltalán nem futtat ps3 gamét."

    Offcorsz helyesen nem futtat Ps2 gamét.
  • narumon #21
    "az X360, az előző el lett felejtve. És nincs is semmilyen kompatibilitás. Sony ebben nagyon veri. PS2-re még mindig van support, PSX játékok futnak PS2-n és ahogy lentebb olvashatjuk, PS2 játékok is futnak PS3-on:)"

    Mhm az xbox360 a legtöbb Xbox1 játékot viszi, tehát van kompatibilitás, ellentétben a PS3 némely verziójával ami egyáltalán nem futtat ps3 gamét. Szal valamit esetleg kicsit (nagyon) félrenéztél, olvastál.
  • narumon #20
    ÚÚ ez nagyon szar volt, ne kezdjük megint.