Gyurkity Péter

Vietnam korlátozza az online játékidőt

A kommunista állam az online játékokat tekinti legújabb ellenségének, és bár az érdekelt cégek óriási lehetőséget látnak az országban, máris megszorításokat vezetnek be.

Egyes források már a hónap elején beszámoltak arról, hogy a helyi kulturális és informatikai minisztérium - Kína példáját követve - több megszorító intézkedéssel készül, amelyek a napokban lépnek életbe. Ezek között szerepel az árusítóhelyek távol tartása az oktatási intézményektől, a vásárlások bizonyos életkorhoz való kötése, illetve a játékokban eltöltött idő korlátozása is.

Igyekezvén fékezni az MMORPG játékok rohamos terjedését, az ilyen szoftvereket árusító és játéklehetőséget biztosító boltokat száműzik az iskolák közvetlen közeléből, és az új üzleteket nem nyithatják meg 200 méternél közelebb. Éjjel 11 és reggel 6 óra között zárva kell tartaniuk, míg a 14 éven aluli fiatalok kizárólag szülői kísérettel jelenhetnek meg.

Ez még önmagában nem tűnik vészesnek, az már annál inkább, hogy a hatóságok kapcsolatba léptek a legnépszerűbb játék, a kínai Swordsman Online készítőjével, és olyan pontrendszer bevezetésére bírták rá, amely levonásokat alkalmaz három óránál tovább tartó játék után. Az ágazatban érdekelt cégek mindeközben óriási lehetőséget látnak a vietnami piacban.

Nem véletlenül, hiszen az még mindig gyerekcipőben jár, dacára annak, hogy a rendszeres internetezők száma hat év alatt 500 ezerről 12,5 millióra ugrott, az online játékosok tábora pedig kétmillió főre rúg. Számukra bőven van lehetőség a további terjeszkedésre a 84 milliós országban, és ezt igyekeznek megragadni. Esélyeiket javítja, hogy az internetes játék viszonylag olcsónak számít, ha az egyéb szórakozási lehetőségeket nézzük: 100 óra játék nagyjából 800 forintnak megfelelő összegbe kerül, míg egy mozifilm megtekintése 600 forintnyi kiadást jelent.

„Ellentétben a dél-koreai piaccal, amely már telítettnek mondható, a vietnami szegmens még gyerekcipőben jár. Ez a lehetőségek egész tárházát jelenti számunkra” - jelentette ki Andrew Yeom, a Webzen ázsiai-csendes óceáni részlegének vezetője, méltóképp jellemezve ezzel a kiadók hozzáállását. Kérdés, hogy mennyire engedi majd ezen lehetőségek kihasználását a kommunista ország, amely Kínához hasonlóan gyanakodva figyeli a játékok gyors térhódítását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • revizor #76
    kell is korlátozni, a pénzes vietnámi fiatalság már nem tudja mire költsön, aztán csak játszik, mert már mindenük megvan, dolgozzanak, ne csak henyéljenek, mint az USAban, aziskolájátneki!!!
  • warr #75
    egy ismerős mondta egyszer

    "nem vagyok mmorpg függő, bármikor tudok tartani cigi vagy kávé szünetet"

    :D:D
  • irkab1rka #74
    Ha jobban megnézed, az MMO pont ugyanolyan hatással bír lenni, mint a kocsma, csak nem szarsz büdősebbet az átlagnál másnap.
  • Morden23 #73
    Pont erről van szó. Gondold meg, hogy mennyire durva lehet a helyzet, ha már nem elég a szülő, és magának az államnak kell lépnie egy ilyen ügyben.
  • Balumann #72
    Való helyzetbe azért sokkal másabb a helyzet mint a játékokba, ezeket szerintem teljesen felesleges összevetni. A kiképzés az csak arra jó hogy bírják a futamot, és megtanuljanak rendesen célozni, taktikázni. Szerintem ha egy profi call of duty 2-es csoport leülne egy csoport kiképzett katonával, akik nem sokat játszottak, sztem a képzett katonák szarrá vernék mert tudnak taktikázni, meg van valós tapasztalatuk :/
    Nem tudom hogy a katonáknak mennyi idejük volt például a második világháborúba játszani, de biztos hogy nem ezért nyert a nyertes fél mert sokat counter strikeozott :))
    Szemkordinációt fejleszthet (ugyan akkor a rossz monitor meg elrontja a szemet :D, jó mondjuk a mai monitorok már nem nagyon rontják), főként reflex-et (amit nem a 3. világháborúba fognak hasznosítani valószínűleg és remélhetőleg ^^).

    Az biztos, hogy a MMORPG szinte semmit nem fejleszt, vagy nem olyan mértékben amiért lenne értelme elcseszni éveket, és éjjel nappal azt tolni (mert az már többet árt mint használ). Nem tudom, hogy vietnamba miylen helyzet, a szülőknek kellene ezt, nem az államnak (illetve a gyerekeknek maguk kéne gondolkodni). De ha nem tudnak, vagy a szülők ott nem érnek rá a gyerek mellett lenni éjjel nappal hogy ne azt nyomja?! Akkor csak kel lvalamit tennie az államnak, hogy ne játsza el az életét ilyen MMORPG-vel.
  • Indigo #71
    Bár lehet nem fogalmaztam meg kristálytisztán a mondandómat, bocsi.
  • Indigo #70
    Majdnem ;) Csak a te verziód szerint az egyszeri játékos nem profitál a játékból, míg szerintem igen.

    De most az egyszer megbocsájtok, és nem veszem elő a shotgun-t :)
  • Morden23 #69
    Tök jó. Nem ugyanezt mondtam?:)
  • Indigo #68
    Te érted félre a helyzetet. A katona, a rendőr, meg mindenki aki fegyveres szolgálatot teljesít, az azért ül le "játszani", mert ez a kiképzéshez hozzátartozik. Az egyszeri játékos, aki meló vagy suli után kikapcsolódásképpen leül játszani, az nem azért ül le CSÉ-zni (ha már annyira tetszik neked ez a kifejezés, holott ha jól emlékszem nem szereted az efféle nyelvújításokat), szóval nem azért ül le CSÉ-zni, hogy javítsa a reflexeit, a szem-kéz koordinációját, a taktikai gondolkodását, akármijét, mert nem ez a célja. Te mondtad: kikapcsolódni akar. Ezek az előbb említett tulajdonságok csak pozitív velejárói a játéknak (még ha ezeket Te kétségbe is vonod). Én sem azért ülök le FPS-t játszani, mert szuperrambó akarok lenni, ez elég nevetséges is lenne... És nem is fogok feltétlenül könnyebben embert ölni, ha arra kerül a sor.

    " A kettő között a Grand Canyon ezerszerese a különbség."
    Ez így igaz.
  • Morden23 #67
    Félreértesz.

    Ne vegyük egy kalap alá az otthon CSÉ-zőt, és a KATONÁT, aki a kiképzése alatt TÖBBEK KÖZÖTT "játszik" egy ilyesmi programmal.

    A CSÉ (és természetesen semelyik más program) sem ad neked fizikai (és pszichikai) kiképzést/felkészítést. Arról nem is beszélve, hogy nem egész nap hallgatod a kiképzőtisztjeidtől az iformációt, hanem AMIKOR NEKED KÉNYELMES, leülsz KIKAPCSOLÓDNI pár órát. A kettő között a Grand Canyon ezerszerese a különbség.