Hörcsöki Szabolcs

Vin Diesel alakítja Hitmant

Az Eidos és Diesel egymás tenyerébe csapott, így Agent 47 barátunk kalandjait hamarosan a mozikban is élvezhetjük.

A jó öreg Vin Diesel tavaly nagyot homorított a Chronicles of Riddick című alkotással. Bár a film alig átlagosnak volt mondható, a filmhez kapcsolódó játék komoly szakmai és közönségsikereket ért el. Nem csoda, kopasz barátunk dedikáltan játékőrült, ráadásul jó rég kezdte az ipart, ceruzával, papírral, szerepjátékkal.

Az általa alapított Tigon Studios természetesen ebben a projektben is szerepel, így vélhetően a film mellé játék is érkezik, ahogyan az manapság oly divatos. A leendő film rendezője egyelőre nem ismert, de számos neves szakember, többek között Charles Gordon (a Die Hard sorozat producere) és Adrian Askarieh (a Spy Hunter producere).


Diesel és cége, a Tigon már fel is vette a kapcsolatot a dán IO Interactive fejlesztőivel, hogy az alkotómunka minél probléma mentesebb legyen. Az együttműködés még nem érinti a Hitman: Blood Money című, szeptember 15-én megjelenő részt (sajnos).

A sorozat diadala egyébként még 2000-ben kezdődött, a Hitman: Codename 47 című alkotással. A játékban egy nemzetközi bérgyilkos akcióit követhettük nyomon, változatos célpontokkal, helyszínekkel és eszközökkel. Ezt követte 2002 októberében a Hitman 2: Silent Assassin, majd a Hitman: Contracts tavaly áprilisban. A magyar játékosok pedig örültek, hogy kétszer is találkozhattak hazai helyszínnel, a Gellért Szállóval.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • reménytelen #44
    Ja. Vagy Peter Falk (Észveszejtő a hasonlóság, nem? Pont, mint a hírben az összehasonlító kép Vin Diesellel...)
  • Falatka2003 #43
    Én csak azt nem értem, ha már filmet akarnak csinálni megint 1 játékból, akkor miért nincs pénzük színészre?
    Bár az ilyen volumenű gigászi mozikhoz igazán nincs is szükség színészre, felesleges. Forgatókönyv se kell, csak összezavarná őket az alkotásban.

    Csatlakozom azokhoz, akik szerint VD tökéletes választás... (és azokhoz, akik szerint nem színész.)
  • takysoft #42
    figy, sztem megoldja.
  • tru #41
    csak azér mer kopasz?
  • Pityi009 #40
    Köszi mindenkinek aki eggyetért velem de én őt találtam a megfelelőnek
  • sorrow #39

    Christian Bale-t én is csípem.

    De azért nem kell egy klisés filmtől (genetikai módosításokkal előállított szupergyilkológép aki öntudatára ébred ) filmből valami nagyot várni.

    Én Hitman fan vagyok, de megszállottan. De roppant nehéz ebből a történetből drámai érrtékeket előcsalni.

    Nem úgy a klasszikus Leon a Profiból.
  • Farseer #38
    Sztem is szarnak igérkezik.. VD-hez nem illik a lopakodós Hitman C47. VD egy állat iki mén oszt lő.. a hitman nem erről szólt (nálam legalábbis) én inkább kopaszra borotváltattam volna Christian Bale-t vagy valami..
  • jointeer #37
    ugyan már. szar lesz persze, de csak a neve lesz hitman.
  • haxoror #36
    Sztem Jason Statham túlságosan is beleillik a szerepbe, most őszintén játékban a Hitman kurvajó de filmen egy kőarcú bérgyilkos majdnem hogy unalmas lenne, Vin Diesel-el megvan az esély hogy a film nézhető lesz.

    Arra akartam kilyukadni hogy ha túlságosan ragaszkodnak a játékhoz a film készítői akkor szerintem(!) szar lesz a film.
  • Demon Eyes Kyo #35
    sokkal inkább karakteresebb lett volna, jobban beleillik ebbe a szerepbe és még úgy is néz ki, mint a játékban az emberke