Gyurkity Péter

Steam-játékok jönnek a Tesla autóiban

Az ünnepi frissítés több ezer játékot hoz magával, legalábbis egyes modelleken.

A Valve népszerű platformjáról nem is olyan rég azt írhattuk, hogy az már 30 millió fő felett jár, a felhasználói tábor tehát fokozatosan bővül. Most egy újabb nagy lökést kapnak, hiszen a korábbi ígéretek után a Tesla egyes autóin, azok központi szórakoztatói rendszerén is elérhetővé válik a Steam, amely így több ezer játékot hoz magával.

Elon Musk eredetileg még néhány hónappal ezelőtt ígérte meg a támogatás közeljövőben történő megvalósítását, amelyet egyebek mellett a 10 TFLOPS teljesítményt nyújtó infotainment-rendszer integrálása tett lehetővé. Tekintettel arra, hogy ez a Tesla Model S és Model X 2022-es változatain valósult eddig meg, a Steam elérhetővé válása szintén ezen autókon következik be, amit a cégvezető rövid Twitter-bejegyzése jelez számunkra. Ebből megtudjuk, hogy a Model S és Model X legújabb példányain több ezer játék válik egy csapásra elérhetővé, ami mindenképpen jó hír az autósoknak, bár ezzel kapcsolatban aggodalmakat is láthatunk a világhálón.


A Musk által említett új autók legalább 16 GB memória, valamint a Premium Connectivity névre keresztelt csomag megléte esetén biztosítják a játékok megfelelő futtatását, amelyek teljes mértékben támogatják a felhőn keresztüli szinkronizációt – ez utóbbi a mentések gyors és kényelmes lebonyolítását teszi lehetővé. Az első körben gyakorlatilag a Steam Deck alatt megfelelő módon futó játékokat teszik számunkra elérhetővé a kínálatban, ezek között még a Cyberpunk 2077 is megtalálható, idővel viszont nyilván még szélesebbre tárják majd a kaput, további alkotások bevonásával.

Az ünnepi csomagban a fentiek mellett az Apple Music és a Zoom is felbukkan, a Dog Mode esetében pedig a parkoló autókban is gyorsan beállíthatjuk a háziállatunk számára megfelelő hőmérsékletet, amely ezt követően a járókelők számára is jól látható módon jelenik meg – ez nyilván a hőség miatti elhalálozásokat hivatott megelőzni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!