Gyurkity Péter

Jövőre fut be a The Settlers

A komoly csúszás után most új videó bukkant fel a játékról, ismertetve a változásokat.

A jól ismert sorozat következő példánya kapcsán még hónapokkal ezelőtt jeleztük, hogy az illetékesek elhalasztják a megjelenést, a meglehetősen hosszúra nyúlt szünet után viszont végre további részleteket osztottak meg a játékról. Eszerint több változásra számíthatunk, a megjelenés viszont csak jövőre esedékes.

A Ubisoft szokás szerint saját hivatalos oldalán tette közzé a friss videót, amelyet alább beágyazva is megtekinthetünk. Ebből kiderül, hogy először is új nevet adtak a fejlesztésnek, amely ennek révén már a The Settlers: New Allies cím alatt jelenik meg a boltokban, viszont a játékmenet is több ponton módosul, elsősorban amiatt, hogy az eredeti bétateszt alatt meglehetősen sok negatív visszhang érkezett be. Felbukkan többek között az erdész, amely a fák telepítésében és azok hasznosításában is szerepet játszik majd, de ennél is fontosabb, hogy a 3 eltérő birodalom saját egységekkel gazdagodik, gyorsabbá válik a térképen való közlekedés, seregeinket is jobban, kényelmesebben irányíthatjuk majd, miközben a kutatásokat is új felületen végezhetjük el.


A kiadó eredetileg még 2018-ban jelentette be a sorozat következő példányának várható piacra dobását, vagyis ez már 4 éve húzódik. Az év elején újabb információkat osztottak meg a nagyközönséggel, akkor felmerült a 2022 márciusi debütálás lehetősége, ebből azonban nyilván nem lett semmi, hiszen a sorban a már említett bétateszt következett, amely igencsak vegyes visszhangra talált. Egyértelmű volt, hogy további komoly munkára van szükség, az elmúlt hónapokban tehát elsősorban ennek elvégzésére koncentráltak a Blue Byte munkatársai.

A hivatalos megjelenés a mostani változat szerint február 17-én esedékes, a PC-s verzió után jön a PlayStation, az Xbox, valamint a Nintendo Switch támogatása, de a listán az Amazon Luna is megtalálható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!