Gyurkity Péter

Visszatér a Steamre a Ubisoft

A kiadó jól ismert sorozatát teszi elérhetővé a platformon, hosszú szünetet zárva ezzel le.

A Ubisoft kapcsán nem is olyan rég számoltunk be arról, hogy visszatér mobilra az Assassin's Creed, a cég tehát ismét megpróbálkozik a szegmensbe való betöréssel, a komolyabb szelet megszerzésével. Ezt most egy újabb jelentés követi a sorban, amely szerint a Steam is visszakerül a támogatott platformok közé.

A Valve saját portálján találjuk meg az Assassin's Creed Valhalla fontosabb részleteit felsoroló lapot, amely szerint december elején fut be a platformon a játék, amely ugyanazon a napon kapja meg sorrendben utolsó nagyobb frissítését, amely a várakozások szerint végleg lezárja Eivor történetét. A mostani lépés mindenképpen érdekes, a kiadó ugyanis hosszú évekkel ezelőtt vonult ki az online adatbázisból, és bár az Anno 1800 előrendelését annak idején lehetővé tették, a játékot magát végül mégis kivonták onnan, tartva magukat a házon belül elhatározott döntéshez. Ez utóbbi értelmében kizárólag a Ubisoft Connect, valamint az Epic Games Store kínálatában tették elérhetővé az egyes címeket, a jelek szerint azonban most lezárul a távolmaradás időszaka.

Mindenképpen fontos megjegyezni, hogy egyelőre semmilyen hivatalos bejelentés nem látott napvilágot a Ubisoft PC-s szegmenssel kapcsolatos terveiről, így nem tudni, hogy a fenti lépést mindössze a korábban piacra dobott, azóta jól bevált címek esetében lépik-e meg, avagy a kínálatban hamarosan a további új fejlesztések, így például az Assassin's Creed, a Splinter Cell, valamint az Avatar termékcsalád újabb epizódjai is helyet kapnak-e majd. Ezzel kapcsolatban még várnunk kell a válaszra, bár a külsős források szerint először az Anno 1800, valamint a Roller Champions következik majd a sorban, legalábbis ami a Steam-debütálást illeti.

A nagyobb kiadók közül az EA 2019-ben tért vissza a népszerű platformra, az Activision-Blizzard pedig szintén hosszú szünet után szánta el magát a Call of Duty elérhetővé tételére, nagyon úgy tűnik tehát, hogy a Steamet nem igazán lehet megkerülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vanek úr #7
    A legszebb: az indokoddal pont magad ellen beszéltél. Lásd:
    "Ha nem futnak, akkor nem kapom meg a frissítést és amikor épp játszani akarok, akkor várhatok. Nem csak a játék frissítésére, hanem a store frissítésére is."
    Vagyis ha nem megy a Steam, akkor nem tudsz semmivel játszani. Ha viszont több store-ban vannak játékaid, akkor át tudsz menni játszani a másik áruházba egy ottani játékoddal. Nem kell arra várni, hogy a Steam (vagy bármelyik másik áruház) újra menjen. Ezt jelenti a többlábúság.

    De egyébként #4-ban írtakkal tökéletesen egyetértek. :D
  • Vanek úr #6
    Az Origin-EA app ugyanaz. Csak az Origin megszűnt, nem viszi (nem fejleszti) tovább az Electronic Arts, és helyette csináltak egy új alapokon nyugvó store-appot: az EA play-t (vagy rövidebben EA-t). :)
  • Ellaberin #5
    Azért az Epic Games is jelentős. Ráadásul náluk rendszeresen jelennek meg ingyenes címek még olyan 1-3 éves játékok is, amik - az egy hetes időszak letelte előtt és után 10-30 + $, Eu áron mennek. (Sokáig az is szempont volt, hogy a Steam itt nem hajlandó csak Eu-ért adni a játékokat, mára már a Forint kiköszörülte ezt az egyenetlenséget -> egyformán sz.r a $ és az Eu árfolyama, sőt a $ drágább.)
    És ott van GOG is összeszedve mindenhonnan a jóárasított termékeket, meg saját akciókkal.
    Szóval én nem zárkózok így be. Nem is zavar a sok store, csak az, ha egymásra mutogatnak 1-1 játéknál - de túlélem :D
  • Major #4
    Szerintem be is estek az Ubi részvények, mivel kiderült, hogy RJoco Steamen kívül nem hajlandó más platformon játékot vásárolni.
  • Sir Cryalot #3
    "
    Mindenképpen fontos megjegyezni, hogy egyelőre semmilyen hivatalos bejelentés nem látott napvilágot a Ubisoft PC-s szegmenssel kapcsolatos terveiről, "

    az úgy általában véve is meglepő lenne hogy bármilyen perifériával pc-re akarnának betörni :DD
  • RJoco #2
    Ha egy akciónál vagy bundle-nál látom, hogy nem steam-es a játék, de elérhető lenne steam-en, akkor nem is érdekel.
    Ha nem elérhető, akkor mérlegelem, hogy mennyire fontos nekem. Annyi más játék van, amivel játszhatom és akarok is játszani. Muszáj valahogy szűrni.
    A rengeteg store meg nem járható út. Ha nem futnak, akkor nem kapom meg a frissítést és amikor épp játszani akarok, akkor várhatok. Nem csak a játék frissítésére, hanem a store frissítésére is. Így egyedül csak a steam fut, a fontos címek meg mindig és azonnal naprakészek. Ráadásul az egyik legnagyobb adatbázissal rendelkeznek.
  • Ellaberin #1
    Már eléggé zavaros katyvasz a ki-kivel van, kit lehet, kell összekötni egy-egy játéknál, egy totális pókháló.
    Lassan több game store ikononom van az asztalon, mint játék, de az szokott felcseszni amikor egy játék bekéri az egyik store-t , majd a játék közli, hogy mostmár ebből lépjek ki ő beléptet egy másikba, mert úgy hajlandó elindulni. (Ha jól rémlik Origin- EA együttállás, ami ezzel szórakoztat)