Gyurkity Péter

Visszafelé nem kompatibilis a PS VR2

A meglévő játékokhoz szükség lesz az első generáció kütyüire, az átjárás nem megoldott.

Nem is olyan rég számoltunk be arról, hogy hivatalosan is bemutatkozott a PS VR2, így a főbb részletek már ismertté váltak. A Sony illetékesei azonban csak most, egy hosszabb interjúban árulták el, hogy a visszafelé való kompatibilitást nem tudták megoldani, az új fejlesztés ugyanis teljesen eltérő koncepciót igényel a szoftver terén.

A napokban a hivatalos PlayStation-blogban tettek elérhetővé egy hosszabb beszélgetést, amelyben már szóba került a kompatibilitás kérdése is. Ennek során elárulták, hogy a PS VR2 nem lesz kompatibilis az első generáció képviselőjével, vagyis a meglévő játékokat már nem tudjuk majd futtatni az új kütyün, aminek több eltérő oka van. Kiemelték, hogy a VR2 kifejezetten következő generációs élményt hivatott nyújtani, ennek érdekében teljesen új, a haptikus visszajelzést is támogató kontrollert, adaptív triggereket, a szemkövetést, a 4K HDR-megjelenítést, valamint a 3D-hangzást is bevonja a felhasználói élménybe, emiatt pedig a játékok fejlesztői is teljesen eltérő módon kénytelenek megvalósítani elképzeléseiket.

Azt eddig is tudtuk, hogy a hardver terén valóban egészen eltérő alapokra számíthatunk, mint ahogy a vezérlők is különbözni fognak az eredeti példányoktól. Tekintettel arra, hogy a szoftveres kompatibilitás komoly munkát igényelne a Sony mérnökeitől, meglehetősen valószínűtlen, hogy ebbe belefognak majd, bár az még így is előfordulhat, hogy egyes címek mindkét generációval megfelelő módon együttműködnek majd – ez viszont a játékfejlesztőkön múlik, számukra pedig szintén komoly erőfeszítés lesz a kompatibilitás biztosítása.

Néhány meglévő játék esetében már jelezték, hogy azok a VR2-n is elfutnak majd, meglátjuk, hogy ebből mi valósul meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!