Gyurkity Péter

A játékokra fókuszál az Xperia Stream

A kiegészítővel meglévő telefonunkat alakíthatjuk át játékmonstrummá.

A Sony kapcsán nemrég arról számoltunk be, hogy egy még könnyebb PlayStation 5 van érkezőben, amely valószínűleg ezúttal is a hűtés terén kényszerít majd minket komolyabb kompromisszumra. Most egy újabb készüléket dobnak piacra, amely azonban már telefonunkat egészíti ki, a kényelmesebb játékfuttatás érdekében.

A japán gyártó hivatalos oldalán az Xperia Stream bemutatkozásáról, a kiegészítő fontosabb részleteiről olvashatunk. Bár az elmúlt hetekben többen egy, már kifejezetten játékosoknak szánt okostelefon debütálását vetítették előre, ebből nem lett semmi, a cég ehelyett a fenti kiegészítőről rántotta le a leplet, amely azonban mindössze egyetlen típus esetében alkalmas feladatának ellátására. A jelek szerint az Xperia 1 IV tulajdonosai aggathatják az új kütyüt a meglévő telefonra, amely így alkalmassá válik a játékok kényelmes és gyors futtatására, erről ugyanis egy komplex hűtési rendszer, valamint további csatlakozók is gondoskodnak.

Az Xperia Stream a hivatalos információk alapján garantálja a készülék megfelelő hűtését, a telefon vonalaihoz illeszkedve. Emellett megjelenik itt a HDMI-kimenet is, hogy az egyes alkotásokat a PC-n is élvezhessük, de nem marad le a LAN-csatlakozó sem, amely már nyilván a még gyorsabb és még stabilabb elérést hivatott biztosítani. A magyarázat alapján a kiegészítőt a játékosok visszajelzései alapján optimalizálták, hamarosan meglátjuk, ez pontosan mire volt elég. Mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a burkolaton egy USB-C is helyet kapott, ez már a töltésről gondoskodik, a hagyományos jack-dugó pedig a további kiegészítők csatlakoztatását teszi lehetővé.

A készülék 160 dollárnak megfelelő áron jelenik meg, a fenti telefont nélkülöző vásárlók azonban 1225 dollárért szerezhetik be a páros mindkét tagját, ugyanazon csomagban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!