Gyurkity Péter

Nem akarnak jól viselkedni a játékosok

Erre utal az érdektelenség, ami a Sony most visszavonultatott szolgáltatását kíséri.

A japán gyártó konzolos szegmensben megtett lépéseiről hétről-hétre beszámolunk, ezen a téren nincs is hiány a hírekből, legutóbb például komoly hiba elrejtésével vádolták a céget. Most egyik szolgáltatásukat vonultatják vissza, amely eredetileg a toxikus viselkedés visszaszorítását célozta meg, ám nem talált kellő érdeklődésre.

Az online platformokon megjelenő toxikus viselkedés meglehetősen komoly problémának számít, egyes tanulmányok szerint a játékosok túlnyomó része, akár 80 százaléka is találkozott már a jelenséggel. Példaként említik meg sértő szavak használatát, vagy akár a szándékosan gyenge teljesítmény nyújtását, amivel elrontjuk az ellenfelek élményét. A Sony a PlayStation 5 konzolon annak idején egy érdekes szolgáltatást vezetett be, amely elsősorban ezen viselkedés visszaszorítását szolgálta, ez azonban nem talált kellő érdeklődésre a játékosok részéről, így most a visszavonultatás mellett döntöttek.

Az Accolades névre keresztelt megoldás keretében olyan digitális címekre és nyereményekre tehetünk szert, amelyeket kifejezetten a segítőkész, fair, illetve általában véve pozitív viselkedéssel érdemelhetünk ki. Ezen jutalmakat a másik oldal jelölheti ki és aggathatja mellkasunkra, a jelek szerint viszont magukat a játékosokat nem igazán sikerült megnyerni, hiszen az érdeklődés szintje messze elmaradt a várttól. A Sony a napokban azt közölte, hogy végleg törlik a szolgáltatást, ez ugyanis lehetővé teszi, hogy egyéb területekre irányítsák át az erőforrásokat, optimalizálva azok felhasználását.

Azt egyelőre nem közölték, hogy pontosan mikor kerítenek sort a lépésre, erre viszont az ősz folyamán számíthatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!