Ötvös Tibor

Vegyes érzelmeket keltett az Xbox / Bethesda konferencia

Az esti Xbox/ Bethesda konferencián a cég a következő 12 hónapban megjelenő játékait mutatta be, de sajnos nem volt olyan lehengerlő, mint a tavalyi.

Lezajlott a hivatalosan Xbox & Bethesda Showcase 2022 nevet kapott rendezvény, melytől nagyon sokat vártak a rajongók. Mentek is bőven a találgatások azzal kapcsolatban, hogy miket is láthatunk majd és persze a tavalyihoz hasonló színvonalú show volt az alapelvárás. Nos, a 95 perc elég töményre sikeredett, nem volt megállás a trailerek között, de ugyanakkor mégsem lehet mindenki teljesen elégedett.

Kezdésnek rögtön egy elég megosztó játékot mutattak be, a Redfallt, mely sajnos nem tűnik elég érdekesnek és tartalmasnak ahhoz, hogy átálljunk rá a Back 4 Blood-ról. Vámpírok illetve vámpíroknak készülő emberek az ellenfeleink.

Egy régen várt játék is bemutatkozott. A Hollow Knight: Silksong eredetileg DLC-nek indult a 2017-ben megjelent Hollow Knight-hoz, ám a fejlesztők végül felduzzasztották azt egy teljes értékű folytatáshoz. Megjelenési dátum nincs, szóval még várni kell a premierre. A High on Life szintén kap egy külön kis hírt, így itt nem is foglalkoznánk vele - kellően őrültnek tűnik ahhoz, hogy érdekes legyen.


Ezután jött egy érdekesebb hír, a Riot Games játékait bevonták a Game Pass-ba. Rögtön az összes Riot-játék elérhető lesz (League of Legends, League of Legends: Wild Rift, Legends of Runeterra, Teamfight Tactics, Valorant).

A következő pár játék (A Plague Tale: Requiem, Forza Motorsport, Microsoft Flight Simulator és Overwatch 2) külön figyelmet kapnak, így jöjjön az Ara: History Untold, mely egy Civilization - Crusader Kings elegynek tűnik és mint ilyen, egészen érdekes is lehet a végeredmény. A játék már félkész állapotában kipróbálható, szóval érdemes tenni vele egy kört.


A Bethesda vette át a szót és rögtön két, bejáratott de elég sok kritikával illetett játékához hozott frissítéseket ismertetett. A The Elder Scrolls Online: High Isle egy eddig sosem látott területre viszi el a játékosokat, míg a Fallout 76: The Pitt a méltán népszerűtlen RPG-hez hoz el egy új kiegészítőt.


Az ARK 2 és a Scorn önállóan is szerepel, így a következő cím a Flintlock: The Siege of Dawn, ami egy elég old-school akciójátéknak tűnik így elsőre. Ahogy egyébként a Lightyear: Frontier sem tűnik akkora durranásnak: egy robottal kell átrendezni, beültetni a tájat. A Gunfire Reborn pedig egy rajzfilmes beütésű FPS lesz.


Ezután jött két, kimondottan érdekes játék. Az első egy logikai kaland-platformer: a The Last Case of Benedict Fox az egészen egyszerű címe ellenére is egy nagyon összetett játékot takar. Hősünk egy nyomozó, akit folyamatosan követ egy lélek/démon, és ketten próbálják kideríteni, mi is történhetett Bostonban 1925-ben egy családi házban. A játékmenet egyedi húzása lesz, hogy hősünk képes a halottak emlékeibe bemászva nyomokat gyűjteni. Megjelenése jövőre várható.


A második cím az As Dusk Fall, ami egy narratív kalandjátéknak tűnik és itt valóban alapvetően befolyásolja a történet alakulását a válaszunk, reakciónk egyes helyzetekben. A megvalósítás igen érdekes: erről a darabos képkockás mozgásról még nehezen tudom elképzelni, hogyan működik majd a játékban, de egyedinek egyedi lesz, az tény. A megjelenés július 19-én esedékes és multiban is játszhatjuk, ami szintén kérdéseket vet fel.


A Naraka Bladepoint egy PC-n már elérhető battle royale és június 23-tól már Xbox Game Passban is elérhető lesz. Az Ereban: Shadow Legacy már érdekesebbnek tűnik. Feltehetően mi nem a jók közé tartozunk ebben a játékban, de fajunk utolsó képviselőjeként mindent meg kell tennünk, hogy életben maradjunk.


Az Inside és Limbo fejlesztője, az Annapurna is bemutatta új játékát, mely a Cocoon címet kapta és még nem teljesen tiszta, mi is lesz a lényege a programnak. Az biztos, hogy különböző golyókkal kell majd feladványokat megoldanunk, szóval egy logikai játék lesz, amit ráadásul felülnézetből tolhatunk. Meglátjuk, szintén csak jövőre jön.


A cikk utolsó szereplője a Wo Long: Fallen Dynasty, melyet az a Team Ninja készít, akinek a nevéhez a Nioh-sorozat is fűződik. Így elsőre azt gondolhattuk, hogy a széria harmadik részével lesz dolgunk, de "csak" egy klón lesz. Mindenesetre maga Phil Spencer árulta el a bemutató előtt, hogy szeretnének komolyabb eredményeket elérni az ázsiai piacon és ezért számíthatunk hasonló alkotásokra is a jövőben. Ezen felül pedig az is kiderült, hogy a Persona-széria három része (Persona 3 Portable, Persona 4 Golden, Persona 5 Royal) is átköltözik Xbox-ra.


Összességében a konferencia nem nyújtott maradandó élményt, de azért aki akar, az most is tud majd válogatni a bemutatott játékok között és megtalálhatja a saját ízlésének legmegfelelőbbeket. De az tény, hogy miközben eme sorokat írom, a háttérben a PC Gamer Show megy és több említésre méltó játékot láttam ott, mint a Microsoft saját rendezvényén. Ugyanakkor az is tény, hogy minden fenti cím elérhető lesz a Game Pass-ban, így a meglévő előfizetésünk miatt mindent megkapunk, kipróbálhatunk. De azért jövőre, mikor már a Sony is bejáratta a saját kis Plus-rendszerét, ez kevés lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Blage7 #2
    Valóban, vegyes érzelmek, ez a legmegfelelőbb kifejezés. Jól néznek ki a játékok? Igen, jól néznek ki. Jól hangzik ez a felhozatal a következő 12 hónapra? Igen, jól hangzik.
    Ugyanakkor ha már úgy harangozták be az előadást, hogy Xbox játékokra fog fókuszálni, akkor könyörgöm, a műsor Xbox játékokra fókuszáljon, ne pedig arra hogy kétharmad arányban multiplatform, külsős játékokat mutassanak, csak azért mert azok megjelenéskor rögtön a Game Pass-ban elérhetőek lesznek. Hol voltak az olyan játékok amiket már évek óta bejelentettek, mint az Avowed, Contraband, Everwild, Fable, Perfect Dark, Project Cobalt, Senua's Saga: Hellblade 2, State of Decay 3...?
    Tudom hogy a Hellblade 2-ből tavaly kaptunk egy rövid gameplay ízelítőt, de egy erősen szkriptelt jelenet helyett szívesen megnéztem volna, hogy mondjuk a világ amiben mozoghatunk hogy néz ki, vagy milyen a szemtől szembeni harc a játékban. Azt sem hiszem el, hogy a többi játékból 2-3 évvel a bejelentésük után ne lehetett volna akár egy minimális gameplay-t mutatni. Helyette láthattuk hogy update-t kapott a Flight Simulator, meg a Grounded kijön az Early Access állapotból (ezek például belefértek volna a 2 nappal későbbi bővített műsorba).
    A PlayStation State of Play előtt legalább előre bejelentették, hogy külsős és PSVR játékokról fog szólni az a tömör 30 perc, és ezt is hozta (habár a Marvel's Spider-Man PC-s megjelenés kapcsán még így sikerült valamit belecsempészni házon belülről is).
    Ezek után kíváncsi vagyok az éves nagyobb PlayStation műsorra (gondolom szeptemberben lesz mint az elmúlt években), hogy ők miket tartogatnak az elkövetkezendő 1-2 évre még a God of War: Ragnarök-ön meg a Summer Game Fest-en leleplezett The Last of Us multiplayer játékon, valamint a Marvel's Spider-Man 2 és Marvel's Wolverine-en kívül.
    Utoljára szerkesztette: Blage7, 2022.06.16. 19:28:30
  • Sir Cryalot #1
    Nem felfele ível a részvény se :D