Gyurkity Péter

PlayStation alatt is jön a Ubisoft+

Mégpedig számos játékkal, amelyek a Sony új előfizetéses szolgáltatásában is helyet kapnak.

A Ubisoft saját platformjáról korábban mi is írtunk, áprilisban például megemlítettük, hogy az 7 napra ingyenessé vált, eközben azonban a Sony terveiről is beszámoltunk. Legutóbb azt tudtuk meg, hogy a japán cég előfizetési trükköt blokkolt, most azonban újabb fejleményről írhatunk, amely mindkét ajánlatot érinti.

A kiadó a napokban arról számolt be saját hivatalos közleményében, hogy a Ubisoft+ névre keresztelt előfizetéses szolgáltatás valóban megjelenik majd a népszerű konzolokon, bár a mostani bejelentésben kizárólag a Sony hardverét említik meg. A lépés eredményeként a PlayStation-készülékekkel rendelkező felhasználók is élvezhetik majd a megoldást, amely a PC, a Stadia, valamint a Luna után érkezik a konzolokra, eközben azonban azt is elárulták, hogy a Ubisoft+ Classic néven játékok egy újabb csoportját teszik elérhetővé, amely kezdetben 27 alkotást tartalmaz, ez azonban az év végéig kereken 50-re bővülne. Ebben a körben olyan neveket látunk, mint az Assassin’s Creed Valhalla, a The Division, illetve a Far Cry 3 Blood Dragon, legalább ilyen érdekes, hogy ez a csoport a Sony saját új előfizetéses ajánlatában is felbukkan.

Ahogy azt korábban mi is említettük, a Sony készül a meglévő két szolgáltatásának egybeolvasztására, a nyár elejétől így a PlayStation Plus három eltérő szintje lesz elérhető majd a felhasználók számára. A fenti hírhez kapcsolódik, hogy a Ubisoft új ajánlata ezen három csomag közül kettőben (a havonta 15 dollárba kerülő Extra és a 18 dollárt kóstáló Premium részeként) szintén elérhető lesz, vagyis akik ezen két szintet választják, azok egyfajta bónuszként hozzáférnek majd a kiadó fejlesztéseihez. Az Xbox támogatásáról egyelőre nem esett szó, könnyen lehet viszont, hogy hamarosan a Microsoft készülékei esetében is hasonló bejelentést tesznek majd.

Azt még nem tudjuk, hogy a Ubisoft+ maga mikor válik elérhetővé a két konzolos platformon, erre csak hónapok múlva kerülhet sor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!