Gyurkity Péter

Áloldalra figyelmeztet a Nintendo

Ezen keresztül ugyanis a csalók olcsóbb hardverrel és szoftveres megoldásokkal csábítanak.

A Nintendo kapcsán nemrég írtunk arról, hogy a cég hatalmas kártérítést kap a beperelt hackerektől, eközben azonban az is egyértelművé vált, hogy nem tudnak elegendő konzolt legyártani. Most egy, csalók által üzemeltetett online boltra hívják fel a figyelmet, amely jelentős forgalmat generál.

A japán gyártó a számára hazai hivatalos oldalon tette közzé a felhívást, amelyben természetesen nem jelölik meg a hamis oldal pontos címét, viszont figyelmeztetik a felhasználókat arra, hogy fokozottan ellenőrizzék az online boltok internetes címét, ezzel ugyanis elkerülhetik a kellemetlen meglepetéseket és az anyagi veszteséget. A jelek szerint az utóbbi időben meglehetősen népszerűvé vált egy áloldal, amely kifejezetten hasonlít a Nintendo saját portáljára, ez pedig nyilván nem véletlen, hiszen az elkövetők a komolyabb összegek elköltésére igyekeznek rábírni a látogatókat, komoly kedvezményekkel csábítva őket, legyen szó a cég konzoljairól, vagy akár az azokon futtatható játékokról.

A szakmai körökben „spoofing” néven ismert tevékenység során az eredetire hajazó internetes címeket, illetve a kiszemelt hivatalos oldal kinézetére sokban hasonlító lapokat alakítanak ki, jelen esetben pedig az online forgalmazás látszatát keltve igyekeznek pénzt kicsalni a látogatókból. Példaként említik meg magát a Switch-konzolt, amelyet az említett oldalon „komoly kedvezménnyel” árulnak, ez azonban pusztán a csalók által használt trükk, konkrét eladásról és tranzakciókról ugyanis nem beszélhetünk. Mindenképpen érdemes tehát ellenőrizni, hogy merre kalandozunk a világhálón, mielőtt a vásárlás mellett döntünk.

A Nintendo Switch egyébként a cég egyik legnépszerűbb megoldásává vált, a példányszám már 92 millió darab felett jár, a jelenlegi ütem alapján az év végére ez a típus a Wii 101,63 milliós eredményét is meghaladhatja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!