SG.hu
Warhammer: Chaosbane
Kiadó: Bigben Interactive
Fejlesztő: Eko Software
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-540 3 GHz-es vagy AMD Phenom II X3 710 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 7850, 6 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-3470 2,8 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 processzor, Nvidia GeForce GTX 950 vagy ATI Radeon R9 370X, 8 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Diablo III, Sacred 2
Kategória: ARPG
A Diablo-sorozat örökségét sokszor és sokan próbálták már megfelelő körülmények között ápolgatni, azonban csak néhány szerencsés csapatnak sikerült minőségi munkát végeznie. Most pedig kijelenthetjük, hogy bármennyire is tűnt ígéretesnek korábban, végül az Eko Software-nek sem sikerült felérnie a Blizzard nagyágyújához a Warhammer: Chaosbane-nel!
Az Eko Software egyike volt azoknak a fejlesztőstúdióknak, akik hatalmas önbizalommal nyúltak hozzá a Games Workshop engedélyével a Warhammer-univerzumhoz. Az óriási egóval megáldott csapat folyamatosan bombázta a rajongókat a nagy szavakkal, beszóltak még a Blizzardnak is, amire nyilvánvalóan az egész szakma felkapta a fejét, pláne annak fényében, hogy az általuk gondozott Warhammer: Chaosbane az első olyan Diablo-klónnak ígérkezett, mely a klasszikus Warhammer-világra épít.
A magyar Neocore Games ugyanis már megpróbálkozott egy hasonló műfajú alkotással, az viszont a Warhammer 40K világára épített, és noha voltak hibái, sőt hiányosságai is a Warhammer 40,000: Inquisitor – Martyrnak, összességében azonban mégis sokkal jobban sikerült, mint amit a nagyképű franciák itt produkáltak. Persze nem szabad rögtön leírni a Chaosbane-t, hiszen láthattunk ennél már sokkal rosszabb teljesítményt is korábban, de valójában egyáltalán nem sikerült olyan kimagasló munkát végezni, mint ahogyan azt a nagy szavak után reméltük.
Fontos kiemelni azonban már itt, az elején, hogy a Warhammer: Chaosbane egy dologgal nagyon jól bánik, mégpedig a világábrázolással! Minden egyes pályáról csak úgy süt, hogy ebben a sötét, túlzás nélkül felnőttes és kegyetlen univerzumban kalandozunk, sőt mi több, külön dicséret illeti őket a rengeteg profi módon megvalósított szörnyszülött miatt. Bár egészen finoman adagolják őket, az első főellenfelekkel is csak sok-sok játék után találkozhatunk, de tiszteletre méltó mennyiségben kapjuk majd a nyakunkba a különféle lényeket. Erre szükségünk is lesz, hiszen maga a történet mondhatni silány minőségűre sikeredett, ami azért különösen meglepő, mert állítólag olyan nagy figyelmet szenteltek neki, hogy még az egyik regényírót is felkérték segíteni.
A végeredmény láttán azonban talán néhány kínai vendégmunkás is jobbat tudott volna összehozni, ha elolvasnak egy fejezetet valamelyik Warhammer-regényből, mindenesetre amit itt kapunk, az érezhetően csak helykitöltés, hogy rá lehessen húzni a végeredményre: kampány is van! Van bizony, de a sztoriból nagyjából annyi a lényeg, hogy a Káosz erői a küszöbön kopogtatnak, a mi feladatunk pedig, hogy segítséget nyújtsunk a hordákban támadó rémségek visszaszorításában, valamint a probléma elhárításában.
Bár a cselekményt négy hős oldaláról is átélhetjük, az élményt egyikük sem változtatja meg. Hiába ígértek a készítők egyéni eseményeket, ezek kimerülnek néhány küldetés egyedi végkifejletében, de a történet módosítására így sem lesz lehetőségünk. Sőt, a harcosokat is készen kapjuk, mindössze Barbie baba módjára öltöztethetjük őket, de küllemüket nem módosíthatjuk, sőt mi több, a képességeikhez is csak finoman nyúlhatunk hozzá, de erről majd később. Előbb fontos kiemelni, hogy bár a történet terén a Diablo III sem volt egy Oscar-díjas alakítás, de legalább végig hajtott előre minket valami cél, azonban itt a legtöbbször olyan küldetéseket kapunk, hogy jussunk ki a csatornából, hogy menjünk le a csatornába, majd ismét jussunk ki a csatornából, közben pedig öljünk meg minden rémséget, majd a biztonság kedvéért azért menjünk vissza még egyszer a csatornába.
Se kreativitás, se változatosság nem vár itt ránk, aminek jóvoltából elegendő lesz 1-2 óra játék ahhoz, hogy halálosan ráunjunk az egészre. Dolgunkat pedig nemcsak a sztori hiányosságai nehezítik meg, hanem az önismétlő pályák is, hiszen egy helyszínt rengeteg alkalommal újra és újra be kell majd járnunk, és negyedik-ötödik alkalommal már az újabb járatok és megoldások ellenére sem tudunk őszintén lelkesedni értük. Pláne annak fényében, hogy minden feladat egy központi helyről indul, vagyis portálokon keresztül jutunk el az egyes helyszínekre, csakhogy ez a megoldás azt az érzetet kelti, mintha teljesen rendszertelenül kapcsolódnának egymáshoz a pályák, nem beszélhetünk olyan folytonosságról, mint amit már annak idején a Diablo-sorozat részeiben megtapasztalhattunk. Arról nem is beszélve, hogy ilyen gusztustalanul lineáris megoldásokat már régen nem láttunk a műfajban!
Sokaknak azonban még mindig messze nem ez lesz a legnagyobb problémájuk a játékkal, lévén a Warhammer: Chaosbane nagyon hamar a harcok terén is unalmassá válik, amit részben a fejlődési rendszer logikátlanságainak köszönhetünk. Merthogy a küzdelmek ideig-óráig még csak elmennek, már alacsonyabb szinteken is hihetetlen mennyiségben szakadnak a nyakunkba az ellenfelek, gyakorlatilag szüntelen a kaszabolás, ami valahol normális egy hack and slash stílusú ARPG-től, azonban nagyon gyakran érzi majd az ember azt, hogy egy kicsit sok, most már megpihenne, vagy olvasgatna egy eldugott ládikában megtalált jegyzetet – noha ilyenek persze nem lesznek.
Annyira egy kaptafára épülnek ugyanis a küzdelmek, annyira jellemtelenek a speciális képességek, hogy a folyamatos fejlesztésük és a kapcsolódó passzív tulajdonságok sem tudják pozitív irányba lendíteni a mérleg nyelvét. Nyilván a helyzet egy fokkal jobb, ha kooperatív módban, csapatban állunk neki az ütközeteknek, hiszen ilyenkor lehet kombinálni és együttműködni, esetleg még taktikázni is – néhány ötletesebb főellenfélnél nem árt –, de ha így szeretnénk élvezni a dolgot, ahhoz szükség lesz majd egy összeszokott brigádra.
A küzdelmek unalmassá válása egyébiránt annak köszönhető a leginkább, hogy nemcsak megfelelő képességek, hanem normál fejlődési rendszer sem támogatja meg az egész élményt. Sokan órákat tudnak szöszmötölni azzal, hogy a kapott tapasztalati pontokat ide-oda szórják, ezt azonban itt el lehet felejteni, minden képességünk együtt fejlődik a hősünkkel, tehát csak azt határozhatjuk meg, hogy az egyes aktív és passzív skilleket milyen felállásban hordjuk magunknál, amiből szuper kombinációk dolgozhatók ki magasabb szinteken, de azért jobban örültünk volna, ha a klasszikusabb szintlépés lehetőségét is meghagyják benne. Ami viszont kiváló, az a milliónyi loot, mely részben azért enyhíti bánatunkat, hiszen kis túlzással percenként módosíthatjuk, hogy milyen páncélt, fegyvert vagy éppen csizmát és nyakláncot viselünk magunkon, ami elég ügyesen felidézte előttünk a Diablo-sorozat élményét, még ha más tekintetben ez nem igazán sikerült.
Grafika:
A Warhammer: Chaosbane megjelenése csak és kizárólag azért érdemli meg a maximális értékelést, mert bár láttunk már nála sokkal szebbet is, hovatovább hiányoznak azért alapvető dolgok – a pályákon nem tudunk közelíteni vagy távolítani, ami elég sokszor hiányzott –, de hogy ilyen látvány mellé ilyen optimalizálás társuljon, az egyenesen pompás. A gépigény terén ugyanis egy többéves konfiguráción is könnyedén fut a program különösebb problémák nélkül, villámgyors töltési idők és masszív képfrissítési ráta társaságában. Hogy ehhez a külalak képes hozni az elvárható szintet, csak hab a tortán!
Kezelőfelület, irányíthatóság:
A játék kezelőfelületével és irányíthatóságával nincs különösebb probléma, alapvetően tökéletesen hozza az ARPG műfajtól megszokott színvonalat és sajátosságokat, bár apróságokba azért bele lehet kötni. A képességeket például kár volt a bal sarokba zsúfolni, és nálunk a billentyűzet konfigurálása sem működött megfelelően, holott egy ilyen alkotás esetében az rendkívül fontos. Hogy ehhez még a kamerakezelés hiányosságait is hozzáírhatjuk, az kifejezetten kellemetlennek nevezhető!
Játszhatóság:
Bár a tartalom terén a bőség zavara vár ránk több tekintetben is, azonban az élvezetes sztori hiánya sokszor fájó pontként emlékeztet minket néhány korabeli klasszikusra. Nem beszélve arról, hogy néhány átgondolatlan játékelem miatt – mint amilyen a fejlődési rendszer – gyakorlatilag már az első órák után teljesen unalomba fullad a szüntelen kaszabolás.
Intelligencia, nehézség: Alapvetően nincs kiemelkedően nagy gond sem a játék nehézségével, sem a mesterséges intelligenciájával, de olyan sok kis kellemetlenséggel számolhatunk, hogy azok összességében nagyon el tudják venni a kedvünket tőle. Az ellenfelek például nem taktikáznak, csak a „sok lúd disznót győz” módszert ismerik, miközben a nehézség a főellenfeleket leszámítva gyakorlatilag nem létező fogalom, hiszen ha nem lenne elég az unalmas megvalósítás, ráadásul még kihívás sincs különösebben a játékban. Persze a nehézségi szint szabályozásával egy kicsit orvosolható a probléma, de nehéz elkapni a jó beállításokat.
Hangok, zene: Zenék gyakorlatilag nincsenek a játékban, sok esetben pedig egyenesen sivárság fogad minket a hanghatások tekintetében, miközben a szinkronok szintén gyakran jellemtelenek, egyedül a kaszaboláshoz kapcsolódó effektek ütik meg a mércét.
Összegzés: A Warhammer: Chaosbane alapvetően nem egy elveszett próbálkozás, sokaknak okozhat kellemes perceket, de legfeljebb akkor, ha nem tervezünk tovább játszani vele egy-két óránál. Ennyi idő ugyanis pontosan elegendő ahhoz, hogy megmutatkozzanak orbitális hiányosságai, melyek nélkül esélye sincs arra, hogy a nagyok közé emelkedjen. Legközelebb inkább a jó ötletekre kellene nagyobb hangsúlyt fektetniük a készítőknek az egoista megnyilvánulások helyett.
Fejlesztő: Eko Software
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-540 3 GHz-es vagy AMD Phenom II X3 710 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 7850, 6 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-3470 2,8 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 processzor, Nvidia GeForce GTX 950 vagy ATI Radeon R9 370X, 8 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Diablo III, Sacred 2
Kategória: ARPG
A Diablo-sorozat örökségét sokszor és sokan próbálták már megfelelő körülmények között ápolgatni, azonban csak néhány szerencsés csapatnak sikerült minőségi munkát végeznie. Most pedig kijelenthetjük, hogy bármennyire is tűnt ígéretesnek korábban, végül az Eko Software-nek sem sikerült felérnie a Blizzard nagyágyújához a Warhammer: Chaosbane-nel!
Az Eko Software egyike volt azoknak a fejlesztőstúdióknak, akik hatalmas önbizalommal nyúltak hozzá a Games Workshop engedélyével a Warhammer-univerzumhoz. Az óriási egóval megáldott csapat folyamatosan bombázta a rajongókat a nagy szavakkal, beszóltak még a Blizzardnak is, amire nyilvánvalóan az egész szakma felkapta a fejét, pláne annak fényében, hogy az általuk gondozott Warhammer: Chaosbane az első olyan Diablo-klónnak ígérkezett, mely a klasszikus Warhammer-világra épít.
A magyar Neocore Games ugyanis már megpróbálkozott egy hasonló műfajú alkotással, az viszont a Warhammer 40K világára épített, és noha voltak hibái, sőt hiányosságai is a Warhammer 40,000: Inquisitor – Martyrnak, összességében azonban mégis sokkal jobban sikerült, mint amit a nagyképű franciák itt produkáltak. Persze nem szabad rögtön leírni a Chaosbane-t, hiszen láthattunk ennél már sokkal rosszabb teljesítményt is korábban, de valójában egyáltalán nem sikerült olyan kimagasló munkát végezni, mint ahogyan azt a nagy szavak után reméltük.
Fontos kiemelni azonban már itt, az elején, hogy a Warhammer: Chaosbane egy dologgal nagyon jól bánik, mégpedig a világábrázolással! Minden egyes pályáról csak úgy süt, hogy ebben a sötét, túlzás nélkül felnőttes és kegyetlen univerzumban kalandozunk, sőt mi több, külön dicséret illeti őket a rengeteg profi módon megvalósított szörnyszülött miatt. Bár egészen finoman adagolják őket, az első főellenfelekkel is csak sok-sok játék után találkozhatunk, de tiszteletre méltó mennyiségben kapjuk majd a nyakunkba a különféle lényeket. Erre szükségünk is lesz, hiszen maga a történet mondhatni silány minőségűre sikeredett, ami azért különösen meglepő, mert állítólag olyan nagy figyelmet szenteltek neki, hogy még az egyik regényírót is felkérték segíteni.
A végeredmény láttán azonban talán néhány kínai vendégmunkás is jobbat tudott volna összehozni, ha elolvasnak egy fejezetet valamelyik Warhammer-regényből, mindenesetre amit itt kapunk, az érezhetően csak helykitöltés, hogy rá lehessen húzni a végeredményre: kampány is van! Van bizony, de a sztoriból nagyjából annyi a lényeg, hogy a Káosz erői a küszöbön kopogtatnak, a mi feladatunk pedig, hogy segítséget nyújtsunk a hordákban támadó rémségek visszaszorításában, valamint a probléma elhárításában.
Bár a cselekményt négy hős oldaláról is átélhetjük, az élményt egyikük sem változtatja meg. Hiába ígértek a készítők egyéni eseményeket, ezek kimerülnek néhány küldetés egyedi végkifejletében, de a történet módosítására így sem lesz lehetőségünk. Sőt, a harcosokat is készen kapjuk, mindössze Barbie baba módjára öltöztethetjük őket, de küllemüket nem módosíthatjuk, sőt mi több, a képességeikhez is csak finoman nyúlhatunk hozzá, de erről majd később. Előbb fontos kiemelni, hogy bár a történet terén a Diablo III sem volt egy Oscar-díjas alakítás, de legalább végig hajtott előre minket valami cél, azonban itt a legtöbbször olyan küldetéseket kapunk, hogy jussunk ki a csatornából, hogy menjünk le a csatornába, majd ismét jussunk ki a csatornából, közben pedig öljünk meg minden rémséget, majd a biztonság kedvéért azért menjünk vissza még egyszer a csatornába.
Se kreativitás, se változatosság nem vár itt ránk, aminek jóvoltából elegendő lesz 1-2 óra játék ahhoz, hogy halálosan ráunjunk az egészre. Dolgunkat pedig nemcsak a sztori hiányosságai nehezítik meg, hanem az önismétlő pályák is, hiszen egy helyszínt rengeteg alkalommal újra és újra be kell majd járnunk, és negyedik-ötödik alkalommal már az újabb járatok és megoldások ellenére sem tudunk őszintén lelkesedni értük. Pláne annak fényében, hogy minden feladat egy központi helyről indul, vagyis portálokon keresztül jutunk el az egyes helyszínekre, csakhogy ez a megoldás azt az érzetet kelti, mintha teljesen rendszertelenül kapcsolódnának egymáshoz a pályák, nem beszélhetünk olyan folytonosságról, mint amit már annak idején a Diablo-sorozat részeiben megtapasztalhattunk. Arról nem is beszélve, hogy ilyen gusztustalanul lineáris megoldásokat már régen nem láttunk a műfajban!
Sokaknak azonban még mindig messze nem ez lesz a legnagyobb problémájuk a játékkal, lévén a Warhammer: Chaosbane nagyon hamar a harcok terén is unalmassá válik, amit részben a fejlődési rendszer logikátlanságainak köszönhetünk. Merthogy a küzdelmek ideig-óráig még csak elmennek, már alacsonyabb szinteken is hihetetlen mennyiségben szakadnak a nyakunkba az ellenfelek, gyakorlatilag szüntelen a kaszabolás, ami valahol normális egy hack and slash stílusú ARPG-től, azonban nagyon gyakran érzi majd az ember azt, hogy egy kicsit sok, most már megpihenne, vagy olvasgatna egy eldugott ládikában megtalált jegyzetet – noha ilyenek persze nem lesznek.
Annyira egy kaptafára épülnek ugyanis a küzdelmek, annyira jellemtelenek a speciális képességek, hogy a folyamatos fejlesztésük és a kapcsolódó passzív tulajdonságok sem tudják pozitív irányba lendíteni a mérleg nyelvét. Nyilván a helyzet egy fokkal jobb, ha kooperatív módban, csapatban állunk neki az ütközeteknek, hiszen ilyenkor lehet kombinálni és együttműködni, esetleg még taktikázni is – néhány ötletesebb főellenfélnél nem árt –, de ha így szeretnénk élvezni a dolgot, ahhoz szükség lesz majd egy összeszokott brigádra.
A küzdelmek unalmassá válása egyébiránt annak köszönhető a leginkább, hogy nemcsak megfelelő képességek, hanem normál fejlődési rendszer sem támogatja meg az egész élményt. Sokan órákat tudnak szöszmötölni azzal, hogy a kapott tapasztalati pontokat ide-oda szórják, ezt azonban itt el lehet felejteni, minden képességünk együtt fejlődik a hősünkkel, tehát csak azt határozhatjuk meg, hogy az egyes aktív és passzív skilleket milyen felállásban hordjuk magunknál, amiből szuper kombinációk dolgozhatók ki magasabb szinteken, de azért jobban örültünk volna, ha a klasszikusabb szintlépés lehetőségét is meghagyják benne. Ami viszont kiváló, az a milliónyi loot, mely részben azért enyhíti bánatunkat, hiszen kis túlzással percenként módosíthatjuk, hogy milyen páncélt, fegyvert vagy éppen csizmát és nyakláncot viselünk magunkon, ami elég ügyesen felidézte előttünk a Diablo-sorozat élményét, még ha más tekintetben ez nem igazán sikerült.
Grafika:
A Warhammer: Chaosbane megjelenése csak és kizárólag azért érdemli meg a maximális értékelést, mert bár láttunk már nála sokkal szebbet is, hovatovább hiányoznak azért alapvető dolgok – a pályákon nem tudunk közelíteni vagy távolítani, ami elég sokszor hiányzott –, de hogy ilyen látvány mellé ilyen optimalizálás társuljon, az egyenesen pompás. A gépigény terén ugyanis egy többéves konfiguráción is könnyedén fut a program különösebb problémák nélkül, villámgyors töltési idők és masszív képfrissítési ráta társaságában. Hogy ehhez a külalak képes hozni az elvárható szintet, csak hab a tortán!Kezelőfelület, irányíthatóság:
A játék kezelőfelületével és irányíthatóságával nincs különösebb probléma, alapvetően tökéletesen hozza az ARPG műfajtól megszokott színvonalat és sajátosságokat, bár apróságokba azért bele lehet kötni. A képességeket például kár volt a bal sarokba zsúfolni, és nálunk a billentyűzet konfigurálása sem működött megfelelően, holott egy ilyen alkotás esetében az rendkívül fontos. Hogy ehhez még a kamerakezelés hiányosságait is hozzáírhatjuk, az kifejezetten kellemetlennek nevezhető!Játszhatóság:
Bár a tartalom terén a bőség zavara vár ránk több tekintetben is, azonban az élvezetes sztori hiánya sokszor fájó pontként emlékeztet minket néhány korabeli klasszikusra. Nem beszélve arról, hogy néhány átgondolatlan játékelem miatt – mint amilyen a fejlődési rendszer – gyakorlatilag már az első órák után teljesen unalomba fullad a szüntelen kaszabolás.Intelligencia, nehézség:
Alapvetően nincs kiemelkedően nagy gond sem a játék nehézségével, sem a mesterséges intelligenciájával, de olyan sok kis kellemetlenséggel számolhatunk, hogy azok összességében nagyon el tudják venni a kedvünket tőle. Az ellenfelek például nem taktikáznak, csak a „sok lúd disznót győz” módszert ismerik, miközben a nehézség a főellenfeleket leszámítva gyakorlatilag nem létező fogalom, hiszen ha nem lenne elég az unalmas megvalósítás, ráadásul még kihívás sincs különösebben a játékban. Persze a nehézségi szint szabályozásával egy kicsit orvosolható a probléma, de nehéz elkapni a jó beállításokat.Hangok, zene:
Zenék gyakorlatilag nincsenek a játékban, sok esetben pedig egyenesen sivárság fogad minket a hanghatások tekintetében, miközben a szinkronok szintén gyakran jellemtelenek, egyedül a kaszaboláshoz kapcsolódó effektek ütik meg a mércét.Összegzés:
A Warhammer: Chaosbane alapvetően nem egy elveszett próbálkozás, sokaknak okozhat kellemes perceket, de legfeljebb akkor, ha nem tervezünk tovább játszani vele egy-két óránál. Ennyi idő ugyanis pontosan elegendő ahhoz, hogy megmutatkozzanak orbitális hiányosságai, melyek nélkül esélye sincs arra, hogy a nagyok közé emelkedjen. Legközelebb inkább a jó ötletekre kellene nagyobb hangsúlyt fektetniük a készítőknek az egoista megnyilvánulások helyett.