Ötvös Tibor

Csak 2019-ben jön az A Way Out

Az EA megjelenési tervei szerint csak 2019-ben jelenik meg az A Way Out.

Az Electronic Arts elkezdte felkarolni a független alkotásokat és ennek eddigi legékesebb gyöngyszeme az Unravel volt. Az A Way Out azonban ismét egy olyan projektnek tűnik, mely kimondottan izgalmas lehet és erre meg is van az esély, hiszen a Brothers: A Tale of Two Sons fejlesztői készítik a programot. Az eredeti tervek szerint már jövőre megérkezett volna a játék, ám a héten megjelent/véletlen kikerült marketingtervek alapján csak 2019-ben érkezik meg a cím.

Az alaphelyzet szerint egy börtönből kikerülni vágyó duó egyikének az irányítását kapjuk meg és persze a végső cél a leszámolás. A játékmenet alapból a ko-op módra építi fel magát, azaz vagy osztott képernyőn egy gépen vagy pedig online tudunk csak játszani. Ráadásul teljesen függetlenül is ténykedhetünk egymástól, azaz miközben társunk éppen egy átvezető jelenetet néz, mi simán csinálhatjuk a saját dolgunkat a háttérben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    Leo szereplő gyanúsan hasonlít az játék írójára. Már a maga konzolosan gyermeteg grafikai módján...