Ötvös Tibor

Íme a Nier: Automata PC-s gépigénye

Felkerült a netre a Nier: Automata hivatalos PC-s gépigénye.

Március 10-én jelenik meg a Nier: Automata, mely szerencsére megjelenik PC-re is és ezzel igazi hiánypótló alkotást kapnak a számítógépes vásárlók. Ma pedig végre kiderült az is, hogy milyen gép kell majd a játék futtatásához. A sztori szerint egy másik világ vezetői minden előrejelzés nélkül megtámadták a mi világunkat a gépek segítségével. Sajnos az emberiség nem tudta felvenni a harcot, így kénytelen volt elmenekülni a Földről és a Holdon ütöttek új tanyát. Visszavágásként az emberek kifejlesztették az androidokat, hogy visszaszerezzék korábbi hazájukat, ám az egész projekt lassan halad. Ezért indult útjára a YoRHa horda, melyek már jóval fejlettebbek és erősebbek, mint a korábbi prototípusok. A játékos a 2B, 9S és A2 androidok irányítását kapja meg.

Minimum:
Windows 7 64-bit / Windows 8.1 64-bit / Windows 10 64-bit (32-bit OS nem támogatott)
Processzor: Intel Core i3 2100, AMD A8-6500
4GB RAM
50GB szabad hely a merevlemezen
Grafikus kártya: NVIDIA GeForce GTX 770 VRAM 2GB / AMD Radeon R9 270X VRAM 2GB

Ajánlott:
Windows 8.1 64-bit / Windows 10 64-bit (32-bit OS nem támogatott)
Processzor: Intel Core i5 4670, AMD A10-7850K
8GB RAM
Grafikus kártya: NVIDIA GeForce GTX 980 VRAM 4GB / AMD Radeon R9 380X VRAM 4GB

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!