Ötvös Tibor

Késik a The Banner Saga 2


Csúszik a The Banner Saga 2 premierje.

A Versus Evil a tegnapi nap folyamán jelentette be, hogy a The Banner Saga folytatása nem jelenik meg már az idén, helyette majd 2016 első negyedévében kell várni a premiert. Hivatalos indoklást egyébként nem kaptunk, így kérdéses, hogy mi is a késés oka. Persze még ez is jobb, mint a már unalomig ismételt "több idő kell a finomításokra" sallang, melyet általában megkapunk a különböző késések indoklásaként.

A The Banner Saga 2-t egyébként a 2014-es The Game Awards-on mutatkozott be és azóta nem is nagyon hallottunk a projektről. A második rész az első után veszi fel a fonalat és a Horseborn is játszható népként jelenik majd meg. A The Banner Saga 1-ben hozott döntéseink pedig elméletileg kihatással lesznek a második fejezet eseményeire. És persze már felvetődött az is, hogy a megjelenés után elindult a harmadik rész fejlesztése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!