Ötvös Tibor

Földönkívüliek a Silent Hills-ben?


A jelek szerint földönkívüliek is felbukkannak majd a Silent Hills-ben.

Hideo Kojima és Guillermo del Toro közösen támasztják fel a Silent Hill sorozatot, mely az utóbbi pár évben egyre gyengébben szerepelt mind a kasszáknál mind pedig a kritikusoknál. Szerencsére azonban a Konami nem követi a Capcom "akkor nosza' újítsuk fel az első részt és dobjuk piacra" felfogását és így dolgozhat kettő, megbízhatónak nevezhető alkotó a Silent Hills nevet kapott új epizódon.

Ma pedig egy trailerből az derült ki, hogy feltehetően fontos szerepet kapnak a földönkívüliek is a programban. A lenti jelenetben hallható szövegben számos utalás történik egy bizonyos 75 évvel ezelőtti eseményre, ami egyébként nem más, mint Orson Welles A világok harca rádiójátékának bemutatója. Az alkotók természetesen nem árultak el semmit a dologról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • metalos #1
    Mivel egy igen csak frappáns módon tálalt teaserről van szó, sok utalást elrejtettek benne, ami a Silent Hill sorozathoz kapcsolódik, ám nem feltétlenül jön rá belőle a játékos, hogy mi is akar ez lenni. A falon lévő írások, pl. egyik karakter neve az előző játékokból, amiből nem senki sem köti a P.T.-t a Silent Hillhez, míg végig nem játssza azt. Az előző Silent Hill epizódoknak több fajta befejezése volt, egyik közülük az UFO befejezés. Szerintem nem a Silent Hillsben kapnak majd nagy hangsúlyt a földönkívüliek, hanem csak egy újabb utalás a Silent Hill sorozatra mint a falon lévő írások, hogy mit is akarnak teaselni a P.T.-vel. Szóval ez a rádió adás is csak arra szolgál szerintem, hogy ez a szebb napokat is megélt sorozat újabb epizódja lesz.