Ötvös Tibor

RPG-elemekkel jön az Assassin's Creed: Unity

A Game Informer számos érdekességet árult el az Assassin's Creed: Unity-ről.

Nagyjából fél éve tudjuk, hogy Unity alcímmel készül az első, az új generációs konzolokra készülő Assassin's Creed és azóta folyamatosan érkeznek az újabb és újabb információk a projektről. Ma pedig egy újabb csokorral szolgált a Game Informer, mely címlapn és kiemelt előzetesben foglakkozott a Unity és Rogue világával. Mi most az előbbire koncentrálunk, utóbbiról már mindent elárultunk, amit csak megtudtunk.

A sztori hőse Arno Dorian, akit gyerekkorától fogva irányíthatunk. A karakter a forradalom idején kezdi meg működését és egészen a végéig követhetjük majd a történetét. A másik lényeges pont a modern kor, azaz az Abstergo megvalósítása, melyről túl sokat nem árultak el a készítők. Az azonban biztos, hogy teljesen új narratívát kap a modern kori szekvencia.

A Unity játékmenete nem sokat változik az elődökhöz képest, ám egy ponton mégis újítanak a készítők. Ez pedig a fejlődési rendszer. A skill-rendszer segítségével az általunk óhajtott irányba terelhetjük hősünk képességeit és így egyes játékosok jobban osonnak majd, míg mások erősebb harcosokká válhatnak. Megjelenik a Watch Dogs-ban már látott multis rendszer is, vagyis mi magunkat Arno-nak látjuk, a többieket pedig átlagos bérgyilkosnak.. és ez igaz a többiekre is.



Érdekesnek tűnik, hogy a Unity világában nem lesz deszinkronizáció és újrakezdés, azaz ha nem sikerült egy küldetés, akkor az hatással lesz a történetre és az események további alakulására. Fontos, hogy a legtöbb épületbe már be is juthatunk, ami nagy segítséget jelent majd a lopakodásnál is.

Apropó lopakodás. A Ubisoft egy teljesen új fedezékrendszert kínál majd és ez szintén sokat segít abban, hogy észrevétlenek maradjunk. Megjelennek a boss-harcok is, amik komoly kihívást jelentenek illetve a Mesterséges Intelligencia is fejlődött. Már nem lesz könnyű dolgunk, ha szemtől szemben támadunk rá az őrökre és nagyon figyelnünk kell, hogy megfelelő fegyvert alkalmazzuk ellenük.

Az Assassin's Creed: Unity október 28-án jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nos #2
    Nekem tetszenek az újítások, eleve örülök minden olyan dolognak, ami az RPG irányába tereli a játékot. Így talán közelebb lesz a karakter ahhoz az assassinhoz, amilyet én szeretnék. Csak azt nyírja ki, akit kell :)
    "az meg nevetséges, hogy egy assassin nem tud szemtől szemben legyűrni egy őrt" - Nem tudom melyik játékkal játszottál, de nekem az egyik bajom pont az általában a játékkal, hogy supermannel játszunk, és nem egy assassinnal. Én általában próbáltam a legtöbb játékban minél kevesebb njk-t kiiktatni, mert milyen már, hogy a nyílt utcán huszassával nyírod ki az őröket, és azért nem nehéz a játékban ilyen vérfürdőt rendezni, arról nem is beszélve, hogy ha csak egy őrről van szó. Jó, a bal egér gomb magában nem elég.
  • Ender Wiggin #1
    ha nincs újrakezdés, akkor remélhetőleg lesz valamiféle mentés, mert mi van, akkor, ha mégis csak újra meg akarnám próbálni a küldetést? boss fight volt már eddig is, most ők is elkezdik a többi játékban látható szánalmas módszert, hogy a boss fél kilométeres életcsíkkal rendelkezik...?

    az meg nevetséges, hogy egy assassin nem tud szemtől szemben legyűrni egy őrt. a szinkronizáció mellett ez volt a legfrusztrálóbb már eddigi is.