Gyurkity Péter

Lencsevégen a Google Nexus 5

A főbb hardveres részletek mellett ezúttal egy kép is kiszivárgott a Google állítólagos új okotelefonjáról, így már szinte minden rendelkezésünkre áll a teljes kép megalkotásához.

Nemrég még arról olvashattunk, hogy az Android soron következő, 4.4-es verziója KitKat néven jelenik meg, ezután pedig egy kissé homályos képet is szemügyre vehettünk, amelyen a jól értesültek szerint a Nexus 5 okostelefont tartották a magasba a cég alkalmazottai. Most egy közeli felvétel is kikerült a világhálóra.

Ebből kiindulva külső megfigyelők arra tippelnek, hogy valóban a Nexus 5 szerepel a képen, amely állítólag egy Google-alkalmazott birtokában van - a képet akkor készítették, amikor annak tulajdonosa felügyelet nélkül hagyta azt, hogy feltöltse az akkumulátort. Ennél azonban talán fontosabb, hogy időközben a szabályozó hatósághoz benyújtott dokumentumok, valamint bizonyos benchmark eredmények alapján a hardvert is megismerhetjük.


A kijelző felbontása eszerint 1080p, míg processzorként egy 2,26 GHz-en futó Snapdragon 800 chip kapott helyet a készülékben, 2 GB RAM kíséretében. Az LTE támogatásával nem lesz gond, míg mások arról írnak, hogy az érintőképernyő egészen pontosan egy 5,2 hüvelykes példány, a hátoldalon pedig egy 13 megapixeles, optikai képstabilizációval kiegészített kamera található. Tajvani értesülés szerint a Google ezúttal is az LG szakembereivel dolgozik együtt a telefon piacra dobásán, amely októberben bukkanna fel.

Talán nem véletlen, hogy a Nexus 4 már elfogyott a Play portál amerikai lapján, a készleteket pedig nem is tervezik újra feltölteni - a tavaly év végi megjelenést így minden bizonnyal most követi majd az utód felbukkanása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!