Berta Sándor

Kiszáll a tábla PC piacról a Barnes & Noble

Az amerikai könyvkereskedő társaság bejelentette, hogy a jövőben nem készít több Nook HD tábla PC-t, ehelyett a partnercégei termékeire kerülhet majd fel a Nook logó.

A cég közleményében jelezte, hogy a Nook-részleg az elmúlt negyedévben 177 millió dolláros veszteséget könyvelhetett el. Összehasonlításul: az előző év hasonló időszakában a veszteség még csak 77 millió dollár volt, a bevétel 164 millió dollárról 108 millió dollárra csökkent. A Barnes & Noble vezetői ezután döntöttek úgy, hogy nem vállalják tovább a pénzügyi kockázatokat, a táblagép-piacon ugyanis túl sok vetélytárssal kell megküzdeniük. A társaság kínálatában jelenleg a 7 collos Nook HD és a 9 collos Nook HD+ található meg. A két készüléket tavaly mutatta be a cég és a Kindle, illetve az iPad kihívójának szánta. A stratégia azonban megbukott, annak ellenére, hogy a táblák az Amerikai Egyesült Államokon kívül Nagy-Britanniában is kaphatók voltak és a Nook márkát az USA-n kívül is ismertté akarták tenni.

A stratégiaváltás komoly csapás William Lynch vezérigazgató számára, aki már nagyon régóta jelen van a technológiai iparban és többek között a Palmnál is dolgozott. Három évvel ezelőtt került a könyvkereskedőhöz és nagy szerepe volt abban, hogy nőttek a digitális könyveladások. A Nook eszközöket és a különböző új szolgáltatásokat rendszeresen ő mutatta be a sajtó képviselőinek. Sarah Rotman Epps, a Forrester Research elemzője közölte: a Barnes & Noble nagyon ambíciózus fordulatot próbált megvalósítani és így akart kitörni a könyvkereskedő szerepből, s szórakoztató elektronikai gyártóvá és kereskedővé válni. Végig hiányzott azonban az ehhez szükséges ügyfélkör. Nem a hardverek jelentették tehát a problémát.

Arról egyelőre nem született döntés, hogy a jövőben mely gyártó fogja készíteni a Nook tábla PC-ket. Fontos ugyanakkor, hogy a mostani döntés nem érinti a vállalat E-Ink kijelzős könyvolvasóit, bár ezek szerepe a táblagépek elterjedésével egyre inkább háttérbe szorulhat. A bejelentés mindenesetre az eddiginél is bizonytalanabbá teszi a Barnes & Noble helyzetét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!