Berta Sándor

Vissza kell adni a Kim Dotcom ügyében lefoglalt merevlemezeket

Újabb jelentős sikert aratott a MegaUpload alapítója, egy új-zélandi bíróság ugyanis elrendelte, hogy a rendőrség köteles kiadni Dotcomnak a nem fontos bizonyítékoknak minősített adattárolókat.


Ismét győzött
Az ítélet azt is kimondja, hogy a hatóságok kötelesek a fontos bizonyítékokról, például az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának átadott információkról is másolatot készíteni és azokat átadni Dotcomnak vagy képviselőjének. A hírt - ami hatással lehet az Amerikai Egyesült Államok által szorgalmazott kiadatásra is - a férfi a Twitteren jelentette be.

A döntés azért fontos, mert eddig mind Dotcom, mind az ügyvédjei számára megtagadták, hogy betekinthessenek az ellenük benyújtott bizonyítékokba. Az ezzel kapcsolatos első keresetet elutasította a bíróság. Ugyan az első fokon eljáró testület arra utasította az FBI-t, hogy adja ki az iratokat, de az amerikai szövetségi hivatal fellebbezett az ítélet ellen. A mostani határozatban viszont a másodfokon eljáró bíróság egy korábbi ítéletre hivatkozik, amelynek értelmében mind a férfi házában és birtokán tartott házkutatás, mind az FBI kapcsolódó akciója egyaránt törvénytelen volt. Helen Winkelmann, az új-zélandi legfelsőbb bíróság bírája közölte, hogy a helyi rendőrség és az FBI minden olyan bizonyítékot köteles átadni, illetve lemásolni, amelyek az amerikai nyomozásokhoz közvetlenül nem kapcsolódnak.

A Kim Dotcom ügyében elrendelt és végrehajtott házkutatást az amerikai hatóságok nyomására hajtotta végre az új-zélandi rendőrség. A nyomozók számítógépeket, merevlemezeket, autókat és motorokat foglaltak le. A férfit letartóztatták, majd később óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A mostani már a harmadik kedvező ítélet Dotcom számára. Tavaly szeptemberben vált ismertté, hogy a Government Communications Security Bureau (GCSB) nevű új-zélandi titkosszolgálat kémkedett utána, amiért per is indulhat a GCSB ellen. A MegaUpload alapítója Hollywoodot és Barack Obama amerikai elnököt vádolta a platform elleni eljárás támogatásával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!