SG.hu

A magyarok negyedének van már okostelefonja

A magyar felnőttek 29 százalékának volt okostelefonja tavaly év végén. A 2,4 millió okostelefont főleg a fiatalok, a férfiak, az iskolázottabbak és a budapestiek birtokolják. A használók 60 százaléka szokott internetezni telefonján, ennél valamivel kevesebben emaileznek és látogatják a közösségi oldalakat telefonon– derül ki az eNET-Telekom felméréséből.

Magyarországon tavaly év végén 6,8 millió hagyományos mobiltelefon és 2,4 millió okostelefon volt használatban. A készülékállomány ugyanakkor csak azoknak a telefonoknak a számát mutatja meg, amelyek adatot forgalmaztak, azt nem, hogy ki hány telefont használ. Ehhez a lakossági felmérés adataira van szükség. 2012. december végén a magyar felnőtt lakosság 29 százalékának volt okostelefonja. A férfiak, a fiatalok, a magasabb iskolai végzettségűek, illetve a fővárosban és a megyeszékhelyeken lakók körében átlag feletti az okostelefon-használat. Az alkalmazások letöltéséből kiderül, hogy ők intenzívebb mobilhasználók is.

Érdekes adat, hogy az okostelefon-használók több mint 60 százaléka szokott internetezni a telefonján. Vagyis az okostelefon-tulajdonosok harmada egyelőre nem él telefonja egyik legfontosabb képességével, sem mobilinternet szolgáltatás, sem WiFi használatával. Ugyanakkor az okostelefonnal rendelkező iskolázott, fővárosi, fiatal férfiak mintegy 70 százaléka mobilnetezik.


A mobiltelefonnal internetezők aránya

Emailt a felhasználók 53 százaléka olvas az okostelefonján. A legaktívabb, budapesti csoport 72 százalékban levelezik a telefonján. A közösségi oldalak látogatottsága majdnem olyan népszerű, mint az emailezés, az okostelefon-felhasználók 45 százaléka rendszeresen látogat ilyen oldalakat telefonján. Sőt, a községekben, falvakban élők közül többen látogatják a közösségi oldalakat, mint ahányan emailt használnak. A Facebook-ot valamivel több mint 1,2 millió felhasználó nézi okostelefonján is Magyarországon. A legkülönbözőbb méretű érintőképernyős kijelzőkkel jelennek meg a hordozható okos eszközök. A különböző kategóriák elnevezései inkább csak a marketingüzenetek miatt jönnek létre, a képernyők mérete alapján. A készülékek funkciói az alkalmazásokkal (applikációkkal) szinte korlátlanná váltak. A felhasználók megszokták, hogy a mobil eszközök internet elérését WiFi-n keresztül vagy mobilinternet-előfizetéssel oldják meg. Utóbbihoz a SIM kártyát egyszerre egy eszközbe tudják betenni, de ennek nem feltétlenül kell így lennie.

Olyan mobiltelefonok már régóta léteznek – és igen népszerűek Indiában és Oroszországban – amelyekbe két SIM kártyát is bele lehet tenni. A MultiSIM szolgáltatás ezzel szemben arra épít, hogy egy előfizetéssel lehessen több mobil eszközt – például okostelefont és tabletet – kiszolgálni, akár telefonálásról, akár mobilinternetről van szó. A mobilinternet-előfizetések adataiból ugyanis látszik, hogy a felhasználók közel 40 százaléka a jelenlegi előfizetését többféle eszközön is használja. A több eszközös kiszolgálást megvalósító szolgáltatások már a világ jó néhány országában elérhetők. Elsőként Spanyolországban a Movistar kínált „iPad for iPhone” csomagot 2010-től, 2013-tól pedig Magyarországon is megjelentek ilyen ajánlatok.

A felmérést az eNET 2013. februárban készítette, a 15 évesnél idősebb, mobiltelefont használó lakosság körében 1000 fős (nem, kor, iskolai végzettség, településtípus szerint) reprezentatív mintán, CATI módszertan (számítógéppel támogatott telefonos interjúk) segítségével. Az elemzéshez a nem, kor, iskolai végzettség, településtípus ismérveket együttesen figyelembe vevő súlyozást használtak. Az eredmények a saját tulajdonú eszközökre és előfizetésekre vonatkoznak, a céges eszközöket és előfizetéseket nem tartalmazzák.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!