Berta Sándor

Az Acer és az Asus is Chromebookon dolgozik

Mindkét gyártó komoly jövőbeli sikereket jósol a Google koncepciójának, ezért döntöttek úgy, hogy az esztendő második felében új készülékeket dobnak piacra.

Az Acer új Chromebookja júliusban jelenhet meg, a terméket diákoknak ajánlja majd a cég. Az új modell kijelzője 11,6 collos lesz. A társaság eddig 150 000-200 000 darab C7 típusú Chromebookot tudott értékesíteni. A jelenlegi készüléket Intel Celeron 847 típusú, 1,1 GHz órajelű, kétmagos processzorral, 2 gigabájt memóriával és 320 gigabájtos merevlemezzel látták el, ezt egészíti ki a 100 gigabájtos Google Drive tárhely. A csomag ára 199 dollár. Ugyanakkor az elmúlt hónapokban az eladási számok világszerte némileg csökkentek, januárban például csupán 20 000-30 000 eszközt adtak el. Ennek oka többek között abban keresendő, hogy egyre több vállalat kínál Chromebookokat.


Az Asus is jelezte, hogy szeretné piacra dobni az első Chromebookját, míg a Samsung, a Lenovo és a Hewlett-Packard bővítené a termékkínálatát. Az Asus új notebookja szintén az év második felében kerülhet a boltok polcaira, míg a másik három gyártó készülékeit a közeljövőben mutathatják be. A pontos specifikációk ugyanakkor még egyik esetben sem ismertek.

A Digitimes tajvani IT-portál híréből kiderül az is, hogy a Google együttműködik a négy vállalattal az úgynevezett Androidbookok kapcsán is, s így gyakorolna nyomást a Microsoftra. A Chromebook koncepció beérőben van. Az Acer tavaly novemberben mutatta be a C7 típusú modelljét és ezután új termékkel jelentkezett a Lenovo és a Hewlett-Packard is. A Google pedig februárban jelentette be az első érintőképernyős Chromebookot, amit az év során további modellek is követni fognak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!