Berta Sándor

Megfigyelő rendszert helyezett üzembe New York

A New York-i rendőrség és a Microsoft által megalkotott rendszert nem csak az amerikai nagyvárosban használnák, hanem értékesítenék is. Érdeklődőkből nincs hiány.

A valós idejű ellenőrzési hálózat részét képezik a Manhattan összes fontos bekötőútján elhelyezett rendszámtábla-leolvasók, a sugárzásmérők, 3500 térfigyelő kamera és az irányítóközpont. A Domain Awareness System (DAS) nevű megoldást 2012 augusztusában mutatták be és igazi slágertermék lehet. Az ára több mint 30 millió dollár és az eredeti célja a terrorizmus elleni védelem erősítése volt, időközben azonban már a bűnözés elleni harcban is bevetették.


Összekapcsolták a térfigyelő kamerákat, a rendszámtábla-adatbázist és a segélyhívó rendszert

Dave Mosher, a Microsoft szolgáltatásokért felelős alelnöke közölte: az Amerikai Egyesült Államokban számos kisebb közösség, néhány seriff és nagyvárosok rendőrfőnökei, míg az USA-n kívül nagy sportesemények rendezői és bűnüldöző hatóságok képviselői érdeklődtek a rendszer iránt. A szoftverhez való hozzáférés néhány millió dollárba kerül és külön kell fizetni az extra funkciókért is. A bevételeken a Microsoft és New York osztozhat. A város 30 százalékos részesedést kaphat, s az összeget azonnal a terrorizmus és a bűnözés elleni harcra fordítaná.

A bevetési irányelvek alapján a DAS a hét minden napján naponta 24 órában működik. Amennyiben az egyik rendszámtábla-leolvasó észleli, hogy egy gyanús jármű hajtott be a városba, azonnal értesíti a New York-i rendőrséget, hogy az autó mikor és hol bukkant fel. A testület megkapja a gépkocsi fotóit és azt az információt is, hogy abban a percben ugyanott milyen járművek voltak. Ugyanez a helyzet a gyanús csomagok megtalálásakor is. A 3500 térfigyelő kamera képeit 30 napig őrzik meg, de kérésre ez az időtartam hosszabb is lehet. A feljegyzett rendszámokhoz a rendőrség öt évig férhet hozzá, de adott esetben ez az időtartam is meghosszabbítható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #15
    Kamu az egész világ.
  • Vaszilij Artyom #14
    3500 kamera? Ez elég nudli.
  • galocza #13
    3500 kamera? london mellett elbújhatnak (500000).
  • Jani Hun #12
    amerika a szabadság meg demokrácia hazája mi?:D
  • Sajátvéleményem #11
    És ennek még sokan örülnek????
    Akik ijet kitalálnak, már az elején agyon kéne ütni.
    Inkább arra kellene figyekni, hogy szigoruan büntessék aki a másik embert megfigyeli, legyen az az állam, vagy annak titkosszolgálata. A térfigyelő kamerák is erősen sértik a jogainkat, pláne, ha még valami algoritmus szerint válogatják is. Sajnos igaza van annak aki ebből a fasiszta világból a kiutat, csak egy totális, az egész világra kiterjedő mindent elpusztító háboruban látja.
  • mrzed001 #10
    Nem, csak mi tudjuk, hogy minidiktátoraink álmának netovábbja egy ilyen rendszer, meg amúgy is dakota(mondák nagy kedvelője), szóval van olyan tippem, hogy a második rendszert Budapestnek adja el M$.
    Rossz kezekben meg ugyebár a zsarolás, maffia és korrupció kifogyhatatlan kelléktára egy ilyen rendszer.
    A sorozatban nem véletlen -nagyon helyesen- tették TOTÁLISAN embermentessé.
  • Macropus Rufus #9

    jogos.

  • Macropus Rufus #8
    véleményem szerint itt nem lesz olyan hátsókapu v. esetleg nem dokumentált feature mint egy home gépre telepítet oprendszerben.
    Ez egy picit más terület mint egy közönséges otthoni rendszer. Ők is tudnak nagyon komoly alkalmazásokat írni ha kell. Otthonre meg a jó ez neked kategória van, ui. a user nem fogja millió dollára perelni az MS-t ha baj van, míg egy kormányzati cég gond nélkűl. Akár többszőr is. Nem fogják kockáztatni azt, hogy ide szart szállítsanak. Ez biztos.
  • Renegade #7
    Ti mind New Yorkban éltek és plutónium/kokain értékesítéssel foglalkoztok, hogy így aggódtok? :)
  • endrev #6
    Igen, egyébként tökjó és hasznos, csak lehet hogy ha nem is vagy bűnöző, csupán egy elég befolyásos bűnöző néz rád ferdén, akkor már csak hozzáférésének kell lennie a rendszerhez akár egy szimpatizáns bennfentes segítségével, és már meg is történik a visszaélés...