Berta Sándor

A Google volt kínai vezetőjét is cenzúrázták

Kai-Fu Lee, a Google és a Microsoft egykori kínai vezetője is megtapasztalhatta a helyi cenzúrát, miután három napon keresztül nem léphetett be két kedvenc közösségi oldalára.

Az idén 52 éves, a 2012-es év legbefolyásosabb bloggerének kikiáltott Kai-Fu Lee arról számolt be, hogy a Sina Weibón és a Tencenten is három napra elhallgattatták, ezért kizárólag a Twitteren lehetett megtalálni. Az üzletember mind a két közösségi platformon a legtöbbek által követett tagok közé tartozik, a Sina Weibónál 30 millió, míg a Tencentnél 24 millió rajongója van jelenleg. A menedzser Tajvanon született, majd jelentős pozíciókat töltött be az IT-iparban, volt a Google és a Microsoft helyi vezetője is, azonban állandóan bírálta Peking internetcenzúrával kapcsolatos döntéseit, így folyamatosan szálka a kínai vezetők szemében. Napjainkban az Innovation Works ügyvezetőjeként dolgozik.

A kínai mikroblogolók egyöntetű véleménye szerint szókimondása miatt "hallgattatták el" időlegesen, hiszen az elmúlt hetekben többször bírálta a központi vezetés által gyakorolt cenzúrát. A South China Morning Post információi alapján Kai-Fu Lee hozzáférését azután blokkolták, hogy megjegyzést fűzött a Jike államilag támogatott keresőről szóló egyik cikkhez, megkérdőjelezte annak központi finanszírozásának szükségességét. A programot fejlesztő cég ügyvezetője egy egykori sikeres asztaliteniszező. Lee négy bíráló kérdést tett fel, ezek közül az egyik az volt, hogy vajon a Google képes lett volna akkor is letaszítani a trónról a Yahoo!-t, ha a konszern élére Michael Phelps úszót nevezték volna ki, ezáltal tehát megkérdőjelezte annak üzleti ügyekhez való hozzáértését. A Twitteren azt írta, hogy a Soutch China Morning Post cikke jó angol nyelvű tudósítás és az újság nagyon jól fordította le az általa feltett kérdéseket.


Kevéssel ezelőtt az internet szigorú cenzúrázásának értelmetlenségéről értekezett, január végén pedig a cenzorok által tavaly törölt mikroblogbejegyzéseit posztolta újra, összesen 78-at, azt néhány óra alatt több ezren továbbítottak, vagyis így akár több százezren is olvashatták a cenzúrán egyszer már fennakadt üzeneteket. Twitteres üzenetét szintén sokan továbbították a Sinán, elítélve a cenzúrát, egyetértve a Google-vezérrel. A Twitteren Kaj Fu-li még Hszi Csin-ping kínai elnök múlt hetekben sokat hangoztatott mondatát is közzétette, miszerint a Kínai Kommunista Pártnak meg kell tanulnia szembesülni az éles kritikával.

Hivatalos magyarázat eddig nincs arra, hogy a menedzser miért nem férhetett hozzá a közösségi oldalakhoz. A Sina Weibo illetékesei annyit közöltek, hogy ők nem tudnak a blokádról, a Tencent pedig egyáltalán nem kommentálta a hírt. Kai-Fu Lee mindenesetre a LinkedIn keretében nyilvánosságra hozott egy angol nyelvű bejegyzést a kínai közösségi platformokról. Szerinte a szigorított helyi ellenőrzés ellenére is ezek a honlapok jóval nyitottabbak, mint a többi hasonló portál. Hozzátette: alig tudja kivárni, hogy visszatérhessen, ami három nap elteltével meg is történt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!