Gyurkity Péter

BlackBerry: új név, új szoftver, új készülékek

A csaknem 30 évvel ezelőtt megalakult cég most új fejlesztéseivel, egyazon nevet alkalmazva szeretné megerősíteni sokat gyengült pozícióit, amit egyesek az utolsó kísérletként értékelnek.

Tavaly több alkalommal olvashattunk a BlackBerry 10 közelgő megjelenéséről, a kanadai vállalat rendezvényén azonban most végre valóban sor került erre, némi meglepetéssel, ugyanis a cég szoftveres és hardveres kínálata mellett saját nevét is megváltoztatta, hogy kihasználja RIM-nél sokkan jobban ismert márkában rejlő potenciált.


A cégnek nagy szüksége van a megújulásra, hiszen míg 2009 végén a piac csaknem 20 százalékát uralták, három évvel később már az első ötbe sem fértek be, onnan a Nokiával együtt kiestek. A bemutatón a várakozásnak megfelelően két új okostelefonról rántották le a leplet, ezek pedig a Z10 és a Q10. Előbbi 4,2 hüvelykes érintőképernyővel, 1280 x 769 pixel felbontással, 356 ppi pixelsűrűséggel, fekete és fehér színben érkezik, ikermagos chip, 2 GB RAM, 8 és 2 megapixeles kamera, 16 GB-os belső tároló, microSD, gyorsulásmérő, giroszkóp, Bluetooth 4.0, illetve egyéb szenzorok kíséretében. A Q10 kijelzője ezzel szemben 3,1 hüvelykes, ennek felbontása 720 x 720 pixel, amit a jól ismert QWERTY-billentyűzet egészít ki. A cégvezető elmondása szerint a jövőben megjelenő további példányok is megtartják ezen két formátumot, hogy megőrizzék a termékvonal egységességét.


A BlackBerry 10 operációs rendszer esetében az olyan funkciókat emelik ki, mint a Time Shift Camera, a BlackBerry Flow, a BlackBerry 10 Keyboard, valamint a BlackBerry Hub - ezekről részletes videót is megtekinthetünk a hivatalos blogban. A megjelenés pillanatában több mint 70 ezer app elérhető, itt némi meglepetésre a Skype is megjelent a kínálatban.


A Z10 telefonok az Egyesült Királyságban már több szolgáltatónál elérhetők, érdekes módon Kanada és az Egyesült Államok csak februárban, illetve márciusban következik a sorban. A globális megjelenést áprilisra várják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #5
    van BB ami szétcsúszik. Nagy kijelző + virtuális bill, vagy szétcsúsztatod és ott a standart qwerty.
    gondolom oka van, hogy ezt nem csinálták meg az új készülékekkel.
  • M2 #4
    "Miért nem csinálják szét csúsztathatóra?"

    Mert akkor a top-menedzserek nem találnák a billentyűzetet! :-)
  • zord01 #3
    Ha a Z10 fél collal kisebb lenne, instant buy. Így nem. Talán a következő telón, ha a képernyő nem is, a káva kisebb lesz.
    Amúgy a BB10 OS nagyon tetszik az eddig látottak alapján.
  • csimmasz #2
    A nokia is azt gondolta, mindenki hülye csak ő ért a telefonokhoz, pedig menyire nem.
  • barret #1
    Miért nem csinálják szét csúsztathatóra? Ezeket zavarja a nagy kijelző??