MTI

Lakossági tiltakozás egy LCD-gyár felépítése ellen Kínában

Egy lakóházaktól és irodaépületektől mindössze méterekre építendő LCD-gyár miatt kezdtek tüntetést a sencseni lakosok.

Több százan vonultak tüntetni a dél-kínai Sencsen utcáira, hogy ott a város Nansan negyedében épülő LCD-gyár felszámolását követeljék. A demonstrálók szerint a környezetvédelmi szakemberek nem végeztek megfelelő hatásvizsgálatot az építkezés őszi megkezdése előtt, így a gyár megépítésének engedélyezése minden valószínűség szerint komoly környezeti és egészségügyi károkat okozhat a környezet élővilágában.

A környék lakosai a hét elején egy petícióban kérték a projekt felfüggesztését, a petíciót eddig több mint tízezren írták alá. A sencseni kormányzat a helyi környezetvédelmi akadémia tanulmányát idézve úgy fogalmazott: a laposképernyő-gyárat a megfelelő környezetvédelmi szűrőberendezésekkel látják el, az megfelel majd a nemzeti előírásoknak, így nem lesz ártalmas hatással az egészségre. A jelentés valóságtartalmát ugyanakkor a lakosok megkérdőjelezik, s további nyomásgyakorlással igyekeznek érdekeiket érvényesíteni.

Néhány hónapon belül a sencseni már a negyedik, nagyobb méretű, a környezetvédelmi aggodalmak miatti demonstráció az országban. Az ilyen jellegű tüntetések száma 1996 és 2011 között évente átlagosan mintegy 29 százalékkal nőtt, 2010 és 2011 között 120 százalékos volt az emelkedés - mondta Jang Csao-fej, a környezettudományok kínai társaságának elnökhelyettese Sanghajban. A kormány az elmúlt év végén elrendelte, hogy minden ipari jellegű építkezést kötelező jelleggel előzzön meg azok társadalmi kockázatait felmérő vizsgálatelemzés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szombi #1
    Én örülnék ha egy ilyen gyár épülne a házam mellett, de most komolyan!
    Ingyen tömegközlekedés, később kelhetek, hamarabb otthon vagyok...
    A kínaiak meg örüljenek hogy lyuk van a s*ggükön, majd ezek is a tibetiek mellé kerülnek...