MTI

IT-cégek a frankfurti könyvvásáron

A fiataloknak szóló média felé fordul a Frankfurti Könyvvásár, a világ legnagyobb könyves fesztiválja, ahol az idén olyan cégek is kiállítanak, amelyeknek látszólag nem sok közük van a könyvkiadáshoz.

Az október 10-én nyíló rendezvényen külön standdal jelentkezik például a Nintendo és a Sony. A Nintendo bemutatja a Wii játékkonzol új verzióját, a Wii U-t, a Sony pedig a Wonderbook (Varázskönyv) nevű új készülékét, amelyet a Harry Potter-mesék alapján fejlesztettek.

A frankfurti vásár "a szakma iránytűje", mindig is arra törekedett, hogy megmutassa a könyvkiadás fejlődésének irányait. A világ legnagyobb könyvvására a társadalmi folyamatok tükre is, "úgy változik, ahogyan a társadalom". Éppen ezért az idén "a gyermek- és ifjúsági média" a rendezvény tartalmi súlypontja, hiszen ezen a területen jelennek meg a leginkább előremutató megoldások, amelyek "prototípusai mindannak, ami a könyvkiadásban és a társadalomban történik" - mondta Jürgen Boos, a frankfurti könyvvásár igazgatója Berlinben a rendezvény idei programjának bemutatóján.

A gyermekeket és fiatalokat célzó tartalmak előállítása a szélesebb értelemben vett könyvkiadás leggyorsabban fejlődő ágazata. Indonéziában például az állami kiadások 20 százalékát oktatásra fordítják, ami önmagában is jól jelzi, hogy mekkora az igény a fiataloknak szóló kiadványokra - magyarázta a szakember. - A tartalmat illetően két fő tendencia érvényesül: az "edutainment", vagyis az oktatás és a szórakozás összekapcsolása (amit az oktatást jelentő education és a szórakoztatást jelölő entertainment angol kifejezésből képzett szóval jelölnek), és a "gamification" (eljátékosodás), ami azt jelenti, hogy a tartalmat játékos formában próbálják átadni.

E folyamatok révén a nyomtatott könyvet kiegészítik a digitális technológia új termékei, például a játékkonzolra fejlesztett programok vagy az okostelefonon futtatható alkalmazások. A könyvek világa így nem letűnőben van, hanem inkább tágul, ezt mutatja például a Wonderbook, amely a digitális technológia terméke, de a tartalma olyan köteteken alapul, amelyek tízmilliós példányszámban keltek el akkor, amikor sokan már beharangozták a könyv halálát.

Boos megítélése szerint a digitális média befolyása egyre nagyobb, de ez nem fenyegetés, hanem inkább lehetőség a könyvkiadók számára. A Szürke ötven árnyalata című regény is erre példa: a mű alapja egy másik szerző korábbi alkotásának az interneten publikált "rajongói továbbgondolása" - úgynevezett fanfiction -, amelynek sikerére felfigyelt a Random House, a világ legnagyobb szépirodalmi kiadója, és a cég végül a bevételének húsz százalékát ezzel az egy könyvvel érte el az idén.

Az elektronikus könyvolvasók terjedésével kapcsolatban elmondta, hogy 4-5 éve a frankfurti vásáron még külön pavilonban mutatták be a CD-ROM-okat és e-bookokat, most már viszont a digitális készülékek és kiadványok szinte minden kiállító standján ott vannak, vagyis az új technológia beépült a régiek közé, de nem tüntette el a hagyományokat. Az elektronikus könyvolvasók terjedésének kulturális korlátai is vannak. Az Egyesült Államokban például az e-book szinte már átvette az uralmat, a könyvterjesztés fő csatornája pedig az internet. Európában viszont jóval kiterjedtebb a hagyományos könyvterjesztői hálózat - Németországban például bő kétezer könyvesbolt működik -, a könyv pedig Amerikával ellentétben nem fogyasztói termék, hanem inkább "kulturális jószág", amelynek identitásképző ereje van: a könyvespolcon sorakozó kötetek hozzájárulnak a tulajdonos önazonosságának kifejezéséhez - fejtette ki az igazgató.

Az október 14-ig tartó vásáron csaknem 120 országból mintegy 7500 kiállító mutatkozik be. Az összesen háromezer rendezvényen az irodalmi Nobel-díjas Herta Müllertől az új önéletrajzi kötetét bemutató Arnold Schwarzenegger színész-politikusig több száz szerző vesz részt. A díszvendég Új-Zéland. A fesztiválra 1986 óta hívnak díszvendég országot, Magyarország eddig egyszer, 1999-ben, a közép-kelet európai államok közül elsőként töltötte be ezt a szerepet. A magyar standon bemutatják egyebek között a Szép Magyar Könyv 2011 című kiállításon díjazott hat alkotást, Bánffy Miklós Erdélyi történet című regénytrilógiája első kötetének, a Megszámláltattál...-nak a német nyelvű kiadását és Polcz Alaine Asszony a fronton című regényének német kiadását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!