MTI

Szabályozzák Kínában a blogokat

A blogolók viselkedésére, tevékenységére vonatkozó szabálygyűjteményt tett közzé Kína legnagyobb mikroblog-szolgáltatója. Meghatározták a szabálytalanságokat, de a szankciók nem ismertek.

A Sina.com szabályzata alapvetően az online közösség tagjainak egymás iránti tiszteletét írja elő, azt, hogy mindenkinek joga van arra, hogy mások ne zavarják, ne sértsék meg és ne rágalmazzák - áll a beszámolóban. A mikroblogok használóinak hírbejegyzéseikkor eredeti forrásra kell hivatkozniuk, s tartózkodniuk kell a téves, valótlan állítások közzétételétől. A sina vezetése azt is részletesen meghatározta, hogy melyek a szabálytalanságok, külön kitér a káros és hamis információk, valamint kommentek közzétételének tiltására, de egyelőre nem tudni, a "szabálysértőket" hogyan kívánják szankcionálni.

A mikroblogok irányításában a jövőben úgynevezett "közösségi bizottságok" kapnak majd szerepet. Az új rendelkezések május 28-ától lépnek életbe. A szolgáltató - tájékoztatása szerint - "az egészségesebb internetes környezet, a rendezett online közösségi élet és a felhasználók jogainak jobb védelme" céljával hozta létre a szabálygyűjteményt. Az összeállításban megszólaltatott Csen Hszü (Chen Xu) jogász szerint a rendkívül gyorsan növekvő mikroblogközösség számára fontos a normák meghatározása és azok - közvélemény általi - ellenőrzése.

Április közepén a médiában megjelent, hogy az "internet megtisztítása" jegyében, a rémhírek terjedése elleni hatósági fellépés eredményeként egy hónap leforgása alatt több mint 210 ezer online bejegyzést töröltek és 42 weblapot bezárattak. "Abban, hogy a rémhírek és pletykák ne terjedjenek el a mikroblogok által és az internetes oldalakon, a kormányzati szerveknek és az internetszolgáltatóknak egyaránt van szerepük" - húzta alá akkor az internet-felügyelet egyik vezetője, Liu Cseng-zsung (Liu Zhenrong).

A "felelős internetezést" szolgáló egyik első rendelkezésnek megfelelően a mikroblogok szolgáltatóinak március közepéig kötelezővé kellett tenniük a valós névvel történő regisztrációt. A lépés bírálói a hatalmi ellenőrzés megnyilvánulását, a szabad véleménynyilvánítás korlátozását látják az új szabályozásokban, illetve úgy vélik, a mikroblogok világa a szigorítások által veszít a "hangulatából". A Sina Twitter-szerű mikroblogjának, a vejpónak (weibo) áprilisi adatok szerint már több mint 300 millió felhasználója van, ami azt jelenti, hogy az elmúlt egy évben havonta 16 millió feletti számban bővült a mikroblogolók közössége. A megadott határidőig körülbelül hatvan százalékuk regisztrált újra. A másik nagy szolgáltatónál, a Tencentnél 200 millió fölött van a felhasználók száma.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!