SG.hu

Országos gerinchálózatot épít a BTel

A tatabányai új generációs mikrohullámú távközlési hálózat kiépítésével, valamint Tatabánya és a komáromi kistérség optikai kábeles összekapcsolásával elkészült a Business Telecom Nyrt. (BTel) saját országos gerinchálózatának első teljes szakasza.

Takács Krisztián, a BTel elnök-vezérigazgatója szerint az érintett térségekben az intézményi igények alapján elinduló kiépítés, majd a teljes gerincszakasz összekapcsolása a szolgáltatási minőség és sávszélesség mellett a hálózat rugalmasságát és biztonságát tekintve is jelentős ugrást jelent, illetve zárt, bérelt hálózatok kialakítását is lehetővé teszi. A BTel teljes mértékben saját eszközökre épülő, országos lefedettséget biztosító saját hálózata, amely a tervek szerint öt szakaszból áll majd, várhatóan 2015-re épül ki.

"A válság kezdete óta a BTel egyik legnagyobb erőssége a legfejlettebb technológiákat használó, folyamatosan bővülő saját mikrohullámú hálózat, mely a cégnek egyre nagyobb és nagyobb piaci függetlenséget jelent, önállóan tervezhető költségstruktúrákkal" - mutatott rá Takács Krisztián, a BTel elnök-vezérigazgatója. - "Erre az erősségre építve jutottunk el oda, hogy az országban bárhol tudunk szolgáltatni; végső célunk viszont az, hogy jelenlegi szolgáltatás-kínálatunkat képesek legyünk teljes mértékben saját tulajdonban lévő, saját szakembereink által működtetett eszközökön biztosítani - ehhez járul hozzá a saját gerinchálózat."

A cég közleménye szerint a saját hálózat, amely a tervek szerint 2015-ig folyamatosan bővül majd, jelentős szerepet játszik a Business Telecom terveiben. A társaság 2011-2012-es kötvényprogramja során befolyt források egy részét rendszeresen a már rövidtávon megtérülő saját hálózati fejlesztésekre fordítja, és a kötvényprogram folytatásával, valamint tőzsdei terveinek megvalósításával ezt tervezi a jövőben is.

Az elnök-vezérigazgató szerint a BTel saját távközlési gerinchálózatának első, északnyugati szakaszának márciusi átadásával jelentős szolgáltatási kapacitások nyílnak meg azáltal, hogy a rendszer minden eddiginél rugalmasabbá és biztonságosabbá válik. A BTel gyakorlatában megszokott sikeres és gyors hálózati fejlesztés példája volt Tatabánya városa is: a kiépítés mindössze két hónapig tartott, a beruházás az önkormányzat és intézményeinek igénye alapján indult el, de a bevált üzleti modellt követve olyan távközlési hálózatot eredményezett, amely ennél jóval szélesebb ügyfélkör számára biztosít minőségi távközlési alternatívát.

A BTel itt kiépült új, városi távközlési hálózata, amelyre már üzleti és lakossági előfizetők is csatlakoznak, jelentős költségcsökkentéshez segítette a helyi önkormányzatot és 64 intézményét. "Az utóbbi időszak visszajelzései rendkívül pozitívak: a BTel ügyfélköréhez együtt csatlakozó, a távközlési költségeken akár 50 százalékot saját beruházás nélkül megtakarító közintézmények, köztük hivatalok, iskolák, kórházak, jelentős ugrást tapasztaltak a szolgáltatási minőségben, sávszélességben" - emelte ki Takács Krisztián. - "A hazai intézmények helyzete és szükségletei egyedi, működő megoldásokat, rugalmasságot és költséghatékonyságot követelnek meg; országszerte több mint 80 önkormányzat közel 1000 intézményének távközlési szolgáltatójaként a BTelnek éppen ez az egyik erőssége."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nemazanonymous #1
    Csak ismételni tudom magam: http://www.sg.hu/cikkek/88116/kozel_a_tozsdei_bevezeteshez_a_btel
    Érdemes megnézni az utolsó grafikonokat itt: http://bix.hu/index.php?lang=en&page=graph&swid=vh-e1200i-2&portid=Te7/1 és összevetni az alábbi cikkel: http://www.index.hu/tech/2012/02/08/ketezren_lemaradtak_a_szolgaltatovaltasrol/
    Érdekes egybeesés... ;)