SG.hu

Mobilfénykép egy betörőről

Fényképfelvételt készített a tetten ért tolvajról a sértett, akinek bátor és találékony magatartása, valamint az egyenruhások alapos adatgyűjtése, illetve kiváló hely- és személyismerete az elkövetők gyors kézre kerítését eredményezte.

Az ORFK közleménye szerint jól tudta mit tegyen az a hejőszalontai férfi, aki a hajnali órákban különös zajra riadt fel. A nesz a lakóház konyhájából hallatszott, ahová a tulajdonos már mobiltelefonjával a kezében lépett be, majd a készülék vakujával megvilágítva a betolakodót kiváló felvételt készített róla. A tolvaj - aki éppen a hűtőszekrény kifosztásán mesterkedett - megriadt és elfutott, a sértett pedig azonnal tárcsázta a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság számát, ahol a szolgálatban lévő ügyeletesnek elmondta a történteket. A bejelentést követően az egyenruhások azonnal a helyszínre siettek.


A kiérkező rendőrök megállapították, hogy az elkövető az ingatlan alatti garázs bejáratán keresztül jutott be a lakótérbe. A sértett által készített fényképfelvételen látható fiatal férfit az intézkedők azonnal felismerték, mivel már korábban is volt "összeütközése a törvénnyel".

Ezt követően a járőrök a vélt elkövető felkutatására indultak, akit egy helyi lakásban sikerült is elfogniuk. A fiatalember elszámoltatása során elismerte tettét, illetve elmondta azt is, hogy a bűncselekmény elkövetésében segítőtársa is volt. A további adatgyűjtést követően a rendőrök elfogták a másik személyt is, majd mindkettőjüket előállították. A két tolvaj - cselekményük során - fagyasztott húst, illetve zöldséget tulajdonítottak el, amit hazafelé elrejtettek, azok a megtalálásukat követően visszakerültek a tulajdonoshoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gabba6 #9
    Én szerintem már napok óta készült a faszi hogy lefényképezze és most sikerült!
    Elég jó vakuja lehet a telónak ha így kivilágított mindent Hm... érdekes :D
  • Tetsuo #8
    Persz ertem, de mas orszagokban miert nincs igy? A "nagyon demokratikus" Angliaban pl.? Ott sem lesz semmi baja a bunozonek, ha kijon. Az emberek nem emlekeznek eveken at, ujsagban latott arcokra...
  • sbuci #7
    Azért valahol az már elég nagy gáz, ha a kaját lopják az ember hűtőjéből... szerintem enyhítő körülmény lesz, ha azt mondja, éhes volt csak ;)
  • thrawnguru #6
    Nem is tudom, nevezzetek maradinak, de egy bűnözőnek, ha már bizonyított, hogy az - mint a jelen esetben is - ne legyenek jogai...
  • endrev #5
    Tetsuo: mert az elkövetőnek joga van megváltozni akár a börtönbüntetésének letöltése után is, és egy esetleges (akkor már kompromittáló) felvétel a múltjából ezt a jogát sérthetné, illetve megszüntetné az esélyét a megváltozásra és újrakezdésre (márpedig ez az esély nagy motiváció, ami így megszűnne).

    Komolyan, nem gúnyolódom, egyébként ez így korrekt. Ha átgondolod és a helyébe képzeled magad, magad is rájössz.
  • Tetsuo #4
    Nagy szerencseje volt a tulajnak, hogy meg el.
    Azt viszont nem ertem, hogy Magyarorszagon miert kell eltakarni az elkoveto arcat?
  • Kornan #3
    Szerencse, hogy elfutott és nem támadt rá a tulajra. Néhányan lehet megpróbálták volna elvenni tőle a telefont.

    Amúgy étellopásért nem hiszem, hogy sokat kap. Kint lesz 1-2.
  • KRTuning #2
    AWWWWWWWWWWWW YYYYYYYYYYEEEEEEEEAAAAAAAAHHHHHHHHHHHH!!!
  • jtrencsenyi #1
    Szerencsére az idén már nem kell fotókkal bajlódni. Fejbe lehet csapni egy baltával és itt véget is ér a történet. :)