Berta Sándor

Semmilyen nagy bejelentés nem lesz a berlini IFA kiállításon

Az idei berlini Nemzetközi Híradástechnikai Kiállításon (IFA) az internetes szolgáltatások mellett a tábla PC-k, az internetképes és 3D-s megjelenítésre alkalmas televíziók, továbbá az okostelefonok számíthatnak a legnagyobb érdeklődésre.

Az IFA a többi IT- és szórakoztató elektronikai kiállításhoz képest irigylésre méltó helyzetben van, hiszen ezen gyakorlatilag minden jelentős cég képviselteti magát. Idén sem lesz ez másként. "Az IFA számára az egyetlen korlátozó tényezőt a kiállítóépület mérete jelenti" - jelentette ki Rainer Hecker, a szervezőcég felügyelőtanácsának vezetője.

A várható látogatói és kiállítói csúcs különösen azért meglepő, mert az idén egyetlen szenzációs bejelentés sem várható az IFA-n. A 3D-s tartalmak megjelenítésére képes televíziók már tavaly is láthatók voltak, miként az okostelefonok, a táblagépek és a televíziókon elérhető online szolgáltatások is. A fő különbséget a tavalyi évhez képest azonban az jelenti, hogy ezek a technológiák és megoldások idén kezdenek befutni és igazán felkelteni a felhasználók érdeklődését. Elég például csak a tábla PC-k iránti egyre növekvő keresletre gondolni.

A gyártók elsősorban a meglévő szolgáltatások tökéletesítésére összpontosítanak. A Rovi nevű amerikai vállalat például elektronikus programújságokat készít, azonban ez ma már önmagában nem elegendő. Ingo Reese, a Rovi képviselője elmondta: azáltal, hogy a tartalmak hamarosan az internetről is letölthetők és megjeleníthetők lesznek a televíziók képernyőjén, a közeljövőben alapvetően megváltoznak majd a felhasználói szokások. Az emberek egyre több dologra, kifinomultabb szolgáltatásokra vágynak, mindez pedig magával hozza a hardverek fejlődését is.

Emellett természetesen szükség van az egyre nagyobb sávszélességre, a mobil világgal való összefonódás is megjelenik, miközben terjednek az otthoni hálózatok és a Blu-ray, és lassan a közösségi portálokon is megjelennek a műsorajánlatok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #1
    Nevetseges kit erdekel manapsag egy IFA kiallitas.