MTI

A Huawei a kínai vállalati toplista élén

A régiós központjának Magyarországot választó Huawei vezeti a 2010-es év legsikeresebb, magántulajdonban lévő kínai cégeinek listáját - derül ki az Össz-Kínai Ipari és Kereskedelmi Szövetség (ACFIC) csütörtökön közzétett felméréséből.

Tavalyi 185,2 milliárd jüanos (5.449 milliárd forint) bevételével a Huawei információtechnológiai óriáscég került az 500 legsikeresebb, magánkézben lévő kínai vállalat rangsorának élére. A jelenleg 110 ezer főt foglalkoztató, sencseni (Shenzen) székhelyű céget 1988-ban alapították, azóta munkavállalók tulajdonában lévő részvénytársaság. A Huawei a Forbes magazin nemzetközi vállalatokat rangsoroló listáján is szerepel, a tavalyi 397. után 2011-ben már a 352. helyet megszerezve. Az ACFIC listájának ezüstérmese Csiangszu (Jiangsu) tartomány óriása, a Shagang Group acélgyártó vállalat, a harmadik helyet a több mint 1300 egységből álló üzlethálózatot magáénak tudó, háztartási eszközöket és berendezéseket forgalmazó Suning szerezte meg.

A listán szereplő 500 vállalat közül 329 a termelőiparban tevékenykedik, többségük az ország keleti tartományaiban székel. Átlagos üzleti bevételük tavaly 13,97 milliárd jüant (411 milliárd forint) tett ki, 47,5 százalékkal többet, mint 2009-ben. Átlagos profitjuk ennél is nagyobb mértékben, 79,5 százalékkal nőtt, ez 782 millió jüant (23 milliárd forint) jelent. Eszközállományuk 2010-ben átlagosan 11,77 milliárd jüanra (346,3 milliárd forint) rúgott, ami 50,9 százalékos növekedés az előző évhez képest.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chuky123 #1
    Szép "lassan" lenyomja a Ciscot