MTI

Tanú a Telekom Austria árfolyam-manipulálási ügyében

Koronatanúnak jelentkezett egy volt igazgató a Telekom Austriánál, egy feltételezett 2004-es árfolyam-manipulációs ügyben folyó nyomozásban - erősítette meg az ügyészség csütörtökön egy osztrák lap értesülését.

Elsőként a Format hírmagazin adott hírt arról, hogy Gernot Schieszler önként jelentkezett koronatanúnak az ügyben. 2004. február 26-án, nem sokkal tőzsdezárás előtt váratlanul megugrott a vállalat részvényeinek ára, s ennek eredményeként a cég összesen mintegy száz menedzsere együttesen mintegy kilencmillió euró bónuszban részesült. A pénzügyi felügyelet még abban az évben vizsgálatot indított a feltűnő árfolyammozgás ügyében, de nem talált bizonyítékot manipulációra. Az ügyészség tavaly, egy lobbistánál folytatott házkutatás alapján indított nyomozást csalás gyanújával.

Thomas Vecsey ügyészségi szóvivő az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozva megerősítette, hogy a lobbista Peter Hochegger mellett többek között Heinz Sundt volt vezérigazgató és más volt vezető tisztségviselők is gyanúsítottak az ügyben. Nem tartozik a gyanúsítottak közé a vállalat jelenlegi vezetője, Hannes Ametsreiter. Egy év elején életbe lépett osztrák törvény szerint a súlyos korrupciós bűncselekményekkel gyanúsítottak mentesülhetnek a bebörtönzés alól, ha együttműködnek a hatóságokkal, ehelyett pénzbírságban állapítják meg az esetleges büntetést. A szóvivő kijelentette, még nem dőlt el, hogy Schieszlerre alkalmazzák-e ezt a rendelkezést, vagyis koronatanúnak nyilvánítják-e.

A Profil hetilap egy csütörtöki internetes cikkében arról is írt, hogy értesülésük szerint a Telekom Austria belső ellenőrzésről szóló jelentése, amelyet ezen a héten adtak át az ügyészségnek, 16 megkérdőjelezhető kifizetést jelölt meg az előző évekből. 2008-ban Alfons Mensdorff-Pouilly érdekkijáró 1,1 millió euró tiszteletdíjat kapott a Telekom Austriától, a jelentés szerint "kézzelfogható teljesítmény nélkül". Az üzletember ellen Ausztriában vadászrepülőgép-beszerzések körüli botránnyal kapcsolatban nyomozás folyik. Tavaly Nagy-Britanniában szintén vádat emeltek ellene, ám nem sokkal ezután az ügyet a BAE fegyvergyártó konszern által kötött vádalku nyomán lezárták. A Profil szerint a jelentés indokolatlanul soknak tartja azt az 1,5 millió eurós számlát is, amelyet Peter Hochegger 2004-ben egy három hónapos megbízásért, kelet- és délkelet-európai telekommunikációs piacok átvilágításáért állított ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!