Alex
Kapható a 45 megapixeles Sigma SD1
E hónaptól kapható a Sigma csúcsterméke, az SD1. A 9700 dolláros digitális fényképezőgép képminőségével próbál versenytársai fölé kerekedni.
De mit is kapunk ennyi pénzért? Legfőképp a szenzort kell megfizetnünk, mely 15, vagy 45 millió pixelt tartalmaz, függően attól, hogy hogyan számolunk. Ugyanis a cég Foveon érzékelői egymás felett tartalmazzák a vörös, zöld és kék fényt befogadó pixeleket, nem pedig egymás mellett, egy síkban vannak ezek elrendezve. Ezáltal minden egyes pixel pontos szininformációkat rögzíthet, míg a többi (általában Bayer-mintázatú) érzékelők bonyolult algoritmusokkal számolják ki, hogy szerintük melyik pixel milyen színű.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Ez azt is jelenti egyben persze, hogy ez a 45 millió pixel ugyanakkora képet eredményez, mint más digitális fényképezőgépnél 15 millió (4704 x 3136 pixel). Emiatt a Sigma korábbi termékei a puszta adatokat összehasonlító táblázatokban siralmasan szerepeltek, hiszen a szerintük 15 megapixeles SD15 inkább az 5 megapixelesekkel mozgott azonos pályán, mint az akkori nagyfelbontású D-SLR gépekkel, de előbbieket messze megelőzte. Mostani 45 megapixeles behemótjuk a tövüknél húzza ki ezeket az érveket, hiszen manapság a 15 megapixeles masinák is az élvonalban vannak. Szintén meglepő lehet, hogy az érzékelő mérete nem full frame (36×24 mm), hanem csak APS-C (23,5 x 15,7mm), azaz a 35 mm-es lencsék másfélszer akkorának számítanak.
A legmeggyőzőbb érv a megvásárlása mellett néhány a géppel készített kép megtekintése, mely alapján megállapíthatjuk, hogy egy középformátumú masina teljesítményét kapjuk egy 35 mm-es SLR magnéziumötvözet vázába építve. Persze nyilvánvaló, hogy a gyártó a legjobban sikerült képeket rakta galériájába, de az élesség, a színárnyalatok és a fotók általános érzete lenyűgöző.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A képminőségen kivül sajnos a fényképezőgép egyéb jellemzői messze nem ilyen kiemelkedőek. A maximálisan beállítható ISO érték 6400, csak 11 fókuszponton méri az élességet és a hátsó kijelző átmérője alig 3 coll, felbontása mindössze 466 ezer pixel. (Még napjaink alsókategóriás kompaktjainak kijelzője is legalább 900 ezret tartalmaz.) Sorozatfényképezésnél másodpercenként 5 képet lőhetünk el, tárolásra CompactFlash (Type I) memóriakártyát használhatunk. Saját SA bajonettjükre több, mint 40 objektívet helyezhetünk, melyek minden felhasználási területet lefednek.
A Sigma nagy ugrást hajt végre, mivel eddigi digitális fényképezőgépeiben 4,7 (x3) megapixeles szenzort használt, amivel a felsőkategóriás tükörreflexes gépek közé akart betörni, mostani csúcstermékével pedig a profi studiótermékek kárára szeretne piacot kihasítani magának, és most sem az árával csábítja magát. Ugyan képminősége okán nincs szégyenkeznivalója, de a legfelsőbb szegmensben ez csupán a minimumszint, amit tudni kell.
De mit is kapunk ennyi pénzért? Legfőképp a szenzort kell megfizetnünk, mely 15, vagy 45 millió pixelt tartalmaz, függően attól, hogy hogyan számolunk. Ugyanis a cég Foveon érzékelői egymás felett tartalmazzák a vörös, zöld és kék fényt befogadó pixeleket, nem pedig egymás mellett, egy síkban vannak ezek elrendezve. Ezáltal minden egyes pixel pontos szininformációkat rögzíthet, míg a többi (általában Bayer-mintázatú) érzékelők bonyolult algoritmusokkal számolják ki, hogy szerintük melyik pixel milyen színű.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Ez azt is jelenti egyben persze, hogy ez a 45 millió pixel ugyanakkora képet eredményez, mint más digitális fényképezőgépnél 15 millió (4704 x 3136 pixel). Emiatt a Sigma korábbi termékei a puszta adatokat összehasonlító táblázatokban siralmasan szerepeltek, hiszen a szerintük 15 megapixeles SD15 inkább az 5 megapixelesekkel mozgott azonos pályán, mint az akkori nagyfelbontású D-SLR gépekkel, de előbbieket messze megelőzte. Mostani 45 megapixeles behemótjuk a tövüknél húzza ki ezeket az érveket, hiszen manapság a 15 megapixeles masinák is az élvonalban vannak. Szintén meglepő lehet, hogy az érzékelő mérete nem full frame (36×24 mm), hanem csak APS-C (23,5 x 15,7mm), azaz a 35 mm-es lencsék másfélszer akkorának számítanak.
A legmeggyőzőbb érv a megvásárlása mellett néhány a géppel készített kép megtekintése, mely alapján megállapíthatjuk, hogy egy középformátumú masina teljesítményét kapjuk egy 35 mm-es SLR magnéziumötvözet vázába építve. Persze nyilvánvaló, hogy a gyártó a legjobban sikerült képeket rakta galériájába, de az élesség, a színárnyalatok és a fotók általános érzete lenyűgöző.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A képminőségen kivül sajnos a fényképezőgép egyéb jellemzői messze nem ilyen kiemelkedőek. A maximálisan beállítható ISO érték 6400, csak 11 fókuszponton méri az élességet és a hátsó kijelző átmérője alig 3 coll, felbontása mindössze 466 ezer pixel. (Még napjaink alsókategóriás kompaktjainak kijelzője is legalább 900 ezret tartalmaz.) Sorozatfényképezésnél másodpercenként 5 képet lőhetünk el, tárolásra CompactFlash (Type I) memóriakártyát használhatunk. Saját SA bajonettjükre több, mint 40 objektívet helyezhetünk, melyek minden felhasználási területet lefednek.
A Sigma nagy ugrást hajt végre, mivel eddigi digitális fényképezőgépeiben 4,7 (x3) megapixeles szenzort használt, amivel a felsőkategóriás tükörreflexes gépek közé akart betörni, mostani csúcstermékével pedig a profi studiótermékek kárára szeretne piacot kihasítani magának, és most sem az árával csábítja magát. Ugyan képminősége okán nincs szégyenkeznivalója, de a legfelsőbb szegmensben ez csupán a minimumszint, amit tudni kell.