Napi Online

Bővíti szlovákiai központját a Dell

Az egyesült államokbeli Dell Inc. számítógépgyártó társaság tovább bővíti európai hatókörű pozsonyi kereskedelmi és ügyfélszolgálati központját, ezért újabb 250 alkalmazottat kíván felvenni.

"Főleg a frissen végzett egyetemistákat várjuk, legalább 100 állást velük szeretnénk betölteni" − mondta Silvia Jeleníková, a Dell humánerőforrás-menedzsere. A cég hamarosan már 1800 embernek adhat munkát a szlovák fővárosban.

A Trencsénben működő AU Optronics monitorgyártó ugyanakkor nagyjából 1100 állást kínál: a tajvani cég már tavaly megkezdte a működését, a szakemberhiány miatt azonban csak 400 alkalmazottal dolgozik. A 191,3 millió euró ráfordítással megépült telephely a beruházáshoz 10 millió euró értékű állami támogatást kapott és az év végéig 1500-ra szeretné növelni alkalmazottai számát. Ez a szám a következő három évben 3200 főre nőhet.


Az évi 2,4 millió LCD-panel és tévé gyártását szolgáló telephely építését 2010 első negyedében kezdték meg. "Szlovákia kulcsfontosságú helyszínné válik számunkra az lcd-televíziók gyártása terén" − közölte korábban Keuen Yao Lee, a tajvani társaság elnöke. A távol-keleti fél szerint az euró szlovákiai bevezetése miatt döntött az ország mellett, annak idején a beruházás további helyszíneként Csehország és Lengyelország jött szóba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!