MTI

Csavarcserével védenék ki az iPhone bütykölését

Az iPhone gyártója csavarcserével próbálja "lebeszélni" a bütykölni vágyó felhasználókat arról, hogy a hivatalos márkaszervizek helyett esetleg saját maguk cseréljenek elemet.

Az iFixit.com Apple termékek javítására specializálódott szakportál szerint az amerikai informatikai vállalat elsősorban az iPhone 4 házilagos barkácsolásának szeretne véget vetni. A telefonokat eredetileg Phillips típusú csavarokkal szerelték, azonban az Apple a javításra leadott készülékeken a hátlapot rögzítő két csavart olyanra cserélte, amelyhez megfelelő csavarkulcsot kiskereskedelmi forgalomban nem lehet beszerezni.

Az iFixit szerint az Apple mindezt azért teszi, hogy az átlagosan egy évre tervezett akkumulátorok cseréje is az Apple szervizeiben történjen. A portál azt kifogásolja, hogy az Apple mindezt szállítással együtt 85,95 dollárért (17300 forintért) vállalja, míg a készülékhez való akkumulátorok kiskereskedelmi ára csupán 20 dollár (4000 forint).

A szakportál ezért a csavarok eltávolítására is megtalálta a megoldást: 10 dollárét egy úgynevezett iPhone 4 felszabadító csomagot kínálnak. Ebben egy olyan csavarhúzót adnak, amely nem illeszkedik tökéletesen a speciális csavar formájához, de egyszeri eltávolításra tökéletesen megfelel. Ezután csak a csomagban található hagyományos keresztfejű csavarokra és a hozzávaló csavarhúzóra lesz szükség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Komolytalan #10
    Hát, szerintem ez kb a vég. Évente aksit cserélni a telefonon? Áááá. Na jó, mondjuk ha minden nap csumára lemerül, és minden éjszaka töltőn kell lógnia, tehát érthető - de akkor is: ez így konkrétan egy technológiai zsákutca.

    A csavar téma meg... nem is apple volna, ha nem így csinálná. Más ezt elintézi annyival, hogy ha beleturkálsz, elveszik a gari. Almás cég meg: nincs jogod beleturkálni a telefonodba, mert te azt nem vetted meg, csak kegyet gyakorlunk rajtad, hogy használhatod.
  • Frosty01 #9
    egyre inkább kukacosodik a termés -.-
  • mrlujoak #8
    "Az iFixit szerint az Apple mindezt azért teszi, hogy az átlagosan egy évre tervezett akkumulátorok cseréje is az Apple szervizeiben történjen."

    Az az átlagos egy év elég szerény tervezet...
  • strogg #7
    Hihetetlen mit szenvednek az apple userek.
    ez az állandó macska egér játék egy prémium termék esetén állati szánalémas.
    tényleg csak a hülye vesz iphone- t mert ő alkalmas csak jobs driodnak.
    Egy biztos, a tudatos vásárló, és apple vásárló egymást kizáró tényező... looool
  • miszterjoe #6
    "Phillips típusú csavarok" Mit tud? Ilyen kell nekem is.
  • oneman #5
    Gondolkozzatok el, hogy miért jó az, hogy mindenképpen be kell vinnetek szervízbe a telefont :) (és most nem a pénz kicsengetésére gondolok)
  • ADAMEX9 #4
    Íme egy példa, amikor a nyereségvágy és pofátlanság legyőzi az emberséget.
    Ha én képesnek érzem magam arra, hogy egy ku..va csavart kicsavarjak és ezzel megtakarítsak 13.000 forintot, akkor nehogy már egy cég megkösse a kezem.

    Lassan ott tartunk, hogy a Macbookot csak is szakember teheti fel e töltőre, az iPhone ébresztőjét csak szervízben lehet leállítani, az iPadre csak olyan szobában lehet könyveket venni ahol van OSX rendszerű számítógép, az iPodra meg csak Steve Jobs tehet fel zenéket.
  • bigjoe #3
    Hát ezért nem veszek Iphone-ot (már eladtam ..).. Az apple meg bekaphatja.
    Igazuk lenne, ha ingyen adnák a készüléket.
  • Lacika 79 #2
    picit túlzás már, amit almáék csinálnak... 2 forintért az anyjukat is megb...nák
  • Teppik Amon #1
    Ez ám a marketing fogás!