Berta Sándor

A Facebook és az egyházak

A népszerű közösségi portál hatása alól már az egyházak sem tudják magukat kivonni, reagálniuk kell a változásokra. A badeni evangélikus egyházkerület lelki segélyszolgálatot indít a Facebookon.

"Az egyház túlságosan kismértékben van jelen a világhálón. Egyszerűen nem vagyunk kapcsolatban azokkal az emberekkel, akik az online sztrádán vannak úton. Ezen a helyzeten sürgősen változtatnunk kell" - jelentette ki Karen Hinrichs, a badeni evangélikus egyházkerület egyik vezetője. Közlése szerint az egyház jelenleg csak honlapokkal van jelen, hiányoznak ugyanakkor a közösségi oldalakon működő internetes segélyszolgálatok, pedig ezekre szükség lenne akár a Facebookon vagy a StudiVZ-n. Az egyházkerület már működtet egy telefonos lelki segélyszolgálatot és a szakemberek chaten, illetve e-mailen is segítenek a hozzájuk fordulóknak.

"Még több emberre van szükség. Sajnos sok idősebb lelkész nincs tisztában azzal, hogy a világháló mit jelent a fiataloknak és a középkorúaknak. Ezzel párhuzamosan a csökkenő bevételeink miatt nehéz új online irodákat működtetnünk. Éppen ezért már csak kevés társadalmi csoportot érünk el. Amennyiben nem foglalkozunk erősebben az új médiákkal , akkor el fogjuk veszíteni a fiatalok nagy részét. Ha az egyház el akarja érni a célját és az üzeneteit mindenkinek tovább szeretné adni, akkor reagálnunk kell erre a fejlődési folyamatra. Az emberek különböző világokban élnek és elvárják az egyháztól, hogy komolyan vegye őket" - közölte Karen Hinrichs.

A szakember ugyanakkor óva intette az egyházat attól, hogy túl gyorsan reagáljon, mondván ez sosem sikerül. Senkitől sem várható el, hogy egyik napról a másikra alkalmazkodjon egy új helyzethez vagy megtanuljon egy új nyelvet. "Az egyházi munka alapja, hogy oda kell menni, ahol az emberek tartózkodnak. Ma sokan otthonról interneteznek, így erre kell reagálnunk" - szögezte le Hinrichs.

Az egyház az elmúlt években folyamatosan igyekezett reagálni a világháló előretörésére és a közösségi portálok gyors térnyerésére. A világ első virtuális templomát már 2004-ben megnyitották és az ötletet Floridában is átvették. XVI. Benedek pápa 2009 májusában indította el a Pope2You nevű Facebook-alkalmazását, míg Franciaországban már szintén a közösségi oldalon toborzott papokat a francia katolikus egyház.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gkalcso #7
    > Kíváncsi vagyok mikor fogok egyházi spam -et kapni. :D

    Akkor, ha majd téríteni akarnak.
  • Etinger #6
    Az a baj, hogy míg egy templomba nem, vagy ritkán, de egy egyházi fórumra könnyedén odapofátlankodhatnak egyesek fröcsögni. Mert az milyen jó.
  • FoodLFG #5
    ÉS mit csinálnak a trollokkal ? Kitagadják őket ?
    Benedek arc is jobban járt volna, ha buddhistának megy. xD
  • Szefmester #4
    De hogy fognak szegény papok kisfiúkat molesztálni? Ez így nem mehet tovább...

    XD
  • juhand #3
    Nálunk már évek óta működik az online igehirdetés.
    Mostanra az emberek kb. 10-15 százaléka online élőben hallgatja az igehirdetést, mert valamilyen oknál fogva nem tud eljönni a templomba.
    Ez minden vasárnap kb. 50 fő.
    És ha még így sem jött össze, akkor délután letöltheti a netről mp3-ban.
  • Kensin #2
    Én meg arra leszek kíváncsi mikor válik majd divattá az "online mise", "netgyónás", stb. :)
  • shandix #1
    Kíváncsi vagyok mikor fogok egyházi spam -et kapni. :D