Berta Sándor

A Rapidshare nem felel a feltöltött tartalmakért

A düsseldorfi tartományi bíróság ítélete alapján a népszerű tartalommegosztó nem vonható felelősségre az ügyfelei által feltöltött fájlokért.

A bíróság emellett megállapította azt is, hogy a Rapidshare nem kötelezhető a fájlnevek alapján az illegális tartalmak szűrésére. Ugyan a határozat július elsején már megszületett, de azt csak most hozták nyilvánosságra. A tartományi bíróság egyértelműen a tartalommegosztó pártjára állt és megsemmisítette az első fokon eljáró városi bíróság ítéletét, amely szerint a Rapidshare felelős a felhasználók által elkövetett szerzői jogsértésekért.

Tavaly decemberben a Capelight Pictures indított pert a Rapidshare ellen. Az ügy előzménye, hogy a Capelight Pictures nyolc olyan filmet fedezett fel a tartalommegosztó rendszerében, amelyek kizárólagos forgalmazási jogai az ő tulajdonába vannak. Ezután a Rapidsharetől az alkotások eltávolítását követelte, valamint azt kérte, hogy a vállalkozás akadályozza meg a jövőben a hasonló eseteket. A szolgáltató eleget tett a követelésnek és eltávolította a filmeket, valamint az érintett felhasználót is kizárta a rendszerből. Emellett számos intézkedést foganatosított, hogy hasonló esetek a jövőben ne történhessenek meg.

A Capelight Pictures azonban nem elégedett meg ennyivel. Újabb követelésekkel állt elő, így kiderült, hogy további illegális másolatok érhetők el a Google rendszerében található hivatkozásokon keresztül. A Rapidshare viszont már hallani sem akart ezek eltávolításáról, így az ügy a düsseldorfi városi bíróság elé került. Ez kötelezte a tartalommegosztót, hogy akadályozza meg az Inside a Skinhead című film terjesztését. A testület konkrét lépéseket javasolt, így például azt, hogy a cég ne tároljon a rendszerében olyan fájlokat, amelyek neve a film címét akár csak részben is tartalmazza, valamint olyanokat sem, amelyekre Google-linkek mutattak.

A Rapidshare fellebbezett a döntés ellen. A düsseldorfi tartományi bíróság most kimondta, hogy a szolgáltatótól semmilyen további intézkedés sem követelhető, mivel minden lehetséges dolgot megtett annak érdekében, hogy leállítsa a jelenlegi, illetve megakadályozza a jövőbeli további szerzői jogsértéseket. Ezenkívül a céget nem lehet kötelezni az egyes szavak szűrésére alkalmas programok beszerzésére és üzemeltetésére, mivel azok alkalmazásakor könnyen sor kerülhet tévedésekre. Ezzel viszont a véleményszabadság sérülne. Szintén elutasította a testület az IP-címek tiltására vonatkozó felperesi javaslatot, mivel az jogsértést jelentene.

Tavaly júniusban a Rapidshare nem volt ilyen szerencsés. Akkor ugyanis a hamburgi tartományi bíróság arra kötelezte a szolgáltatót, hogy tegye lehetetlenné a felhasználók számára körülbelül 5000 digitális zeneszám elérését. Ellenkező esetben 24 millió eurós kártérítést kell fizetnie.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • huybert #6
    Végre egy normális döntés.

    Nem is értem hogy gondolták ezt az egészet akik beperelték. Ez kb majdnem olyan lenne mintha a papírgyárt vonnák felelősségre azért mert csúnya dolgokat írnak az emberek a papírra...

    Mondjuk az meg egy másik dolog hogy a rapidshare sem igazán szűri meg a tartalmát. Nem is lehet akkora adatforgalmuk van egyszerűen, sok sok terrabájtnyi adat naponta ha jól tudom. Szal ezt ha akarnák se nagyon tudnák. Így csak kiraknak egy figyelmeztetést meg be lehet jelenteni egy moderátornak ha olyanja van valakinek.

    De mondjuk a guglis dolog is vicces. Szal így elképzelem az emberek fejét akik erre így rájöttek ennyi idő után hogy "OMG egy keresőmotorral meg lehet találni dolgokat!!!!!!444"
    Nem igazán értem hogy ez eddig hogy nem jutott eszükbe. Ennyire cenzúrázva nőttek fel vagy hogy?
    Iszonyatosan gáz, hogy néha egyes jogászok politikusok meg hasonló emberek egyszerűen miket nyilatkoznak...
  • ujhazi #5
    amugy meg már mindegy, a rapidnak teljesen más okból de vége, saját maga alatt vágta a fát
  • tmisi #4
    Most már mindennaposak lesznek ezek a hírek ?
  • Gerygrey #3
    "kiderült, hogy további illegális másolatok érhetők el a Google rendszerében található hivatkozásokon keresztül."

    Kiderült? OMG!!! Kiderült, hogy ha eltávolítanak bármilyen illegális tartalmat, akkor csak annak a helyén két példány lesz másodperceken belül? Kiderült, hogy létezik az internet? Kiderült, hogy kék az ég, és a Föld nem lapos? Jóreggelt.
  • vasziszdasz #2
    Szintén elutasította a testület az IP-címek tiltására vonatkozó felperesi javaslatot, mivel az jogsértést jelentene.
    Na végre egy korrekt döntés!
  • ostroml #1
    ennnnnnyi !