Berta Sándor

Elfogultak a keresők?

A jelenleg a piacon lévő keresők elfogultak, az általuk kínált eredmények pedig kiegyensúlyozatlanok - állítja Elisabeth van Couvering brit szociológus, aki társadalmi ellenőrzést szeretne.

"A keresők az egyes honlapok jelentőségét a linkektől linkekig fűződő kapcsolatuk alapján ítélik meg. Az egyes hivatkozások szolgálnak a bizalom zálogául. Mindez oda vezet, hogy jelentősen túlbecsülik azoknak a nagyobb portáloknak a jelentőségét, amelyek már régebb óta elérhetők a világhálón. Emellett előnyt élveznek a nagyobb reklámpiaccal rendelkező országok, és megállapítható az is, hogy bizonyos nyelvű keresési eredmények jóval hiányosabbak a más nyelvű találatoknál. Ennek az okai nagyon különbözőek és összetettek; lehetnek technikai jellegűek és akár a keresőalgoritmusra is visszavezethetők. Vannak ugyanakkor gazdasági okai is, például az üzemeltetők reklámbevételektől való függősége vagy az egyes linkek értéke. A felhasználók ugyanakkor nem sokat látnak ezekből a dolgokból."

"Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy csak azokat az információkat indexelik a keresőcégek, amelyekkel pénzt kereshetnek. De úgy gondolom, hogy a keresőket üzemeltető vállalatok gazdasági felépítésének köszönhető, hogy egyes információk szinte megtalálhatatlanok és az is ténykérdés, hogy egy kisebb országban lévő honlap esélyei sokkal rosszabbak az indexálásra, mert kevesebben beszélik azt a nyelvet, mint egy nagyobb államnak" - jelentette ki Elisabeth van Couvering.

A szakember kiemelte, hogy a keresőket üzemeltető és az azokra optimalizáló cégek között egyfajta háború dúl. A magukat erre a területre (un. SEO) specializáló vállalatok mindent megtesznek a sikerért: szavakra reklámoznak, igyekeznek oldalaikat célzottan optimalizálni és egyes esetekben még megkérdőjelezhető módszereket is bevetnek, például úgynevezett linkfarmokat hoznak létre. Minden keresőt üzemeltető cég számára más az ingerküszöb. A két tábor között feszültség, de együttműködés is van, segítik egymás munkáját, megosztják az eszközeiket és a konfliktusuk ellenére függenek is egymástól.

"Bizonyos információkat azért minősítenek nagyobb értékűnek, mert egyéb honlapokon találhatók meg. Léteznek ugyanakkor feketelisták is. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a keresők általában arra használhatók, hogy az emberek számára olyan dolgokat is elérhetővé tegyenek, amiket addig nem ismertek és amikről addig semmit sem tudtak. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a keresők nem minden jelenleg online meglévő információt tesznek hozzáférhetővé. Vannak kevésbé látható és vannak láthatatlan dolgok is."

"Az internet egyre nagyobb részben a kultúránk részévé válik és a keresők egyre nagyobb mértékben ellenőrzik az információkhoz való hozzáférésünket. Úgy gondolom, hogy éppen az említett dolgok miatt ezek a cégek bizonyos felelősséggel tartoznak a társadalom felé. A polgárok számára tisztességes hozzáférést kell biztosítaniuk az információkhoz és nem hivatkozhatnak arra, hogy ők magáncégek" - tette hozzá a brit szociológus.

Persze joggal merül fel a kérdés, hogy vajon mit várhatnak a felhasználók akkor, mikor a Google és társai a keresőalgoritmusaikat és azok változtatásait üzleti titokként kezelik? Elisabeth van Couvering szerint az embereknek beleszólási joguk van ebbe a kérdésbe és mindenképpen közérdekű lenne megtudni, hogy miként jönnek létre a keresési eredmények. Ez már csak amiatt is fontos lenne, mivel a keresési találatok komolyan befolyásolhatnak egyes társadalmi kérdéseket. Jó példa erre, hogy ha valaki a magzatelhajtásra keres rá, akkor milyen linkek legyenek láthatók először: a magzatelhajtást végző klinikák honlapjainak címei vagy az eljárást ellenző csoportok elérhetőségei?

Van Couvering szerint a jelenlegi helyzet tarthatatlan, van ugyanis egy tömegmédium, amely az elmúlt tíz esztendőben felnőtt anélkül, hogy foglalkozott volna a társadalom igényeivel. Erről a kérdésről viszont mindenképpen beszélni kell.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csakezmaradt #10
    Mondok egy tökéletes példát!
    Star Trek: The Next Generation, "The Best of Both Worlds" című epizódok (I-II.) keresése esetén.
    Keresés: The Best of Both Worlds.
    Google: 98 "Hannah Montana", 2 StarTrek.
    Bing 95 "Hannah Montana", 5 StarTrek.
    Yahoo! 99 "Hannah Montana", 1 StarTrek.
    Mondja azt valaki, hogy nem elfogult...
  • binarpy #9
    Amit a Google nem talál meg, az nem létezik. Sajnos azt hiszem ez egyre nagyobb igazság, és biztos vagyok benne, hogy vannak olyan dolgok amit a Google-nek nem érdeke megtalálni.
    Megértem a keresőcégeket is, mert nekik ez üzlet, és mi hétköznapi emberek fizikálisan nem fizetünk azért, hogy használjuk az ő szolgáltatásukat, pont ezért nem is értek egyet a hölggyel a tekintetben, hogy beleszólási jogunk lenne a keresőalgoritmusok működésébe, vagy optimalizálásába.
  • nextman #8
    Jaja, különben nem is működne a kereső, ha nem találná meg a kisebb oldalakat..
    A kulcsszó a lényeg, ha az ott van az oldaladon, jó eséllyel megtalálja.
  • ozdimorgo #7
    DjDano! Ez így ebben a formában nem igaz! A látogatottságnak igen kevés köze van a találati rangsoroláshoz. Ha utánaolvasnál a SEO optimalizálásnak, vagy megpróbálnál egy weboldalt "felfuttatni" a Google keresőben, rádöbbennél, hogy egy napi 10 látogatóval rendelkező honlap is lehet az első oldalon...
  • DjDano #6
    Engem az idegesít, hogy kizárólag a látogatottsági szám alapján rangsorolják az oldalakt és ha rákeresek valamire akkor sokszor a hátrébb sorolt találatok sokkal hasznosabbak és minőségibb oldalakat rejtenek. Az is érdekes, hogy a legkiválóbb oldalakra szinte kizárólag a véletlen útján találtam rá eddig...
  • gothmog #5
    Ballot screent a a google nyitólap elé!
  • Azorut #4
    Ellentmondásosnak tűnik nekem. Egyrészt tényleg vannak olyan dolgok amiket nagyon nehéz megtalálni, engem is általában a webshopos találatok idegesítenek fel és ez tényleg azért van, mert "optimalizálnak" és úgy érik ezt el, hogy az keresőalgoritmusok titkosak. Hát a jó ég tudja mi lenne, ha még azok is nyíltak lennének...szerintem azzal legfeljebb az "optimalizálást" segítenék.
  • Csakezmaradt #3
    Előfordult már, hogy a Google 25. "o" betűjénél találtam meg amit kerestem, mert lehet, hogy egy kis blogocska volt, mégis ott volt, ami nekem kellett... (Órákig keresgéltem...)
  • dyra #2
    Én viszont egyre gyakrabban nem találom meg amit keresek. A legjobban az idegesít mikor egy adott cuccra keresek rá és információkat akarok róla sokszor különböző webshopok kell magam átrágnom. Egyre jobban kell finomítanom a keresési feltételeket, és az is idegesít, hogy náhény területen náhány oldal be van rohadva az első 5 találatba. Szponzoráció nélkül is. Szerintem sok igazság van a hölgy irományában.
  • vmiki88 #1
    nekem csak az kell, hogy megtaláljam, amit keresek.
    És én mindig megtaláltam , amit kerestem (kösz Google)