SG.hu

Gyakornokokat vár a Magyar Telekom

Ismét gyakornoki programot hirdet a Magyar Telekom a főiskolások és egyetemisták számára, így járulva hozzá a hallgatók gyakorlati tudásának elmélyítéséhez. A cég közleménye szerint a programra olyan aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, felsőoktatásban tanuló diákok jelentkezhetnek, akik főiskolai szintű diplomát adó (BSc vagy BA), valamint egyetemi szintű diplomát adó (MSc és MA) képzésen vesznek részt. Az 5 hónapos, gyakorlatorientált képzés lehetőséget nyújt arra, hogy a diákok Magyarország legnagyobb telekommunikációs cégénél végezzék el a kötelező szakmai gyakorlatukat.

"Célunk, hogy friss tudással gazdagítsuk a céget" - mondta Somorjai Éva humán erőforrás vezérigazgató-helyettes. "Szeretnénk megismerni azokat a fiatalokat, akik a felsőoktatásban tanulnak, legyenek akár másod-, harmadévesek vagy végzősök. A Telekom Gyakornoki Program sikerét mutatja, hogy a februárban indított programra több mint 700 hallgató jelentkezett, közülük 86 diákot választottunk ki. Soha ennyi gyakornokot nem fogadtunk még 14 év alatt. Az ország vezető infokommunikációs szolgáltatójaként büszkén mondhatom, hogy a Telekom a legjobb hely arra, hogy a fiatalok megmutathassák, mire képesek."

A program heti 20 órás elfoglaltságot jelent, a gyakornokokkal részmunkaidős, határozott idejű munkaszerződést köt a vállalat, 2 hónapos próbaidővel. A gyakornokok havi bruttó 75 ezer forintot kapnak, amely a próbaidő letelte után széles körű béren kívüli juttatási csomaggal bővül. A program első két hete az adott szakterületen való érdemi és tartalmas munkavégzésre készít fel. Ezt követően a gyakornokok konkrét, projektszerű feladatokban vesznek részt a vállalat különböző területein. Minden gyakornoknak van egy mentora, aki azon túl, hogy segít a beilleszkedésben, rendszeres visszajelzést ad és a készségek fejlesztésében is jelentős szerepet játszik. Ezzel a módszerrel a Telekom igyekszik nagyvállalati, összetett tudását és tapasztalatát megosztani a diákokkal, támogatva pályakezdésüket. A gyakornoki program 2010. szeptember 1-től indul és 2011. január 31-ig tart. Jelentkezni az adatok, önéletrajzok feltöltésével május 1-ig lehet a karrier.telekom.hu oldalon. A pályázók legkésőbb július 15-ig kapnak visszajelzést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Struggler #7
    Heti 20 óra (napi 4 óra) gyakornoki munkára a havi bruttó 75k HUF szerintem okés. Szerintetek mennyit kellene fizetni egy gyakorlattal nem rendelkező részmunkaidős gyakornoknak? Ilyen helyre úgyis az megy el aki nem talál jobb lehetőséget.
  • Vorpal #6
    ha minimálbért ad egy cég akkor az már túl korrekt - ergo gyanús
  • Hunreal #5
    Ez így ebben a formában nem teljesen igaz. Ha "tisztán" játszanak fizetést akkor is kell kapnia. Az már más kérdés, hogy munkáltatóval sumákban mit beszélnek meg. Itt jegyzem meg, hogy simán elképzelhető az, hogy nem adnak fizetést.
    Sok cég azzal játszik és hülyíti a pályakezdőt, hogy a próbaidőre/próbanapra nem jár semmi. Néhány évvel ezelőtt a barátnőm a westendbe jelentkezett az egyik üzletbe (nyári munka) pénztárosnak. 1 napig volt ott. Takarította és átmosta a polcokat. Mikor végzett a takarítással, elküldték. Pont mikor befejezte. A napi bérét nem fizették ki, mert próbanapra hivatkoztak. Ö pedig naivan elhitte ezt.
    Nem volt elég az, hogy diákokat azért vesznek fel hetente-kéthetente 1*, hogy kisikálja ingyen az üzletet, de még hazudnak és átvágják is őket. Jelzem, hogy a mai napig kint van a pénztárost felveszünk táblácska.
    Miután megtudtam, hogy a barátnőmet napi bérét ~ 8-10 óra nem adták oda, azonnal felhívtam a 30 éves kis picsát és elmagyaráztam neki, hogy marha gyorsan utaljon, mert amit kap (na nem verés vagy hasonló..) azt soha nem fogja elfelejteni. Mivel ledaráltam neki a munkajogi törvénykönyv idevonatkozó szabályait és köptem neki egy munkaügyis telefonszámot, rájött, hogy sajnos itt már nem tud hazudni. Hebegett-habogott. Utalt is.

    Az, hogy gyakornoki munkán mennyi pénzt kapsz, az függ az iskola szabályaitól is. Barátnőmnél például !maximum! a létminimum bér 20%-át adhatják fizetésnek, de akkor is fizetnek valamennyit. Ez a munkáltató és az iskola közötti szerződésben is szerepel.
    Az én sulimban anno semmi ilyen nem volt. Nem szabták meg, hogy mennyi fizetést kaphatok. Jó helyre kerültem és gyakornokként bruttó 380.000 Ft-al vettek fel. És igen, a kezem nem lóg a bilibe.
    Az utolsó mondat csak a kételkedő kis p*csöknek szól.
  • teddybear #4
    Kevés az igaz, de a többi gyakornokokat foglalkoztató cég meg többnyire egyáltalán nem ad semmit.
  • morden #3
    Nem is kell nekik adni szabadságot, meg pl egézségügyi hozzájárulást, és annyi van belőlük mint a "szemét" :P
  • hiftu #2
    Hogyan történt a Gyakornok Program megszületése:

    "- Kálmán úr, nincs több pénzünk felvenni informatikusokat!
    - Vegyenek fel pályakezdőket!
    - Arra sincs pénz.
    - Akkor adjanak fel hirdetést, hogy egyetemistákat keresnek éhbérért.
    - De ez árt az imázsnak...
    - Akkor nevezzék el Gyakornok Programnak!"
  • alippai #1
    havi bruttó 75 000Ft... ez igen... ingyen munka sose árt... :)